140 milliárd forint vált köddé 2 óra alatt a BTC hálózatán – Nehéz idők jönnek?

A pénzügyi szolgáltatásokat kínáló Matrixport elemzői szerint az amerikai tőzsdefelügyelet (Sec) várhatóan el fogja utasítani januárban a spot Bitcoin ETF-fel kapcsolatos kérelmeket.

A hír hallatán a BTC értéke pillanatok alatt negatív irányba indult, aminek hatására órák alatt 8 százalékos értékcsökkenés következett be.

Bár jelenleg némi korrekciót lehet látni, ennek ellenére lényegében a január elseje óta elért hozam elpárolgott. A zuhanás következményeként pedig megközelítőleg 500 millió dollár értékű BTC került eladásra különböző kriptotőzsdéken.

Az opciók elemzésével foglalkozó GreeksLive X-en osztotta meg észrevételét a lezajlott zuhanás kapcsán.

“Annak az esélye, hogy megvalósul az ETF egyre csekélyebb, ezért a piacon is egy patthelyzet alakult ki.”

Továbbá az elemző kiemeli, hogy a BTC-vel kapcsolatos részvények is a gyengülés jeleit mutatják, továbbá az amerikai részvénypiac is kifejezetten rosszul teljesít.

Az események kapcsán azonban nem csak negatív, hanem kifejezetten bizakodó véleményeket is látni lehet. Utóbbira jó példa a Reuters múlt heti elemzése.

btc-price-chart-0401

Ebből kiderül, hogy a szektor többsége GreeksLive véleményével szemben úgy tartja, hogy az engedélyt az első intézmények már akár a következő napok során is megkaphatják.

Ezzel szemben a Matrixport csapata szerint a befektetők körében a elbizakodottság jelei tapasztalhatók.

“Úgy gondoljuk, egyik engedélyt kérő szervezet sem lesz képes megfelelni a Sec által támasztott technikai elvárásoknak amelyek az engedélyek megadásához szükségesek. Erre véleményünk szerint legkorábban 2024 második negyedében kerülhet majd sor, addig a felügyeleti szerv minden kérvényt el fog utasítani.”

A bejelentés hatása csütörtök reggel azonnal érezhető volt. Míg a korai órákban a bitcoin értéke 45,500 dolláron mozgott, röviddel a negatív kilátások ismertetését követően egészen 40,550 dollárig esett vissza az árfolyam.

Később ugyan lehetett látni némi erősödést, ennek ellenére érdemes lehet további fájdalmas zuhanásokra is felkészülni.

Milyen kriptóba érdemes befektetni ilyen piaci viszonyok mellett?

Ahogy az kristálytisztán látható komoly, és egyáltalán nem alap nélküli aggályok fogják hamarosan bejárni a teljes szektort.

Abban az esetben, ha a Sec valóban a sorozatos elutasítás mellett teszi le a voksát, úgy a bitcoin értéke is állandó, negatív pályára kerülhet.

Lényeges kiemelni, hogy amennyiben valóban a 2024 második negyedében adja ki a hatóság az engedélyt, az a bitcoin felezésével pont egybe fog esni.

Addig viszont turbulenciára érdemes készülni, így érdemes lehet megfontolni olyan projekteket, amelyek még az előértékesítési fázisukban vannak. Továbbá a felezés és az engedélyek megadásának hatására a BTC iránti kereslet a sokszorosára nőhet.

Ezért bányászattal kapcsolatos projekteket érdemes lehet előtérbe helyezni, hiszen ilyenkor ez a szektor kiemelkedően szokott teljesíteni.

Köszönhetően egyedi és innovatív felépítésének, a Bitcoin Minetrix a fenti elvárásoknak képes tökéletesen megfelelni.

Jelenleg ugyanis a gyűjtési fázisában van a projekt, és várhatóan a következő felezés előtti időszak során kerül majd csak listázásra. Más szóval egészen addig élvezheted az előértékesítés stabilitását, majd a megjelenés után a teljes szektorban látható növekedést.

Arról nem is beszélve, hogy a vásárlás után azonnal le is tudod kötni a tokeneket, így a listázásig is magas jutalmat érhetsz el.

Ráadásul a Bitcoin Minetrix segítségével nem csupán további BTCMTX tokenekhez, hanem bitcoinhoz is hozzá tudsz majd jutni.

A projekt ugyanis forradalmasíthatja a felhőalapú bányászat világát, transzparens és biztonságos felépítésével.

bitcoin-minetrix-mining-made-simple

Érdekel a Bitcoin Minetrix

A Bitcoin Minetrix elhozhatja a bitcoinbányászat következő korszakát

Jelenleg a visszaélések miatt a legtöbb befektető nem szívesen választ felhőalapú szolgáltatókat. A múltban számtalan olyan csalást lehetett látni, amikor egy szolgáltató egyszerűen megakadályozta a befektetőknek, hogy hozzá tudjanak férni a megszerzett profithoz.

Ezzel szemben a Bitcoin Minetrix készítői egy olyan ökoszisztémát hoztak létre, amiben az eredeti befektetésedhez és a megszerzett jutalmat bármikor fel tudod venni.

Ráadásul minden folyamatot on-chain is ellenőrizni lehet, aminek hála biztos lehetsz benne, hogy a színfalak mögött is az történik, amit a készítők állítanak.

Működés tekintetében a legjobb projektektől elvárható módon egyszerűen, mégis hatékonyan van felépítve a rendszer.

Az ERC-20 BTCMTX lekötését követően állandó stakelési jutalomban tudsz majd részesülni. Ennek mértékét a stakelési pool mérete, illetve a lekötött tokenek mennyisége fogja meghatározni.

bitcoin-minetrix-mobil-app

Jelenleg ilyen módon éves szinten 86 százalékos hozamot érhetsz el.

A listázással egyidőben azonban már a BTCMTX mellett forgalomba nem hozható ERC-20 krediteket is kapni fogsz.

Ezeket kizárólag elégetni tudod majd, amit követően felhőalapú számítási teljesítmény lesz a számládon jóváírva.

A megszerzett teljesítmény arányában végezetül a sikeresen kibányászott BTC arányos része is a számládra fog kerülni.

Mindezt a Bitcoin Minetrix alkalmazásával ellenőrizni tudod majd, sőt az appon keresztül fel is veheted a jutalmad és a kreditégetésre is sort keríthetsz.

Vagyis a teljes ökoszisztéma maximálisan átlátható, továbbá az eredeti befektetésed is mindig elérhető.

Felépítésének hála a Bitcoin Minetrix így ismét decentralizálhatja a mára erősen centralizálttá vált bányászati szektort.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a felhőbányászatnak hála úgy is élvezheted a BTC jutalmakat, hogy nem kell magas energiadíjakkal számolnod.

A BTCMTX tokenek rohamosan fogynak

A gyűjtés 3 hónappal ezelőtt vette kezdetét, és azóta a csapatnak 7.5 millió dollár értékben sikerült eladni a BTCMTX altcoinokból.

A tokenek ára lépcsőzetesen emelkedik, ezért ha tetszik a projekt, abban az esetben nem érdemes túl sokat késlekedned.

Írásunk idején 1 BTCMTX ára 0.0126 dollár, azonban kevesebb mint egy napon belül már csak magasabb áron lesz lehetőség a vásárlásra.

Szerencsére azonban a vásárlást ETH, USDT, BNB és MATIC mellett akár bankkártyával is el fogod tudni végezni.

További részletekért látogass el a Bitcoin Minetrix magyar nyelven is elérhető weboldalára, még ma!

Megnézem a Bitcoin Minetrix oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**