A Cardano (ADA) és a Polygon (MATIC) készen áll 2023 meghódítására, a RenQ Finance (RENQ) viszont az egész DeFi-t felkavarja

A kriptopénz piac 2023-ban készen áll egy jelentős változásra.

De míg a Bitcoin továbbra is a kriptovilág királya, manapság a kisebb coinok a leghangosabbak.

Ebben a cikkben két feltörekvő altcoinról, a Cardanóról (ADA), valamint a Polygonról (MATIC) lesz szó, és megvizsgáljuk, hogy a két projekt miként tarolhatja le a piacot 2023-ban.

Kitekintünk továbbá a RenQ Finance (RENQ) friss DeFi kezdeményezésre, amely az iparág forradalmasítására hivatott, illetve nemrégiben kétmillió dollárt gyűjtött össze az előértékesítés második szakaszában.

Cardano (ADA) – A következő nagyhal?

A Cardano egy decentralizált blokklánc platform, amely a népszerű kriptovaluták fenntarthatóbb, biztonságosabb és skálázhatóbb alternatívája kíván lenni. A projektet Charles Hoskinson, az Ethereum egyik társalapítója hozta létre. A fejlesztés 2015-ben kezdődött meg, majd a platform 2017 szeptemberében hivatalosan is elindult.

A Cardano egyik legfontosabb jellemzője a proof-of-stake konszenzus mechanizmus, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az ADA tokenek stakeléséért cserébe jutalomban részesüljenek. Ez a rendszer sokkal energiahatékonyabb, mint például a Bitcoin proof-of-work mechanizmusa, és segít a hálózat biztonságának garantálásában is. A Cardano emellett skálázható, és úgy tervezték, hogy képes legyen nagy mennyiségű tranzakciót is feldolgozni.

A Cardano másik előnye, hogy a törvényeknek való megfelelőségre és a szabályozásra is összpontosít. A platformot úgy tervezték, hogy eleget tegyen a globális pénzügyi szabályozásoknak, amiért kifejezetten vonzó opciónak bizonyul az intézményi befektetők és a vállalatok számára.

2023-ra előre tekintve a Cardano várhatóan folyamatos terjeszkedést és nagyobb elfogadást fog magának tudni. Tekintettel a pozitív médiafigyelemre és a potenciális kilátásokra, szakértők szerint a cardano az év végére átlépi az 1 dolláros árfolyamküszöböt.

A projekt egy erős fejlesztői csapattal és sok támogatóval büszkélkedhet, akik szorgalmasan építik a Cardano infrastruktúráját. A fenntarthatóságra, a skálázhatóságra és a szabályozási megfelelésre helyezett hangsúly miatt az ADA az év egyik legjobban teljesítő digitális valutája lehet.

>>>>> RENQ TOKEN VÁSÁRLÁS ITT <<<<<

Polygon (MATIC) – Az Ethereum gyilkosa?

A Polygon, korábbi nevén Matic Network, a Layer 2 megoldások közé tartozik. A projekt célja, hogy megoldja azokat a skálázhatósági problémákat, amelyekkel az elmúlt években az Ethereumnak szembe kellett néznie. A Polygon lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy gyors és olcsó hálózaton hozzanak létre decentralizált alkalmazásokat (dAppokat).

A Polygon egyik legfontosabb előnye, hogy több felhasználási lehetőséget kínál, beleértve a DeFi-t, a játékokat és az NFT-ket is. A platform a dAppok növekvő ökoszisztémája mellett erős fejlesztői közösséggel rendelkezik.

Ami a 2023-as évet illeti, a Polygon további növekedésre és elfogadásra számíthat a fejlesztők, illetve a felhasználók körében. A skálázhatósága és a felhasználási lehetőségei miatt megvan a lehetőség arra, hogy az év egyik legjobban teljesítő kriptovalutája legyen.

A technikai elemzés alapján a Polygon ára 2023-ban várhatóan 1,49 és 1,79 dollár között mozog majd, és átlagosan 1,55 dolláron cserél majd gazdát. A szóban forgó előrejelzések egyébként olyan tényezőkre alapoznak, mint a piaci trendek, a befektetői hangulat, illetve a platformok fejlődési üteme.

Összességében a Polygon 2023-as kilátásai ígéretesnek tűnnek, amiért a befektetőknek érdemes lehet figyelemmel kísérnie a projektet.

>>>>> RENQ TOKEN VÁSÁRLÁS ITT <<<<<

RenQ Finance (RENQ) – A DeFi újragondolása

A RenQ Finance egy új DeFi projekt, amelynek célja, hogy felkavarja a piacot azáltal, hogy a többi projektnél gyorsabb, olcsóbb és skálázhatóbb megoldást kínál. A platform az Ethereum hálózatra épül, ami hozzájárul a gyors tranzakciós sebesség és az alacsony díjak biztosításához.

A RenQ Finance egyik legfontosabb szolgáltatása a decentralizált tőzsde (DEX), amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy biztonságos és decentralizált módon kereskedjenek kriptovalutákkal. A DEX-et úgy tervezték, hogy felhasználóbarát és elérhető legyen mind a tapasztaltabb kereskedők, mind a zöldfülűek számára.

A RenQ Finance több más DeFi terméket is kínál, köztük hozamtermelést, valamint egy hitelezési és kölcsönzési felületet is. A termékeket úgy tervezték, hogy a felhasználók számára számos lehetőséget biztosítsanak a profitszerzése.

Miután a RenQ Finance sikeresen összegyűjtött kétmillió dollárt a második előértékesítés során, most villámgyorsan a harmadik szakaszba léphet. Ennek eredményeként a $RENQ árfolyama várhatóan 20%-kal, azaz 0,025 dollárról 0,030 dollárra emelkedhet. Tekintettel a RenQ Finance előértékesítésének gyorsaságára, az is elképzelhető, hogy az árfolyam még az év vége előtt eléri a 0,055 dollárt, ami további 120%-os növekedést jelentene.

2023-ban a RenQ Finance várhatóan folytatni fogja felfelé ívelő pályáját, és még nagyobb teret nyer majd a DeFi szektorban. Gyors és megfizethető platformjával, felhasználóbarát felületével és a DeFi termékek széles választékával a RenQ Finance az iparág meghatározó szereplője lehet.

A RenQ Finance (RENQ) token megvásárláshoz kattints ide!

Látogasd meg az alábbi linkeket ha további információkat szeretnél a RenQ Finance (RENQ) tokenről:
Honlaphttps://renq.io
Fehér könyv: https://renq.io/whitepaper.pdf

***Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.***