Ennyit keresett Trump a legnagyobb kriptoprojektjéből eddig

Az amerikai elnök 57,4 millió dolláros bevételt jelentett a World Liberty Financial (WLFI) nevű kriptoprojektjéből, amelyet ő maga és fiai, Donald Jr. és Eric alapítottak.

A kriptoprojektből származó több mint 57 millió dolláros bevételre akkor derült fény, amikor Trump június 13-án benyújtotta a pénzügyi helyzetéről szóló jelentését a kormányzati etikai hivatalnak. A jelentésből az is kiderült, hogy az amerikai elnök 15,75 milliárd WLFI irányítói tokennel rendelkezik, ami jelentős szavazati befolyást biztosít számára.

Trump bevétel

A jelentés közzététele után az X-et egyből ellepték az 57 millió dolláros bevétellel kapcsolatos posztok. Forrás: Alpha

 

Az etikai jelentés – amelyet Trump „igaznak, teljesnek és helyesnek” nevezett – nem tartalmaz részleteket arról, hogy az 57,4 millió dolláros bevétel hogyan keletkezett, vagyis nem derült ki, hogy Trump tokeneladásokkal vagy például stakeléssel szerezte-e a több mint 20 milliárd forintnak megfelelő összeget. A konkrétumok hiánya további kérdéseket vet fel Trump egyébként is kétes megítélésű projektjének működésével kapcsolatban.

Több százmillió dollárt gyűjtött össze a World Liberty Financial

A 2024 szeptemberében indított World Liberty Financial a decentralizált pénzügyeket (DeFi) és az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinokat próbálja új szintre emelni, azonban révén, hogy Trumpról van szó, a projekt nagyon megosztja a kriptoközösséget. Ennek ellenére a WLFI jelentős támogatást szerzett, és két nyilvános tokenértékesítéssel 550 millió dollárt gyűjtött össze.

A Tron alapítója, Justin Sun 2024 novemberében 30 millió dollárt ajánlott fel 2 milliárd WLFI tokenért, 0,015 dolláros elővásárlási áron. A Web3Port januárban 10 millió dolláros befektetéssel követte a Tron példáját, míg az Oddiyana Ventures stratégiai partnerként csatlakozott Trump kriptoprojektjéhez.

Trumpnak nincs bevétele a saját mémcoinjából?

A World Liberty Financial mellett Trumpnak más vállalatokon keresztül is köze van a kriptoszektorhoz. A korábbi jelentésekből kiderült, hogy az NFT projektjeiből, például a Trump Digital Trading Cards kollekcióból is származik jövedelme, azonban érdekes módon a 2025-ös dokumentumban nem szerepelnek NFT-khez köthető bevételek.

Emellett Trump továbbra is olyan holdingvállalatok tulajdonosa, mint a CIC Digital LLC és a Fight Fight Fight LLC, amelyek együttesen a TRUMP mémcoin kínálatának 80%-át birtokolják. Az amerikai elnök személyes bevétele ebből a tulajdonosi struktúrából nem világos, viszont meglepő módon Donald Trump nem jelentett olyan aktív bevételt a mostani dokumentumban, amely a mémcoin-projektjéből származna.