50 hét börtönbüntetést kapott Julian Assange, most jön a neheze

A WikiLeaks adatszivárogtató oldal társalapítója Julian Assange 50 hét börtönbüntetést kapott egy brit bíróságon miután ellenállt a brit hatóságok intézkedésének miután az ecuadori nagykövetség kiadta a 2012 óta a nagykövetség ‘vendégszeretetét’ élvező hacker-újságírót.

50 hét a rács mögött

Julian Assange ítéletét a Southwark Crown bírósága mondta ki, jelentette a BBC.

Deborah Taylor bírónő, Assange elítélése kapcsán a következőt nyilatkozta:

“Azzal, hogy a nagykövetségen rejtőzött el, szándékosan elérhetetlenné tette magát a hatóságok számára mialatt továbbra is az UK területén tartózkodott.”

Az ítélethirdetést ‘szégyelld magad’ bekiabálások követték az Assange-követők táborából.

Julian Assange a Southwark Crown bíróságon támogatóinak az öklét emelve | Forrás: BBC

Most jön még a neheze Assange-nak: amerikai kiadatási kérelem

1 év a börtönben nem tűnhet soknak annak, akire potenciálisan amerikai kiadatás várhat. Assange az ítélethirdetéskor már közölte, küzdeni fog az ellen, hogy a brit hatóságok kiadják az Egyesült Államoknak.

A kiadatásra pedig igenis nagy az esély miután Virginia államban vádat emeltek ellene engedély nélküli számítógép hozzáférés és felhatalmazás nélküli számítógéphasználat vádjával, ami még csak a kisebbik vád az ezt várhatóan követő komolyabb vádak sorában.

Assange-ot megkérdezte a brit bíróság, hogy beleegyezik-e kiadatásába az Egyesült Államoknak, de a következőt válaszolta:

“Nem szándékozom beleegyezni kiadatásomba azért, mert olyan újságírást gyakoroltam, ami rengeteg, rengeteg díjat nyert és sokat életét befolyásolta.”

Az Egyesült Államok kormányának ügyvédje, Ben Brandon szerint azonban Assange “beleegyezett, hogy segít [Chelsea] Manningnek feltörni egy jelszót, ami kormányzati szerverekhez csatlakozott,” annak érdekében, hogy jogellenesen titkos dokumentumokat osszanak meg a WikiLeaks-en.

Jennifer Robinson, Assange ügyvédje a CNN-nek így nyilatkozott:

“Az állítások, amint azt a bíróságon hallottuk, nem a hackelésről szólnak, nincs arra utalás, hogy Julian Assange egyáltalán meghackelt volna valamit. Valójában arról van szó, hogy beszélgetést folytatott egy forrással információk publikálásáról, arra ösztönözte a forrást, hogy több információt szolgáltasson, és arról is beszélt a forrással, hogy megvédi a személyazonosságukat.”

“Az újságírók pontosan ezt csinálják és ha kiadják és elítélik cselekedetéért, akkor elrettentő hatással lesz minden újságíróra,” fejezte be.

Assange apja szerint az USA bosszút akar állni a fián

Egy a WikiLeaks társalapítóért rendezett tüntetésen Sydneyben, John Shipton, Assange apja is felszólalt aki szerint az Egyesült Államok bosszú-hadjáratot kezdett fia ellen amiért feltárta az Egyesült Államok háborús visszaéléseit, jelentette az orosz állami finanszírozású RT.

Shipton hozzátette:

“A következményei annak, hogy a WikiLeaks feltárta ezeket a bűncselekményeket, Irak, Afganisztán elpusztítását, Szíria megsemmisítését, Líbia elpusztítását, milliók megölését, hogy bosszú hadjáratot folytatnak ellene [az USA],”

Szintén hozzátette, Ecuador voltaképp eladta a fiát 4.2 millió dollárnyi IMF hitelért, amit azért kapott a latin-amerikai ország, hogy a brit rendőrség kivonszolhassa és letartóztathassa fiát Ecuador londoni nagykövetségénél.

Shipton szerint, ha a fiát kiadják az USA-nak, akkor nem fogja életfogytiglani alatt megúszni.

Egyre többen szólalnak fel a kiadatás ellen

Assange apja nem az egyetlen, aki felszólalt fia esetleges kiadatása ellen.

A Berlinben élő kínai Ai Weiwei aktivista egy tweetben szintén a kiadatás leállítását követelte.

Weiweihez csatlakozott az Assange kiadatásának leállítását követelők sorában a Pink Floyd’s frontembere Roger Waters, volt görög pénzügyminiszter Yanis Varoufakis és libertariánus elnökjelölt Ron Paul is. Emellett a Twitteren a #FreeAssange hashtag is trenddel ahogy egyre többen ítélik el a potenciális kiadatást.

Assange kiadatása sötét napként vonulhat be a szabad média történelemkönyvébe

Nem meglepő, ha az Egyesült Államok jól elzárva szeretné látni Assange-ot miután a WikiLeaks-en keresztül tucatnyi, az Egyesült Államokra terhelő titkos dokumentumot tett közzé. Assange szerint a szabad információáramlás és transzparencia egyetemes jog, mialatt az elit őskövületei szerint csak a kiváltásosok részesülhetnek az információ jelentette előnyökből.

Ha Assange elvesztené az USA kiadatása kérelme ellen indított perét, akkor az USA könnyen példát statuálhat vele, hogy így vegye el a saját soraiban is jelen lévő kritikus hangok kedvét az adatszivárogtatásoktól

Érdekességképpen május 3-án volt a sajtószabadság világnapja, amit a világ politikusai, üzletemberei zűrös teendőik közepette elfelejtettek megemlíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük