43 milliárd eurós tervvel állt elő az EU az európai chiphiány megfékezésére

A globális chiphiány olyan méreteket öltött, amely a világ vezetőit is arra kényszerítette, hogy együttes erővel lépjenek fel a problémával szemben. Nemrégiben az Európai Unió egy nem kevesebb, mint 43 milliárd eurós tervezetet mutatott be, amely a fennálló hiányt hivatott megoldani. Egy kifejezetten hosszú távú egyezségről van szó, amely teljes egészében átformálná a chipek piacát.

A szóban forgó chiphiány 2020-ban ütötte fel a fejét s azóta minden egyes kísérlet elbukott, amely javítani akart a helyzeten. A szűkös készletek nem csupán az elektronikai eszközök gyártását vagy az autóipar működését nehezítik meg, de a kriptoszektort is befolyásolják. A kriptovaluta bányászatot is veszélyezteti az egyre ínségesebb szituáció, amelyen minél hamarabb változtatni kellene.

Mindezt természetesen az Európai Unió is érzékelte, így úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást. Koncepciójuk szerint egy olyan új és nagyra törő iparpolitikát szeretnének megvalósítani, ami a blokkokra helyezné a hangsúlyt a félvezetőiparban. Az Európai Bizottság a hét folyamán fogadta el a “European Chips Act” névre keresztelt határozatot, amely a projekt kivitelezéséhez a forrásokat közfinanszírozásból és magánfinanszírozásból fedezi. Végső céljuk, a chiphiány megszüntetése mellett, az EU részesedéseinek növelése a chipgyártásban a jelenlegi 9%-ról 20%-ra 2030-ig.

A chiphiány a 21. század pestise

chiphiány EU

„Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a globális chiphiány hihetetlenül hátráltatja az országok talpraállásának folyamatát. Teljes gyártósorok lettek leállítva például az autóiparban. Miközben a kereslet egyre csak növekedett, mi nem voltunk képesek arra, hogy kiszolgáljuk azt. Mindezt pedig a mikrochipek hiánya okozta. Ebből kifolyólag a “European Chips Act” a lehető legjobbkor debütált”, nyilatkozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Nem az EU az egyetlen, aki megelégelte a chiphiány által előidézett nehézségeket. Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza múlt héten egy 52 milliárd dollárról szóló tervezetet fogadott el, amelyet állami finanszírozásból kívánnak megvalósítani.

Ahogy azt von der Leyen hangsúlyozta: „egyetlen ország vagy kontinens sem lehet teljesen önellátó, az lehetetlen. Azon ügyködünk, hogy a nemzetközi piacok nyitva álljanak mindenki előtt. Ez nem csupán Európa érdeke, hanem az egész világé. Közösen kell leküzdenünk a hasonló problémákat”.