A Strategy már készül a medvepiacra: 1,44 milliárd dolláros tartalékot hoztak létre

Michael Saylor bitcoin-kincstárát kezelő vállalata, a Strategy (korábban MicroStrategy) stratégiai irányváltást hajtott végre, és felkészülni látszik egy akár elhúzódó medvepiacra is. A cég a héten 1,44 milliárd dolláros készpénztartalékot képzett, ami a szakértők szerint arra utal, hogy nem számítanak a Bitcoin árfolyamának gyors, érdemi emelkedésére.

A CryptoQuant szerdai elemzése szerint a Strategy mostani lépése egy taktikai váltás a 2020 és 2025 novembere közötti időszakhoz képest, amikor is a vállalat következetesen részvény- és kötvénykibocsátásból befolyt tőkéből vásárolt Bitcoint. Az új tartalék célja, hogy biztosítsa az elsőbbségi részvények osztalékfizetését és a hitelállomány kamatköltségeit, kezdetben legalább 12 hónapra, de akár 24 hónapra vagy még hosszabb időre is.

Drasztikusan visszaestek a bitcoin-vásárlások a Strategy-nél

Strategy bitcoin-vásárlások 2020 óta

Strategy bitcoin-vásárlások 2020 óta

A CryptoQuant adatai szerint a Strategy bitcoin-vásárlásai idén gyakorlatilag összeomlottak. Míg 2024 novemberében még 134 000 bitcoint vett a cég, addig 2025 novemberében már csak 9 100-at, decemberben pedig mindössze 135 darabot. Ez a havi vásárlási ütem több mint 99%-os visszaesését jelenti.

A folyamat a CryptoQuant Bull Score Indexével együtt különösen kedvezőtlen képet mutat. Ez a tíz különböző onchain és piaci jelzésből összeálló mutató nemrég nullára esett, 2022 januárja óta először. A korábbi adatok alapján a 40 alatti értékek már medvepiaci környezetet jeleznek, míg tartós emelkedéshez legalább 60 feletti szintre lenne szükség.

Mit jelentenek az árfolyam-előrejelzések?

Julio Moreno, a CryptoQuant kutatási vezetője a The Blocknak azt mondta, ha a medvepiac tovább tart, a bitcoin árfolyama 2026-ban 70 000 és 55 000 dollár között mozoghat. A tartomány alsó széle jelentené a leginkább bearish forgatókönyvet. A bitcoin jelenlegi decemberi árfolyama nagyjából 93 000 dollár, miután november végén 83 800 dollár alá esett, ami több mint 30%-os zuhanás az októberi történelmi csúcshoz képest.

A Strategy 650 000 bitcoinból álló portfóliója jelenleg körülbelül 56-59 milliárd dollárt ér, bár a vállalat 8,2 milliárd dolláros tartozással is rendelkezik emellett. A cég piaci kapitalizációja hétfőn egy rövid időszakra a bitcoin-állományának értéke alá esett, ami rendkívül szokatlan helyzetet teremtett, mivel a részvény általában prémiummal kereskedik, vagyis a befektetők általában többre értékelik a céget, mint amennyit a birtokolt bitcoinjai önmagukban érnek

Az eladás csak végső esetben jöhet szóba

A Mizuho Securities befektetési bank szerdán ismét megerősítette a Strategy részvényére adott „outperform” minősítését, 484 dolláros célárfolyammal. A bank kedden befektetői kérdezz–felelek eseményt tartott Andrew Kanggal, a Strategy pénzügyi igazgatójával.

A beszélgetés legfőbb üzenete az volt, hogy a most létrehozott dollártartalék elsősorban a likviditási kockázatok kezelését szolgálja, és nem egy közelgő bitcoin-eladás előjele. A Strategy továbbra is növelni tervezi a tartalékát, amennyiben a részvény nettó eszközértékhez viszonyított szorzója (mNAV) 1 felett marad. A vállalat szerint a jelenlegi környezetben, vagyis a bitcoin BTC Price BTC Price körülbelül 92 700 dolláros árfolyamán több mint három évig képes működni és osztalékot fizetni anélkül, hogy bitcoint kellene eladnia.

„A bitcoin eladása csak végső megoldás, és csak akkor merülne fel, ha az mNAV hosszabb időn át 1 alatt maradna” – hangsúlyozta a Mizuho elemzése. Phong Le, a Strategy vezérigazgatója korábban egy podcastben elmondta, hogy a cég inkább először bitcoin-derivatívákhoz nyúlna, mielőtt a tényleges bitcoinállományt értékesítené.

Michael Saylor, a Strategy alapítója és elnöke pedig így fogalmazott:

Józan döntéseket hozunk, amelyek a részvényeseink érdekeit szolgálják. Egyesek szerint egy esetleges bitcoin-eladás azt jelentené, hogy nem hiszünk a bitcoinban, de ez nem igaz.

Mi áll a háttérben?

A CryptoQuant szerint a bitcoin 2025-ös legnagyobb árfolyamzuhanása szinte minden fontos onchain és technikai mutató alapján azt jelzi, hogy a piac bearish szakaszba lépett. A hálózati aktivitás, a forgalom, a befektetői jövedelmezőség és a piaci likviditás egyaránt gyengülést mutat.

A Strategy új, kettős tartalékalapú modellje, ami egyszerre tartalmaz dollár- és bitcoin-tartalékot is, csökkenti annak kockázatát, hogy a vállalatot értékesítésre kényszerítsék egy árfolyamesés során. Ugyanakkor a CryptoQuant szerint ez azt is jelenti, hogy a Strategy már nem tekinti bitcoin-állományát „érinthetetlen” eszköznek, függetlenül a piaci körülményektől. A menedzsment elismeri, hogy a bitcoin-vagyon védelme komoly rugalmasságot igényel, beleértve a pénztartalékokat, a fedezeti műveleteket és a szelektív eladásokat válsághelyzetekben.

Az elemzők szerint ez hosszú távon stabilabbá teheti a piacot, mivel csökkenti a vészhelyzetből fakadó nagy eladási nyomás kialakulásának kockázatát. Rövid távon viszont a Strategy csökkenő bitcoin-vásárlásai azt is eredményezi, hogy egy korábban erős keresleti csatorna legyengül, ami eddig pont, hogy felerősítette a piaci emelkedő hullámokat.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ