Már az ismert venezuelai közgazdász is a kriptókra szavaz a bolivár helyett

A hiperinfláció és a dollárizáció (több valuta alkalmazása egy országban) hatására elterjedt kriptovaluták Venezuelában hozzájárulhatnak az ország gazdasági újjáépítéséhez.

Legalább is ezt állítja Aaron Olmos professzor, Venezuela legismertebb közgazdásza, aki egy CoinDesk interjúban próbált választ találni országa gazdasági nyomorára és dollárfüggőségére. A professzor egyben szenvedélyesen hisz a kriptovaluták jelentette előnyökben, már több mint két éve járja Venezuelát előadásokat tartva a kriptók előnyeit kihangsúlyozva. Nevéhez fűződik az ország legrangosabb üzleti iskolájában (IESA) indult blokklánc kurzus.

Olmos az interjú során beszélt az ország siralmas gazdasági helyzetéről, ahol az értéktelen bolivár a jobb alternatívák ellenére továbbra is hivatalos fizetőeszköz. A helyzetért az inkompetens gazdaságpolitika felel, ahol a kriptovaluták használata fordított arányosan gyorsul a bolivár értékvesztésével.

A ‘jó pénz’ miatt komplikált helyzetben vagyunk –  dollár vagy kriptovaluta – mind elérhető, de szűkös mert ez emberek inkább tartogatják sem mint elköltik. Másrészt a ‘rossz pénzünk,’ a bolivár, a törvényesen forgalomban lévő pénz.

— magyarázta a professzor.

Hozzátette, a magas címletű papírpénz korlátozott az országban mialatt a kis címletű nulla vásárlóerejű bolivárból bőség van a központi banki pénznyomtatás miatt.

Ez torzítja az áruk és szolgáltatások árát, mivel a termelési érték a belső piacon most dolláron alapul

— magyarázta.

Mindenki tudja: a bolivár a hivatalos forgalomban lévő pénznem, de a tényleges funkcionális pénznem az amerikai dollár.

A hiperinfláció és a dollárizáció hatására elterjedt kriptovaluták Venezuelában hozzájárulhatnak az ország gazdasági újjáépítéséhez.
Aaron Olmos balról | YouTube

A kriptók, mint megoldás

A krízis közepette a professzor úgy véli a kriptovaluták a megoldás részét képezik mivel az elfogadottság Venezuelában a szemünk előtt fut fel.

A termelés újraindítása és az új befektetési források létrehozása mellett, az ország gazdasági problémáira egy kettős forgalmi rendszert lehetne bevezetni, hasonlót mint Brazíliában az URV (unit of real value) volt az 1990-es évek féktelen inflációjának idején.

Ily módon a kriptovaluták osztozhatnának a bolivárra nehezedő nyomáson a kereskedelem területén.

A helyzetet figyelembe véve szükségünk lesz egy új bizalomelemre, erre nincs jobb mint a kriptovaluta, mialatt a gazdaságpolitikai intézkedések gondoskodnak arról, hogy a bolivár visszanyeri értékét,

— magyarázta Olmos.

Olmos itt kitért arra, hogy az ország kormányában nincs olyan tétel, mely kizárja egy kriptovaluta bevezetését.

Fontos hogy felismerjük használhatóságát, és egy kis helyet adjunk a rendes és ideiglenes fejlődésének,

— kihangsúlyozva, a kriptók szerepe a bolivár támogatása lenne sem mint megdöntése.

Akár digitális formában is használhatnánk.

Amikor a petró szerepéről kérdezték, kategorikusan elutasította használatát: “A petró nem működik mert intervención, erőkoncentráción és kényszerített használaton alapul.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük