A bitcoin bányászat már az egyik legfenntarthatóbb iparágnak számít

A Bitcoin bányászgépek működtetéséhez használt villamosenergia közel 60%-a már megújuló energiaforrásból származik, derült ki a Bitcoin Bányászati Tanács (BMC) legfrissebb jelentéséből.

A BMC második negyedéves felülvizsgálatában megállapította, hogy a globális bitcoin bányászat megújuló energiafelhasználása 6%-kal nőtt 2021 második negyedévéhez képest, 2%-kal pedig 2022 első negyedévéhez képest. Ezzel együtt a Bitcoin bányaipar immár 59,5%-a megújuló energiából származik, így “globálisan ma már az egyik legfenntarthatóbb iparágnak” számít. Megjegyezték továbbá, hogy a bányászok környezetvédelmi energiamixének elterjedésével a bányászati hatékonyság is jelentősen megnőtt.

A BMC a jelentésében felvázolta, hogy az árfolyam növekedésével az ASIC bányászgépek iránti kereslet is megnő, ami ösztönzi az innovációs eszközök gyarapodását. Ezen gépek költséghatékonyabbak és jövedelmezőbbek, így a többi bányászgép kiszorul a piacról, és ezáltal az iparág energiahatékonyabbá válik.

A MicroStrategy vezérigazgatója, Michael Saylor, kommentálva a BMC jelentését, elmondta, hogy az elmúlt nyolc év alatt a bányászok energiahatékonysága 5814%-kal megnőtt. Hozzátette továbbá, hogy a bitcoin bányászat a globális 34,8 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátás mindössze 0,09 százalékáért felelős, és a globális energiaellátás mintegy 0,15%-át teszi ki. Ami pedig a Bitcoin ellenesek vészjósló előrejelzését illeti, Saylor megjegyezte:

“Az emberek már egy jó ideje azt jósolják, hogy a Bitcoin a világ összes energiáját fel fogja emészteni. Ez eddig sem történt meg, és a hatékonyság növekedése miatt nem is fog megtörténni”.

A Marathon Digital Holdings vezérigazgatója, Fred Thiel is osztotta Saylor véleményét, miszerint az “energiaárak emelkedése energiahatékonyságra ösztönzi a bányászokat”.

Mindeközben a hatóságok igyekeznek továbbra is kiállni a már egyébként egyáltalán nem releváns véleményük mellett, s keresztbe tenni a szektornak. Az elmúlt héten több amerikai törvényhozó, köztük Elizabeth Warren szenátor is arra kérte Környezetvédelmi Ügynökséget (EPA) és az Energiaügyi Minisztériumot (DOE), kötelezzék a bányászokat arra, hogy beszámoljanak tevékenységük energiaigényéről.