Csökken a NEAR Protocol kibocsátási üteme, miközben az árfolyam 40%-ot esett
A NEAR Protocol az elmúlt hónapokban az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő kriptovaluták közé lépett elő, miután árfolyama háromszoros növekedést produkált szinte hetek leforgása alatt. A mesterséges intelligencia és a blokkláncok közötti együttműködés támogatója most egy fenntarthatóbb gazdasági modell kialakításával igyekszik fundamentális értékeit tovább növelni, hogy ebben a viszontagságos helyzetben is megállja a helyét a legnagyobb projektek között.
A NEAR Protocol mostani közösségi döntése nyomán 36%-kal csökkenti kibocsátási ütemét 24 hónap alatt, hogy fenntarthatóbbá váljon működése. Ez hosszabb távon a staking-hozamokra is hatással lehet, ugyanakkor elsősorban az eszköz árfolyamára kell hatást gyakorolnia – miután az hatdolláros lokális csúcsát követően közel 40%-ot esett.
Ezért vált érdekessé a NEAR Protocol az utóbbi időben
A NEAR Protocol egy gyors, alacsony tranzakciós költségekre és skálázhatóságra építő első rétegű blokklánc, amely a Nightshade sharding technológiával osztja meg a hálózat terhelését.
2026 augusztusában többek között azért kapott ekkora felhajtást a projekt, mert megjelentek az AI-ügynökök a hálózatán, amik különböző blokkláncokon hajtanak végre tranzakciókat, valamint megjelent egy olyan bizalmas tranzakciós környezet, ahol akár a küldő, akár a fogadó kiléte ismeretlen – jelenleg ilyen módon bonyolítják le a NEAR forgalmának mintegy 42%-át.
Szintén augusztusban a NEAR közzétett egy posztkvantum-biztonsági ütemtervet, amely jelenleg kulcskérdés a kriptovaluta berkeken belül: a hálózat már korábban is támogatta az ML-DSA digitális aláírásokat, most ugyanakkor a validátorok, a tárcák és a blokkláncok közötti tranzakciók védelme is nagyobb figyelmet kap.
Ezek a technikai funkciók ugyanakkor semmit sem érnének, ha nem termelne bevételt a blokklánc: a júliusban ismertetett gazdasági modell szerint a NEAR Intents bevételeinek egy részét a tokenek visszavásárlására fordítják, ennek köszönhetően pedig a díjbevételek az év második felére 30%-ra emelkedett. Több mint valószínű, hogy erre kapta fel a fejét több intézményi befektető is – köztük a Bitwise és a 21Shares is.
Kevesebb token, fenntarthatóbb gazdaság
November másodikán a NEAR Protocol közösségi irányítása, a House of Stake elfogadta a HSP-029-es javaslatot, amely 24 hónap alatt 2,5%-ról 1,6%-ra mérsékelné a NEAR maximális éves kibocsátási ütemét.
NEW PROPOSAL PASSED
House of Stake, NEAR’s decentralized onchain governance body, has voted to lower NEAR’s maximum annual issuance from 2.5% to 1.6%, phased in over 24 months.
This is how NEAR’s economics evolve transparently and programmatically: token holders put a core… pic.twitter.com/4rXUk8RKcL
— NEAR Protocol (@NEARProtocol) November 2, 2026
A döntést mintegy 3,29 millió veNEAR szavazó támogatta, de a változás nem lép azonnal életbe: Security Council jóváhagyása, egy körülbelül 90 napos türelmi időszak és a validátorok által elfogadott protokollfrissítés is szükséges.
A döntés következtében a hálózati decentralizáció fenntartását szolgáló staking hozama 5,27%-ról 3,37%-ra csökkenhet ezzel egyidejűleg, miközben a validátorok jutalma szintén 36%-kal csökken – ez a hálózati aktivitás függvényében változik.
A NEAR Protocol hivatalos közleménye szerint a validátoroknak egy protokollfrissítésen keresztül kell elfogadni a változtatást, amely utána kötelező érvényűvé válik.
A közösségi megítélés szempontjából az alacsonyabb kibocsátási ütem vonzó lehet, ugyanakkor az alacsonyabb jutalmaknak köszönhetően akár ki is szállhat néhány nagyobb intézményi erő, akik kizárólag a profit miatt vannak itt.
Meredek esésben a NEAR árfolyama, de közel lehet a visszapattanás
Nemcsak fundamentális, hanem technikai szempontból is felfigyeltek az elemzők a NEAR Protocol natív tokenjére – ilyen Michael van de Poppe is. Véleménye szerint a technikai kép szempontjából a NEAR az egyik legígéretesebb projekt lehet annak ellenére, hogy az elmúlt 30 napban 22%-ot csökkent az értéke.
Az elemző által közzétett ábra szerint problémás lehet, hogy elesett a 4,30-4,50 dolláros tartomány, ugyanakkor a 3,40-3,60 dolláros szint lehet az, ahonnan a visszakapaszkodást megkezdi az árfolyam.
Ahhoz, hogy ismét emelkedő trendről beszélhessünk, a NEAR-nek a 4,80 dollárt kell visszaszereznie – ebben az esetben beszélhetnénk ismét a hatdolláros célról. Ebben segíthet a makrokörnyezet, valamint az intézményi érdeklődés, ami egyértelműen felkaphat egy fundamentálisan erős projektet.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!


