CryptoFalka bitcoin elemzés: most a türelmen a hangsúly

Rugalmasan változik a BTC állapota. A múlt héten sokan a csúcsot vélték felfedezni, és az eladó nyomás erősödésére számítottak. A héttel ismét a vásárlók kerültek előnybe és megint a korábbi csúcsot ostromoljuk. A trendfolytatás esélye tehát él, a kérdés, sikerül-e új éves csúcspontot kialakítani 9k fölött. Lássuk mit mond a heti bitcoin elemzés.

Bikásabb vagyok a folytatással kapcsolatban. Nem gondolom, hogy elsőre sikerül áttörni a korábbi csúcs jelentette ellenállásunk csökkenő volumen mellett, de úgy gondolom további formálódás javára lehet a BTC-nek és játszik még egy runk 10k irányába. Emellett úgy érzem az általános hangulat is igen optimista a bitcoinnal szemben.

BTC/USD 1w bitcoin elemzés – Bika

Ha csak a nyíllal jelölt nagy zöld kitörő gyertyától nézzük, 8 hétig folyamatosan emelkedett a BTC. Ilyen utoljára 2017-ben produkáltunk, ami árulkodik a hangulatról. A 2018-as esés alatt a leghosszabb emelkedés 4-5 héten át tartott.

A múlt héttel megjelenő piros gyertya konszolidáció irányába tolta az ármozgást, de hamar életre kelt a vásárlóerő, és bár csak holnap van heti zárás, egyelőre úgy tűnik, hogy invalidálódik a múlt heti esés. Amíg a 10 EMA (exponenciális mozgóátlag) fölött tartjuk az ármozgást addig ez a konszolidáció bőven egészséges és lehet számítani a meglévő trend folytatására.

Ha a múltból kell példát hoznom, akkor a sárgával jelölt konszolidációval vonnék párhuzamot. Ott 3 hét konszolidáció után a 4. héttel történt meg a kitörés. Heti nézeten megjelenő bull mintás formálódásról van szó. Masszív emelkedés után, amilyen a nyíllal jelölt zöld gyertya, szűken konszolidálunk (első bika zászló), majd a bull minta/bika zászlóból kitörve folytatjuk utunkat fölfelé. Erre a formálódásra hajaz a mostani konszolidációnk is, 10 EMA-s heti támasszal. Amíg felette tartjuk az ármozgást, addig bika jelzést küld a heti grafikonunk a második bika zászló kijátszódása és ezzel együtt 10k irányába.

BTC/USD 1d bitcoin elemzés – Támaszok, ellenállások

Napi ábrán kicsit tisztább képet kapunk a támaszok és ellenállások helyzetéről, a következő napokban ezek megerősítése a cél.

Ellenállás:

Adott egy csúcspontunk 9k környékén, tehát megvan az áttörendő ellenállás, ahhoz, hogy folytathassuk utunkat fölfelé. Jelenleg ismételten ezt a csúcsot támadjuk, azonban nem számítok az ellenállás azonnali áttörésére. Ezt alátámasztja a csökkenő volumen. Csökkenő kereslet mellett kevesebb esély mutatkozik a korábbi ellenállás áttörésére.

Támasz:

A kérdés nálam a támaszokban rejlik. Az 50 EMA-hoz és a háromszög alsó trendvonalához igazítok (sárga zóna). Amíg a napi 50 EMA, ami a heti 10 EMA is, felett tartjuk az ármozgást, arra számítok hogy eredményesen törhetünk ki a 9k-s ellenállás alól. Kételyem a támasszal szemben, hogy kevésszer teszteltük még ahhoz, hogy hiteles legyen. Láthatjátok, hogy Elliot ABCDE hullámokkal képzelem el a formálódást, amihez több érintési pont szükséges még a támaszon, hogy hitelesedjen, ugyanis, még csak a formálódás elején járunk.

Türelmen van a hangsúly

Tehát a mozgás elég képlékeny még, emiatt érdemes rugalmasan kezelni. Nem számítok második próbálkozásra a 9k-s ellenállásunk áttörésére, így egyelőre a türelmen a hangsúly és nem indítok pozíciót. Időt hagyok a további formálódásnak a és figyelem mennyire tudjuk tartani a sárga zónával megjelölt formálódást. Az elképzelésemen és a stratégiámon akkor változtatok, ha sikerülne most áttörni a 9-ks ellenállást, avagy később letörjük az heti 10 EMA-s/napi 50 EMA-s támaszt.

Ábrák jelölései:

Elérhetőségek:

Facebook: https://www.facebook.com/cryptofalka/
Honlap + Privát kereskedő csoport: https://www.cryptofalka.com

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo