Fiatalok és idősek, szegények és gazdagok: ezért jó az államnak a társadalmi feszültség
Ahhoz nem kell vonatkozó tanulmányokat folytatni, hogy belássuk, az egyének és csoportok közötti együttműködés nem csak rendkívül sok lehetőséget és előnyt jelent, de ott van benne a konfliktus esélye is. Ez az interperszonális konfliktus akkor erősödik fel, amikor a hegemónia és az állami beavatkozás megzavarja a békés együttműködést, és létrehoz egy kasztrendszert, amelyben az állam által besorolásra kerülnek az emberek privilégiumok alapján. A libertarianizmusban igencsak komoly hagyománnyal bíró kasztelemzés rámutat, hogy az állam az emberek között különbséget tesz azzal, hogy megkülönbözteti a nettó adófizető kasztot és a nettó adóélvező kasztot, azaz ki fizeti az adókat, és ki fogyasztja azokat.
A békés és együttműködő termelés- és csere-mechanizmus alapvetően mindenkit gazdagít. Viszont az állami beavatkozás után egyes emberek mások kárára részesülnek előnyben. Ez nemcsak a politikai kasztot erősíti tovább, hanem arra tanítja az embereket, hogy próbálják meg megragadni az állami apparátus irányítását, hogy mások kárára nyerjenek, ahelyett hogy termeléssel és cserével gazdagodnának. Különösen a demokráciákban ez a romboló tendencia arra ösztönöz, hogy rövid távú, átmeneti előnyökért versenyezzen mindenki, lenyomva másokat ebben a versenyben. Ebben a helyzetben a különböző demográfiai osztályok tagjai elkezdik neheztelni egymásra, egymást hibáztatva a torzult gazdasági körülményekért. Természetesen az állami elit profitál abból, ha az emberek „kasztjai” egymást hibáztatják, ezért az államhoz fordulnak a probléma megoldásáért.
Az állami elit több pénzt és hatalmat szerez, miközben a nettó adófogyasztók folyamatosan csak előnyhöz jutnak, a nettó adófizetők egyre inkább csak küszködnek. Mindenki tudja, hogy valami nincs rendben, de nem tudják az emberek, hogy mit tehetnének. Ezért mindig a politikához fordulnak a megoldásért, de ezzel csak újrakreálják a problémát. Jól látható ez például napjaink Magyarországán is az idősek és fiatalok közötti kapcsolatban.
Az infláció káros hatásai a társadalom szövetére
A Cantillon-hatás szerint az új pénz gazdaságba való bevezetése egyenlőtlen ár- és vagyoneloszlási hatással jár, azaz az elsőként hozzájutók járnak a legjobban és lesznek olyanok is, akik végül ki is maradnak. Az infláció nem egyenletesen növeli az árakat és nem érint mindenkit ugyanúgy, különben az infláció mint gyakorlat és politika értelmetlen lenne. Amíg van infláció, addig a társadalmi csoportok között jövedelem- és vagyonátrendeződés zajlik. Az eredmény az, hogy a gazdasági rendszerben új vagyon- és jövedelemeloszlás jön létre, és ebben az új társadalmi rendben az egyének szükségletei más-más mértékben elégülnek ki, mint korábban. Az inflációs monetáris politika az adósságkultúra intézményüléséhez, az osztályok közötti növekvő különbségekhez, valamint korrupciós kockázatokhoz és feszültésgekhez vezet.
Guido Hülsmann, német származású közgazdász, az osztrák közgazdasági iskola egyik kiemelkedő képviselője, az infláció kulturális hatásait vizsgálva rámutatott arra, hogy az infláció különböző generációkra eltérő hatással van, és ennek következményeke a köztük kialakuló elégedetlenség. Tartós inflációs környezetben a romlandó javak olcsón cserélnek gazdát, míg a tartós javak extra árért cserélnek gazdát. Mik a leginkább tartós javak? Ingatlan és pénzügyi értékpapírok. Mik a leginkább romlandó javak? Mi a legromlandóbb jószág? Az emberi munka. Az emberi munka egyetlen másodpercig sem tárolható. Következésképpen tehát a munka inflációs környezetben egyre olcsóbban cserél gazdát a tartós javakhoz képest, mint például az ingatlan vagy a pénzügyi értékpapírok. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a fiatal generáció egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a vagyon felhalmozásában. Sokkal több év munkájára és növekvő megtakarítási rátákra van szükségük ahhoz, hogy utolérjék azt a vagyon-szintet, amelyet az előző generációk rövidebb idő alatt és alacsonyabb megtakarítási rátákkal halmoztak fel.
Így bármennyire is ellentéteket szül már a feltételezés is, de a mai fiataloknak manapság nehezebb dolguk van. Mindig is volt némi neheztelés az idősebb és fiatalabb generációk között, és ennek nagy része természetes, vagy legalábbis történelmileg megszokott. Azonban ha ehhez hozzávesszük a generációkon átívelő vagyonátruházásokat és inflációt, valamint egy jogi kasztrendszert, amely egyeseket kiváltságokkal ruház fel, másokat terhekkel sújt, meg is van miért van komoly ellentét a generációk között. A neheztelés jelentős része – különösen az idősek és fiatalok között – azok köré összpontosul, akik nagyrészt megengedhetik maguknak, amit akarnak az életben, és azok köré, akik nem.
Így bármilyen kísérlet az idősebb generáció részéről vagy azok részéről, akiknek lehetőségük volt megvásárolni bizonyos javakat, amikor még megfizethetőek voltak, arra, hogy pénzügyi tanácsot adjanak a fiatalabb generációnak, megvetéssel találkozik. Az idősebbek úgy látják, hogy a fiatalabbak kiváltságosak, mert modern erőforrások között nőhettek fel, és romboló politikai és gazdasági ideológiákat követnek, ráadásul hálátlanok is, amiért elutasítják az életkorból és tapasztalatból fakadó tanácsokat. De a kategóriák nem statikus – a legtöbb idősebb ember nettó adófizetőként kezdte, és életének végén nettó adófogyasztóvá válik. Ez nemcsak a nemzedékek közötti ellentétet tartja fenn, hanem arra is ösztönzi az idősebb generációt, hogy az állami apparátust használja nettó adófogyasztói kasztjának fenntartására, míg a fiatalabb generáció arra, hogy az állami apparátust használja a nettó adófogyasztói kasztba való belépéshez.
Összességében az infláció nem csupán magasabb árakat és a termelési szerkezet torzulását okozza, hanem erkölcsi és gazdasági szövetet is roncsol, amely a nemzedékek közötti együttműködést lehetővé tenné. Az infláció tehát nemcsak a vagyon pusztulását okozza, hanem rossz erkölcsi leckéket is tanít: a türelem és takarékosság helyett rövid távú gondolkodást és kockázatos viselkedést jutalmaz. Viszont a Bitcoin és más kriptók lehetőséget kínálnak arra, hogy az emberek megőrizzék vagyonukat az infláció ellenére is, függetlenül az állami beavatkozástól, ráadásul nem is állnak központi felügyelet alatt. A fiatalok úgy tudnak takarékoskodni a kriptovaluták segítségével, hogy nem torzul az érték és bárki hozzáférhet országtól vagy monetáris politikától függetlenül.