7 furcsa ötlet, amit a globális elit akar az emberekre erőltetni

Amikor a globális elitről beszélünk, általában a gazdag és befolyásos egyének egy kis csoportjára gondolunk, akik különböző szervezeteken keresztül félig-meddig titokban összegyűlnek, hogy eldöntsék, milyen politikát szeretnének globális szinten alkalmazni. A Világgazdasági Fórum (WEF) mindennek a közepén áll. A WEF az évente megrendezett davosi találkozóin keresztül próbálja legitimálni és normalizálni a világ demokratikus országaira gyakorolt befolyását azáltal, hogy a világ vezetőinek egy csoportja is részt vesz és felszólal az eseményen.

A média, a politika, az üzleti élet, a tudomány, a technológia és a pénzügyek legnagyobbjai képviseltetik magukat az eseményen. Míg a tömegmédia szerint a davosi találkozókon olyan kérdések megvitatására gyűlnek össze az emberek, mint a társadalmi egyenlőtlenség, az éghajlatváltozás és a nemzetközi együttműködés, ami dögunalom, addig a globális elit témái ezeken jóval túlmutatnak.

Az évek során a részt vevő személyek mondtak néhány igen cifra dolgot, amelyek közül egyik sem kapott kellő figyelmet a médiában. Ha viszont összerakjuk a WEF által támogatott témákat, egy sokkal zavaróbb világ rajzolódik ki a szemünk előtt: az emberiség totális ellenőrzése a média, a tudomány és a technológia segítségével, miközben a demokráciát a földbe tiporják. Íme néhány furcsa ötlet, amelyet az elit dobott be, a 21. századi társadalom megreformálására!

1. Mindent ellenőrző kormányok

Klaus Schwab, a WEF alapítója és vezetője nem rajong a demokráciáért. Sőt, úgy látja, hogy a demokrácia akadálya a teljesen globalizált világnak. A Világgazdasági Fórum 2010-es összejövetelén Schwab azt állította, hogy a globalizált világot a multinacionális vállalatok, a kormányok (többek között az ENSZ rendszerén keresztül) és a kiválasztott civil társadalmi szervezetek önjelölt koalíciója irányítja a legjobban. Ez pedig a demokrácia pontos ellentéte.

Azzal érvelt, hogy a kormányok már nem “a világ színpadának túlnyomóan domináns szereplői”, és hogy “eljött az ideje a nemzetközi kormányzás új, érdekelt felek által alkotott paradigmájának”. 2017-ben a Harvard John F. Kennedy School of Government intézetben Schwab azt mondta:

“Angela Merkel asszony, sőt Vlagyimir Putyin és így tovább, mindannyian a Világgazdasági Fórum fiatal globális vezetői voltak. De amire most nagyon büszkék vagyunk, az a fiatal generáció, mint például Justin Trudeau miniszterelnök. Behatolunk a kabinetekbe. Tegnap Trudeau miniszterelnök fogadásán voltam, és tudom, hogy a kabinetjének fele, sőt, több mint a fele a Világgazdasági Fórum fiatal globális vezetője.”

Schwab szemrebbenés nélkül kijelentette, Justin Trudeau és Emmanuel Macron politikai útját a WEF “segítette”.

2. Az emberi elme irányítása hanghullámok segítségével

2018-ban a WEF egyik vitatémája a “Mind Control Using Sound Waves” vagyis Az elme irányítása hanghullámok segítségével volt. Ez nem szenzációhajhászás, tényleg ezt a címet kapta a vitatéma.

A cikkben a technológiát a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór lehetséges gyógymódjaként hirdetik. A cikk azonban azt is állítja, hogy “meggyógyíthat, függővé tehet és megölhet”. Arra is használható, hogy távolról irányítsa az ember elméjét. A WEF szerint:

“Látom, hogy eljön a nap, amikor egy tudós képes lesz irányítani azt, amit egy ember lát a lelki szemei előtt, azáltal, hogy a megfelelő hullámokat küldi a megfelelő helyre az agyában. Úgy vélem, hogy a legtöbb ellenvetés hasonló lesz, mint amit ma a reklámok tudatalatti üzeneteivel kapcsolatban hallunk, csak sokkal hevesebben. Ez a technológia nem mentes a visszaélések kockázataitól. Lehet egy forradalmi egészségügyi technológia a betegek számára, vagy egy tökéletes ellenőrző eszköz, amellyel a kegyetlenek irányítják a gyengéket. Ezúttal azonban az irányítás szó szerinti lenne.”

Majd a szervezet hozzátette, hogy a visszaélések elkerülése végét a technológiát nekik kellene ellenőrizni. Hát ez nem megnyugtató!

3. Mikrochipeket tartalmazó tabletták

Ez a cím ismét úgy hangzik, mint egy erőltetett összeesküvés-elmélet, pedig nem az. Íme egy videó Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatójáról, aki a mikrochipeket tartalmazó tablettákról beszélt.

Bourla azt mondta:

“Az FDA jóváhagyta az első elektronikus tablettát, ha nevezhetem így. Ez alapvetően egy biológiai chip, amely a tablettában van, és miután bevettük a tablettát, és az feloldódik a gyomrunkban, jelzést küld, hogy bevettük a tablettát. Képzeljék el ennek az alkalmazását, a megfelelőséget. A biztosítótársaságok tudnák, hogy a betegeknek be kellene venniük a gyógyszereket, és be is veszik azokat. Lenyűgöző, ami ezen a területen történik.”

Az, hogy ez mennyire lenyűgöző, döntse el mindenki maga.

4.  A szólásszabadság újragondolása

A 2022-es davosi találkozón Julie Inman Grant ausztrál e-biztonsági biztos kijelentette, hogy “a szólásszabadság újrakalibrálására” van szükség.

Grant azt mondta:

“Olyan helyen találjuk magunkat, ahol mindenhol egyre nagyobb a polarizáció, és minden binárisnak tűnik, holott nem kellene annak lennie. Úgy gondolom tehát, hogy el kell gondolkodnunk az emberi jogok egész sorának újrakalibrálásán, amelyek online játszódnak le. Tudja, a szólásszabadságtól kezdve az online erőszakkal szembeni szabadságig.”

Grant itt lényegében a cenzúrára szólított fel, ami eddig az olyan országokra volt leginkább jellemző, mint Észak-Korea vagy Kína.

A szólásszabadság valójában bináris. Vagy létezik, vagy nem. És ők nyilvánvalóan nem akarják, hogy létezzen.

5. A ruhák nyomon követése

A WEF ellenőrizni akarja a ruháidat. Erről videót is készítettek, amelyet ITT lehet megnézni. A szervezet természetesen a környezetvédelemre hivatkozva bejelentette, hogy a ruházatot digitális útlevéllel látják el, amely bármikor nyomon követhető. A Microsoft támogatásával ezek a ruhadarabok 2025-re kerülhetnek a boltok polcaira.

A WEF szerint ezek a chipek lehetővé teszik majd, hogy a divatmárkák továbbértékesíthessék ruháikat.

6. Az okostelefonok 2030-ra a testünk részei lesznek

A 2022-es davosi találkozón a Nokia vezérigazgatója, Pekka Lundmark azt állította, hogy 2030-ra “az okostelefonok közvetlenül a testbe lesznek beültetve”. Ez egybeesne a 6G technológia eljövetelével, amely várhatóan az évtized végére jelenik meg. A WEF évek óta dokumentálja a transzhumanizmus, vagyis az ember és a gépek összeolvadása felé irányuló törekvéseket. Ezt az átmenetet úgy akarják felgyorsítani, hogy olyan dolgokat, amelyek nélkül az emberek nem tudnak élni (például az okostelefonokat), transzhumanista formában teszik elérhetővé.

7. Semmid nem lesz, mégis boldog leszel

Ez valószínűleg a WEF történetének legdisztopikusabb pillanata. 2016-ban Ida Auken, egy dán parlamenti képviselő azt mondta:

Üdvözöljük 2030-ban. Semmim nincs, nincs magánéletem, és az életem mégsem volt soha jobb”.

A WEF-nek annyira tetszett ez az idézet, hogy egy tweetet is közzétett. A WEF készített egy videót is, ami a “8 jóslat a világra 2030-ban” címet viselte. A dán képviselő ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

“Semmi sem az enyém. Nincs autóm. Nincs házam. Nincsenek háztartási eszközeim, sem ruháim.”

A vásárlás távoli emlék 2030-ban. A város lakói igény szerint kölcsönkérik, amire szükségük van. Ez utópisztikusan hangzik, amíg meg nem említi, hogy minden lépését nyomon követik, és a városon kívül élnek az elégedetlenkedők hada, amely a kettészakadt társadalom végső víziója. Ebben a disztópikus jövőben nincs semmid, csak “szolgáltatások”, amelyeket drónok segítségével bérelnek és szállítanak ki. Nincs autonómia, szabadság és magánélet. És te boldog leszel. Valljuk be, hogy ez egy kicsit hasonlít Sylvester Stallone A pusztító című filmjéhez.