Az XRP, a PEPENODE és a SNORT vezetik a legjobb altcoinok ranglistáját

A legjobb altcoinok egyre több befektető figyelmét keltik fel, miközben a kereskedők a kriptopiac következő nagy durranására vadásznak. A piacon napról napra fokozódik az izgalom, hiszen nem csupán a Bitcoin, de a legjobb altcoinok is egy közeledő bikafutam előjeleit mutatják. A hatalmas nyereségekre vágyó kereskedők azonban olyan tokenek után kutatnak, amelyek képesek lesznek az egész piacot túlteljesíteni. Mivel az XRP-nek nemrég sikerült áttörnie a 2,5 dolláros szintet, a lakossági és intézményi befektetők egyre nagyobb számban készülnek XRP-vel a következő bikafutamra.

Azonban a kereskedők nem csak a vezető altcoinoktól várnak szárnyalást. Egyesek inkább olyan projektekbe fektetnek, amelyek az innováció élén járnak, viszont még korai stádiumban vannak. A legjobb altcoinok ezen kategóriájába sorolható a Pepenode és a Snorter Token is, amelyek tömegesen vonzzák a kockázatkedvelő és hatalmas nyereségek után kutató befektetőket.

A közeledő ETF 2,5 dollár fölé repítette az XRP árát

Az XRP az elmúlt napokban több alkalommal is képes volt áttörni a 2,5 dolláros árszintet. Sokak szerint az főként a közeledő ETF-et övező optimizmusnak tudható be, ami jelentősen növelte az intézmények általi befektetést, és hamarosan akár 2,7 dollár fölé repítheti az XRP árát. A múlt héten a CoinShares arról számolt be, hogy 73,88 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlás érkezett az XRP befektetési termékekbe, ami határozottan arra utal, hogy az intézményi befektetők ismét érdeklődnek a kriptovaluta iránt.

XRP árfolyam

A nagybefektetők megújult érdeklődése mögött sokak szerint az áll, hogy több XRP ETF vár az SEC jóváhagyására. A WisdomTree, Bitwise és Grayscale piacvezető eszközkezelők mind az SEC döntésére várnak, ami idáig el lett napolva az amerikai kormányleállás miatt. A Fehér Ház gazdasági tanácsadója szerint azonban napok kérdése, hogy a kormány, és vele együtt az SEC is ismét munkához lásson.

Ha ez megtörténik, akkor jelentősen felgyorsulhat az XRP ETF-ek jóváhagyásának folyamata. Az elemzők szerint az SEC jóváhagyása esetén az XRP hatalmas bikafutamba kezdhet 2025 végén, amely alatt az ára legalább 3 dollár fölé emelkedhet. Az említettek alapján nem meglepő, hogy az XRP egyre gyakrabban szerepel a legjobb altcoinok ranglistáján.

A Pepenode egy innovatív bányászjátékkal toborozza a befektetőket

A Pepenode egy korai stádiumú kripto projekt, amely jelenleg úttörőnek számít a mém érme bányászat piacán. Ez a projekt egy olyan bányászjátékot fejleszt, amelyben a játékosok minimális befektetéssel mém érméket bányászhatnak, és összemérhetik stratégiai tudásukat más bányászokkal. A Pepenode bányászjátéka a legügyesebb játékosoknak kiváló passzív jövedelemforrásként szolgálhat, míg a projekt staking programja jövedelmező befektetés lehet a hosszú távra tervező befektetőknek.

Miközben a legtöbb mém érme a közösség által generált felhajtástól várja token áremelkedését, a Pepenode csapata egyáltalán nem tétlenkedik. A játékosok a tokenek megvásárlása után azonnal belekezdhetnek virtuális bányászrendszerük kiépítésébe. Bár egyelőre csak a játék demo változata elérhető, a kiépített bányászrendszerek megmaradnak a játék hivatalos elindítása után is. Sőt, a korai csatlakozást kimondottan előnyös lehet, ugyanis az első csomópontok sokkal nagyobb hatékonyságot kínálnak. A projekt többek között ezzel igyekszik ösztönözni a korai befektetést.

PEPENODE előértékesítés

A Pepenode staking programja szintén a korai befektetőknek kedvez, ugyanis a staking jutalmak dinamikusan csökkennek a lekötött tokenek számával arányosan. A projekt jelenleg 669%-os megtérülést kínál a tokenek lekötéséért, ezért a mém érmék bányászata mellett a Pepenode staking programja is kiváló passzív jövedelemforrás lehet.

Ha többet szeretnél tudni a Pepenode forradalmi bányászjátékáról, akkor látogasd meg a projekt hivatalos oldalát, ahol minden szükséges információt megtalálhatsz. Az első csomópontod megvásárlására PEPENODE tokenekre lesz szükséged, amelyeket jelenleg a token előértékesítésén keresztül vásárolhatsz meg.

A Snorter Bot segít a legjobb altcoinok felkutatásában és kereskedésében

A Snorter Token a Pepenode-hoz hasonlóan szinten egy igen innovatív megoldáson dolgozik, azzal a különbséggel, hogy ez a projekt a legjobb altcoinok és mém érmék felkutatására összpontosít. A projekt csapata egy olyan kereskedő boton dolgozik, amely nem csupán a legjobb befektetési lehetőségek kiszimatolására lesz képes, de az olcsó áron történő felvásárlásukra is. A Snorter Bot valós időben követi a piaci adatokat és a DEX-ek likviditásalapjait, így már a tőzsdére lépés pillanatában készen áll a vásárlásra. Miután kedvező áron vásárolt egy kiszemelt tokenből, a kereskedő bot átadja a pozíció kezelését a kereskedőnek.

Snorter legjobb altcoinok

A projekt előnyei azonban nem merülnek ki ennyiben. A Snorter Bot összes funkciója egy Telegram chat ablakon belül kezelhető, ráadásul rövid és egyszerű chat utasításokkal. Továbbá a Snorter sem feledkezett meg a hosszú távú befektetőkről, hiszen a staking programja 102%-os éves hozamot kínál. A Snorter Bot előnyei közül fontos továbbá megemlíteni a beépített csalásészlelést, amely a korai tesztek során 85%-os sikerrátát ért el. A hab a tortán pedig az, hogy a $SNORT tokenbirtokosok 0,85%-os kereskedési díjak mellett kereskedhetnek, amivel jelenleg az egyik legolcsóbb kereskedő botnak számít a piacon.

A Snorter Bot előnyeit a májusban elindított előértékesítés óta sokan felismerték, hiszen a projekt már több, mint 5,5 millió dollárt gyűjtött össze. Ez persze nem meglepő, hiszen amellett, hogy a Snorter képes a legjobb altcoinok felkutatására, a natív $SNORT tokene is kiváló befektetésnek bizonyulhat. Ha az olvasottak alapján te is hasonlóan vélekedsz a Snorterről, akkor mielőbb látogasd meg a projekt weboldalát, hiszen még csak kevesebb, mint 3 napig vásárolhatsz a tokenekből a tőzsdére lépésük előtt.

Ezek is érdekelhetnek:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ