Szárnyal az új XRP ETF: már az első napon 58 millió dolláros forgalmat ért el
A Canary Capital XRPC, amely az első XRP-alapú ETF, alig több mint egy napja nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, de máris rekordmennyiségű beáramlást könyvelhetett el.
A spot tőzsdén kereskedett alap (ETF) lenyűgöző debütálást produkált, amelynek köszönhetően első napi kereskedési volumene elérte az 58 millió dollárt.
Az XRPC a 2025-ös év legnagyobb ETF-indítása lett, amellyel felülmúlta a nemrég bevezetett Bitwise Solana alapot is, amely 57 millió dollárt ért el az első napján. A harmadik helyezett ETF már több mint 20 millió dollárral maradt le, ami jól mutatja, mennyire erős a befektetői érdeklődés e két digitális eszköz iránt. A Canary Capital XRP ETF-je egyébként több mint 900, idén elindított ETF közül produkálta a legnagyobb első napi forgalmat.
Több mint egy évvel azután, hogy a vállalat benyújtotta az beadványát az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) egy spot XRP-alapú ETF létrehozására, az alapkezelő végre elindította a kereskedést. Az, hogy már az első nap ilyen jellegű forgalmat ért el, mutatja az intézményi befektetők egyre inkább szeretnék diverzifikálni portfólióikat a bitcoinon és az ethereumen túl is.
A befektetőknek így nem kell közvetlenül XRP-t tartaniuk egy kriptotárcában, mégis ugyanúgy részesülhetnek a digitális eszköz árfolyammozgásaiból. Bár az ETF indulása egyelőre nem idézett elő látványos árfolyamugrást az XRP-ben, hosszabb távon várhatóan pozitív hatással lesz a Ripple kriptovalutájára.
Mindeközben a kriptoipar szélesebb köre arra számít, hogy a következő hetekben újabb XRP-alapú ETF-ek jelenhetnek meg a piacon. A cikk írásakor az XRP
XRP Price
árfolyama 2,33 dollár körül mozog, és a CoinMarketCap adatai szerint az elmúlt 24 órában 3,41%-ot csökkent.
Érdemes megemlíteni, hogy öt különböző XRP ETF, köztük a Canary Capital XRPC alapja is, már felkerült a Depository Trust and Clearing Corporation (DTCC) rendszerébe.
A Canary Capital nem áll le
Az XRP-alapú ETF elindítása mellett a Canary Capital további kriptoalapú ETP-k bevezetését is tervezi. Szeptemberben módosítást nyújtott be a HBAR ETF-re vonatkozó S-1 dokumentációhoz, amelyben hivatalosan is rögzítette az alap tervezett díjstruktúráját.
A SEC-hez eljuttatott beadvány szerint a Canary Capital 1,95%-os kezelési díjat szabott meg a HBAR ETF számára. Ha a termék megkapja a jóváhagyást, ez az egyik legmagasabb díjazású kriptoalapú ETF lenne a piacon.
A Canary Capital még augusztusban nyújtotta be az első, teljes egészében amerikai fejlesztésű kripto ETF-re vonatkozó S-1 űrlapot, amely szintén úttörő lépésnek számít az intézményi befektetések világában.
Éles visszapattanás jöhet a Solana és az XRP számára
Ryan Lee, a Bitget vezető elemzője közelebbről is megvizsgálta, mi szükséges a két kriptovaluta felfutásához:
A SOL a cikk írásakor 143 dollár körül ingadozik, ami 4,76%-os esést jelent az elmúlt 24 órában és 9%-ot az elmúlt héten. Az elemző szerint a visszaesés főként a csökkenő ETF-beáramlásoknak, a gyengülő Bitcoin-lendületnek és számos vezető altcoin egyértelmű technikai letörésének tudható be.
Ahogy korábban láthattuk, eközben az XRP nagyjából 2,30 dollárnál stabilizálódik, ami relatív ellenállóképességet jelez, bár a csökkenő likviditás és az óvatos befektetői hangulat itt is érezhető. Ezek a mozgások a szélesebb piaci korrekció részei, amelyet az Egyesült Államok közelgő szabályozási döntései körüli bizonytalanság, a globális kockázatvállalási kedv csökkenése és a tőkeáttételes pozíciók gyors leépítése váltott ki.
A jelenlegi gyengébb időszak ellenére mindkét eszközben jelentős visszapattanási potenciál van, amennyiben persze a kulcsfontosságú támaszszintek kitartanak.
Solana esetében a 135 dolláros szint a kritikus. Ha ez alá nem jut az árfolyam, jó eséllyel láthatunk egy visszapattanást a 156–160 dolláros tartomány felé november végéig, különösen mivel az ökoszisztéma tovább bővül a DeFi, a fogyasztói alkalmazások és a mémérmék kereskedésének területén.
Az XRP eközben 2,50–2,75 dollár felé kapaszkodhat vissza, amit az egyre jobb határokon átnyúló likviditási folyamatok és az XRPL stabilcoin-kezdeményezései körüli növekvő aktivitás támogat.
Ha azonban a piaci körülmények romlanak, akkor a 120 dolláros zóna a SOL, míg az 1,80 dolláros szint az XRP számára jelenti a kritikus mélypontot.
A legfontosabb figyelendő katalizátorok az amerikai szabályozási fejlemények, különösen az ETF-ekkel, a fizetési célú stablecoin-szabályozással és a tőzsdefelügyelettel kapcsolatos döntések – ezek gyorsan visszahozhatják a kockázatvállalási kedvet a piacra.
Makrogazdasági oldalról a Fed kamatcsökkentési várakozásai, a gyengülő dollár és az ETF-beáramlások újraélénkülése szintén erős hajtóerők lehetnek. Ezzel szemben a szabályozási bizonytalanság elhúzódása, a kamatok emelkedése vagy egy mélyebb Bitcoin-korrekció meghosszabbíthatja a jelenlegi lehűlési időszakot.
Ezek tudatában elmondható, hogy a mostani helyzet inkább egy egészséges korrekciónak tűnik, nem pedig a ciklus végének. A SOL és az XRP pedig jó pozícióban vannak ahhoz, hogy a következő rali élvonalába kerüljenek, amint a befektetői bizalom visszatér.