A Ripple és a SEC harca: Végső győzelem, vagy egy újabb fejezet kezdete?

Bár a bírósági döntés a SEC jogorvoslati kérelmét 2 milliárd dollárról 125 millió dollárra csökkentette, több szakértő szerint korai lenne nyertest kiáltani.
Az ügy minden egyes fordulata sokkoló hullámokat vetett az iparágban, alakította a befektetői hangulatot és potenciálisan átrajzolta a szabályozási környezetet. Most úgy tűnik, hogy az epikus küzdelem a végéhez ért. Vagy mégsem?
Még sincs vége a küzdelemnek?
Miközben a Ripple az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével folytatott négyéves jogi csatájának lezárását ünnepli, egyes jogászok kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltbeli bírósági fejlemények valóban győzelmet jelentenek-e.
A hosszan tartó küzdelmet a bíróság vegyes döntése zárta le. Az ítélet szerint bizonyos esetekben a Ripple valóban szabályt sértett, míg más ügyekben nem állapítottak meg szabályszegést. A vállalat legnagyobb győzelme minden bizonnyal az volt, hogy a 2 milliárd dolláros SEC által kérvényezett bírságot 125 millióra csökkentették.
Miközben sok ügyvéd a legutóbbi döntést a Ripple „nagy győzelmének” nevezte, mások haboznak ilyen kijelentéseket tenni. Sőt, egyes szakértők még azt is felvetették, hogy az ügy lezárása nem biztos, hogy a jogi harc végét jelenti.
A SEC szintén győzelmet hirdetett a kiszabott büntetésre és a jövőbeli értékpapírjogi jogsértések elleni tiltó határozatra hivatkozva. Ennek ellenére az ügynökség kommunikációja közel sem arra utal, hogy elégedettek lennének az ítélettel, amiből arra lehet következtetni, hogy a Felügyelet még megtámadhatja az ügy bizonyos aspektusait.
Philip Moustakis, a Seward & Kissel ügyvédje és a SEC korábbi tanácsadója szerint még mindig nehéz határozottan azt mondani, hogy az ügynek vannak valódi nyertesei. Ennek oka, hogy továbbra sem tisztázott, hogyan kell alkalmazni az amerikai értékpapírtörvényeket a kriptovalutákra, hogyan kell kezelni a jogi védelem költségeit és a bírságot, valamint a vállalat üzletmenetének évek óta tartó megzavarását.
Moustakis szerint a Ripple megnyerte a csatát, de mindez korántsem nevezhető teljes sikernek. Hozzátette:
Ha évekig pereskedésbe kell keveredned, az eszközeid és a tokeneid legalább egy időre kiveszik a tőzsdéről miközben harcolsz a szabályozóval, és a végén nagy bírságot is fizetsz – az nem tűnik győzelemnek.
A SEC még októberig fellebezhet
Torres bírónő legutóbbi döntését követően a SEC 60 napot kapott a fellebbezés benyújtására a Ripple-ügyben. Ezt követően a bíróság végleges döntést fog hozni. A Fox Business egyik újságírója, Eleanor Terret szerint a SEC esetleges fellebbezése valószínűleg a legutóbbi jogorvoslati döntés helyett más bírósági döntésekhez kapcsolódik majd.
Ha a SEC október 6-ig benyújtja a fellebbezést, az valószínűleg Torres 2023. júliusi bírósági döntésére fog vonatkozni. az ítélet kimondta, hogy az XRP
2,16 USD (+0,34%)
nem értékpapír, de csak akkor nem az, ha lakossági befektetőknek értékesítik. Ugyanakkor ha az érmét az intézményi befektetőknek értékesítik, akkor értékpapírnak kell tekinteni.
Úgy érzem, hogy a jogorvoslati döntéssel szembeni fellebbezés bármelyik fél részéről valószínűtlen. Valószínűbbnek tartom, hogy a SEC a 2023. júliusi ítélet ellen fog fellebezni.
– Fejtette ki véleményét Terret.
Megugrott a Ripple árfolyama
A kriptopiac hatalmas örömmel reagált a SEC „vereségének” hírére. A hír hatására az XRP
2,16 USD (+0,34%)
árfolyama gyors emelkedést tapasztalt (24 óra leforgása alatt 27%-ot emelkedett), mivel a befektetők az ítélet miatt hosszú távon a digitális eszközök kedvezőbb szabályozási környezetére számítanak.
Miközben a hangsúly a mérföldkőnek számító ítélet kriptoiparra gyakorolt lehetséges hatásaira helyeződhet át, az óvatosság továbbra is indokolt. A SEC még mindig megtámadhatja a 2023. júliusi döntést, ami további csatározást és bonyolult piaci helyzetet teremthet.