2008 óta először csökkent az aranykitermelés

Több évnyi oldalazás után mintegy 1%-kal csökkent 2019-ben az aranykitermelés. Ez újabb bizonyítékként szolgálhat arra, hogy hosszú távú és talán visszafordíthatatlan visszaesés előtt áll a világ aranytermelése.

Elsősorban a gyenge negyedik félévi számok miatt csökkent az aranykitermelés. Éves összehasonlításban mintegy 2%-kal csökkent a negyedik negyedévre, ami 859.5 tonnát jelent. Az Arany Világszervezet (WGC) jelentése szerint 2016 óta ez volt a legrosszabb negyedik negyedéve az aranytermelésnek.

Noha az elmúlt év volt az aranykitermelés első abszolút értelemben vett csökkenése 2008 óta, de ettől még passzol a bányászati output csökkenés általános, évek óta tartó tendenciájába. Az aranybányák termelése szerény 77,72 tonnával nőtt 2015 és 2016 között, 33,92 tonnával 2016 és 2017 között, és csak 28 tonnával 2017 és 2018 között.

Historikusan vizsgálva az aranytermelés az 1970-es évek óta minden évben nőtt, csak 2008-ban esett vissza, ami elsősorban a világgazdasági válság okozta anomáliának volt tekinthető. A termelés frissen jelentett lassulása inkább ad okot aggodalomra, ugyanis több szakértő szerint elértük az aranytermelés csúcsát vagy annak közelében járunk.

Az elmúlt néhány évben több aranybányász vállalat vezetője figyelmeztetett rá, hogy a Föld aranykészletének túlnyomó része felfedezésre került.

Például az elmúlt évben, a Goldcorp elnöke, Ian Telfer nyilatkozta, hogy “Itt az arany csúcspontja.” Egy kiállításon pedig Randall Oliphant az Arany Világtanács elnöke jelentette ki, hogy szerinte már túl is léptünk rajta. A Franco-Nevada bányásztársaság elnöke, Pierre Lassonde szintén jelezte, hogy az elkövetkező években jelentős mértékű visszaesést vár az aranytermelésben.

Jó példa erre Dél-Afrika, ami évtizedeken keresztül a világ első számú aranytermelője volt. Mára éves kibocsátása a kilencedikre helyre elég csak. Egy 2018-ban készült tanulmány szerint az ország négy évtized alatt kifogyhat az aranyból. Az elemzők szerint a jelenlegi szerény(ebb) termelési szinteken is az országnak mindössze 39 évre van kitermelhető aranykészlete.

A világ első számú kitermelője Kína, ahol szintén 6%-kal esett az éves kitermelés 2019-ben. Ezzel már a harmadik egymást követő évben esik az output.

Az aranykínálatban még nem érezteti hatását a 2019-es termelési esés, köszönhetően az újrafelhasznált arany piacán tapasztalható emelkedésnek. A WGC adata szerint az újrafelhasznált arany kínálata éves mértékben 16%-kal emelkedett a negyedik negyedévben, 335 tonnára. Éves szinten ez 1,304.1 tonna újrafelhasznált aranyat jelentett, ami 2012 óta a legmagasabb érték.

A baj csupán az, hogy az újrafelhasznált arany hosszú távon kevés lesz, hogy kielégítse az általánosan növekvő keresletet a nemesfém iránt.

A bányászok egyik legfőbb problémája, hogy a könnyen felszínre hozható arany többségét már kibányászták világszerte. Erre kiváló negatív korreláció, hogy három évtized alatt csökkent az új aranylelőhelyek felfedezése, de közben jelentősen nőtt a kutatásra igénybe vett finanszírozási forrás. Matthew Miller, a CFRA Research elemzője elmondta a Deutsche Welle-nek, hogy az aranybányászoknak komoly gondot okoz hogy a termeléssel párhuzamosan tudják növelni az aranytartalékaikat.

“A legnagyobb és legkifizetődőbb tartalékokat már feltárták.”

Még az aranyárak emelkedése esetén is a bányásztársaságoknak nehézségekbe ütközik a nehezebben elérhető, alacsonyabb színvonalú arany kibányászása a magasabb költségek miatt.

Egy átlag arany bányásztársaság működési költségének 50%-a megy el bérekre és fizetésekre (amik általában átlagon felüliek), 20%-a pedig az áramdíjakra.

Az aranykitermelésre, hacsak a bányászati technológia és az űrtechnológia fejlődése nem jelent kiutat, a Földön egy valószínűleg visszafordíthatatlanul új szakaszába kezd érkezni és általánosságban jellemző lesz az aranyszűkösség. Mivel a bányásztársaságoknak egyre nagyobb költségekkel jár az aranykitermelés, ez kevesebb aranyat fog jelenteni a finomítók számára és a vásárlóknak. Az arany árfolyamának legfontosabb mozgatórugója, ahogy a bitcoin esetében is, a szűkössége.

(Forrás: Schiffgold)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük