A CBDC-k sorában Kína csak a harmadik a digitális jüannal, de ki az első?

A Bahama-szigetek lehet az első a CBDC-t kibocsátó országok között, Kína csak a harmadik helyen áll a PwC legfrissebb jelentése szerint.

A világon egyre több ország központi bankja dönt úgy, hogy a hivatalos valuta digitális változatát dobja piacra. Már gőzerővel zajlanak a fejlesztések több államban is, de eddig minden kétséget kizáróan Kínáról hallottunk a leggyakrabban. Kína már tavaly elkezdte tesztelni a digitális jüant és az emberek többsége úgy véli, hogy akár már az idén elstartolhat a kínai CBDC. A PwC szerint viszont nem Kína áll a legközelebb ahhoz, hogy élesben is útjára indítsa a digitális valutát.

A Bahama-szigetek és Kambodzsa ugyanis megelőzte a sárkány országát. A PwC felmérése 60 nemzet CBDC fejlesztését és használatát vizsgálta meg, melyek lényegében egy adott ország fiat valutájának blokklánc alapú virtuális változata. A vizsgálatból kiderült, hogy a bahamai digitális dollár és a kambodzsai riel megelőző a digitális jüant, hiába indítottak már el több kísérleti programot is Kína nagyvárosaiban, vagy osztogattak ingyen pénzt az állampolgároknak.

A CBDC-k előnyeiről a PwC France-tól Benoît Sureau elmondta:

“A CBDC-k megváltoztatják a játszmát, hozzáférést biztosítanak az alternatív fizetési megoldásokhoz mind a polgárok, mind a vállalatok számára, valamint újra értelmezik a pénzpiaci elszámolást és a bankközi monetáris tranzakciókat.”

Érdemes megemlíteni azt, hogy a CBDC ranglistán Kínát a keleti szomszédunk Ukrajna követi, majd jön Uruguay és Ecuador. A PwC azt is megállapította, hogy “a pénzügyi befogadás és a digitalizáció kulcsfontosságú hajtóerőként jelenik meg” ezekben az országokban.

Az USA-t rendkívüli mértékben aggasztja Kína digitális jüannal kapcsolatos szorgoskodása, az Egyesült Államok azonban CBDC-vel összefüggő terveiről még semmit sem árult el.

A CBDC-k fejlesztése vegyes érzelmeket vált ki az emberekből. Egyesek támogatják, míg mások ellene vannak. Többen úgy látják, hogy ez egy szükséges lépés a modern jövő felé, míg mások a központosított ellenőrzésre hívják fel a figyelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük