Eddig nem látott szintre emeli kriptoszolgáltatásait a Mastercard

A Mastercard ismét jelentős lépést tett a digitális pénzügyi jövő felé: több új partneri együttműködést és termékbővítést jelentett be, amelyek célja, hogy a stabilcoinokat és a blokkláncalapú fizetéseket beemelje a globális fizetési hálózatába.
A vállalat kedden közölte, hogy hálózatába integrálja a PayPal-féle PYUSD-t, a Paxos USDG-jét és a Fiserv nemrég bemutatott FIUSD-jét, miközben már jelenleg is támogatja a Circle USDC-jét. A kezdeményezés keretében elindul a Mastercard Move platform is, amely lehetővé teszi a stabilcoin-alapú, határokon átnyúló tranzakciókat.
A Fiserv partnereként a Mastercard a FIUSD-stabilcoint kártyatermékeiben, ki- és beutalási csatornáiban, valamint kereskedői elszámolásokban is elérhetővé teszi. A felhasználók a Mastercard One Credential felületén keresztül kezelhetik majd hagyományos és stabilcoin-egyenlegeiket, egyetlen egységesített rendszerben.
A vállalat célja, hogy a stabilcoinokat – amelyek egy 260 milliárd dolláros, rohamosan bővülő eszközosztályt képviselnek – közelebb hozza a mindennapi fizetésekhez. Ezek a fizetési megoldások nemcsak gyorsabbak és olcsóbbak a hagyományos banki csatornáknál, de programozhatóságuk révén újfajta tranzakciós logikákat is lehetővé tesznek.
„Arra számítunk, hogy a legtöbb esetben a fogyasztók továbbra is fiat valutát fognak használni, viszont a szabályozott stabilcoinok elkerülhetetlen részévé válnak a digitális fizetések fejlődésének” – fogalmazott Jorn Lambert, a Mastercard termékfejlesztési igazgatója.
A Mastercard célja, hogy a bankok és vállalatok hamarosan képesek legyenek stabilcoinokat kibocsátani, visszaváltani és tranzakciókhoz felhasználni, míg a vásárlók azokat a világ 150 millió elfogadóhelyén ugyanúgy használhassák, mint a hagyományos pénzeket.
Ezt mutatja korábbi partnerségeik is, mint amilyen a MoonPay kriptofintech céggel való együttműködés, amelynek célja, hogy a Tether (USDT) stabilcoinnal történő fizetés is elérhetővé váljon a mindennapi vásárlások során. A megállapodás értelmében a MoonPay által kibocsátott fizetési megoldás világszerte lesz használható. A tranzakciók során az USDT összeget valós időben váltják át fiatvalutára, így a felhasználók zökkenőmentesen használhatják kriptovalutájukat akár egy kávé vagy ruha vásárlásakor is.
Tovább bővíti kriptoszolgáltatásait a Mastercard
Ezzel párhuzamosan a Mastercard bejelentette új partnerségét a blokklánc-infrastruktúrát fejlesztő Chainlinkkel. Célja ezzel, hogy a Mastercard több mint 3 milliárd kártyabirtokosa közvetlenül vásároljon kriptovalutákat on-chain módon, biztonságos fiat–kriptó konverzión keresztül.
A Chainlink decentralizált oracle-hálózata összekapcsolja a blokkláncokat a külső adatforrásokkal, a mostani együttműködés pedig több kulcsfontosságú partner részvételével jön létre: a Zerohash biztosítja a szabályozott fiat–kripto átváltást, a Shift4 Payments végzi a kártyás fizetések feldolgozását, az XSwap biztosítja a DEX-alapú likviditást, míg a felhasználói felületet a Swapper Finance platform adja. A háttérben a likviditást a Uniswap protokoll szolgáltatja.
A technológia révén a kártyás fizetéseket közvetlenül okosszerződésekben felhasználható kriptoeszközökké lehet alakítani. A rendszer így nemcsak gyorsabb, hanem szabályozott és átlátható hozzáférést biztosít a decentralizált pénzügyi ökoszisztémához.
A Swapper Finance platform már élesben működik, és a kriptovaluták globális terjedésének egyik fontos eszköze lehet. Azzal, hogy bővíti kriptoszolgáltatásait a Mastercard, újabb bizonyítékai annak, hogy a hagyományos pénzügyi szolgáltatók komolyan veszik a blokklánc-alapú gazdaságot és nem szeretnének kimaradni belőle.