Új digitális valutát terveznek japán bankok

Több vezető japán bank, köztük a MUFG, az SMBC, a Mizuho és a Japan Post is csatlakozik különböző helyi szervezetekhez, melyek lehetővé tennék a blokkláncfizetéseket egy digitális valután keresztül.

A 74 szervezetet tömörítő konzorcium, a Digital Currency Forum november 24-én tette közzé a fehér könyvet. A dokumentum szerint az új fizetési rendszer egy blokkláncot alkalmazó, kétszintű platform lesz.

Az új valuta ideiglenesen a Digital Currency JPY (DCJPY) nevet kapta. A DCJPY blokklánc technológiát fog használni, és bankbetétekkel lesz fedezve. A felhasználók azután tudnak majd tranzakciókat végrehajtani, hogy számlát nyitottak. A Proof-of-Concept (POC) fázison már túljutott projektet a DeCurret startup kezdeményezte. A cégnek 62 millió dolláros befektetést sikerült szereznie, amelyet a konzorciumban szintén részt vevő SMBC, MUFG és SBI bankok vezettek.

A projekthez kormányzati szervek is csatlakoztak, köztük a pénzügyi hivatal, a pénzügyminisztérium és a központi bank. Ezek a szervezetek a projektben csak megfigyelőként vesznek majd részt.

2023-tól már élesben működhet az új valuta

A novemberi jelentés szerint a tervezett felhasználási lehetőségek között szerepel a digitális valuta bevezetése az ellátási láncok rendszereibe. A bevezetést 2023-ra tűzték ki, és a kiskereskedelmi vállalatokat, valamint partnereiket célozza meg. A konzorcium azt tervezi, hogy a hatékonyság növelése érdekében a tranzakciók automatizálására irányuló PoC-t hajt majd végre.

A szervezet emellett azt is megvalósíthatónak tartja, hogy a teszt után a DCJPY-t más digitális platformokba is integrálja. A teszt során a digitális valuta alacsony költségű tranzakcióinak megvalósíthatóságát fogják vizsgálni:

“A Digital Currency Forum azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az új digitális valuta, a DCJPY képes lesz szervesen kapcsolódni más digitális platformokhoz. Más szóval, a projekt célja egyfajta “digitális fizetés mint szolgáltatás” megvalósítása, amelyben a különböző gazdasági tevékenységek és vállalkozások hozzáadhatnak fizetési és elszámolási funkciókat.” – áll a fehér könyvben.

Az új valuta egyszerűen fog működni: a felhasználók DCJPY-t kérnek, majd pénzt vesznek fel a bankszámlájukról, és felajánlják a tokenizált készpénzt. A felhasználók azonban DCJPY-t a kezdeti szakaszban csak ugyanazon banknál lévő számlatulajdonosoknak tudnak majd utalni. Már több szervezet is további felhasználási módokat keres, mint például a villamos energia P2P-kereskedelme, biztonsági tokenek létrehozása, valamint kiskereskedelmi fizetések, ipari elszámolások, helyi valuták és NFT-k.

Az egyelőre nem világos, hogy a DCJPY bevezetése milyen hatással lesz a Bank of Japan CBDC létrehozására való törekvéseire. A Bank of Japan egyes tisztviselői egyébként korábban már jelezték, hogy a magánszektorral együtt dolgoznának a CBDC kifejlesztésén.