Az elvileg leállított orosz kriptotőzsde továbbra is aktívan mozgat kétes forrásokat

Egy, a Global Ledger által készített exkluzív jelentés szerint a márciusban állítólagosan leállított orosz Garantex kriptotőzsde még mindig aktívan mos tisztára kriptovalutákat. A blokkláncadatok szerint a Garantex a Tornado Cash segítségével több mint 261000 dollár értékű ethert mozgatott meg nemrég. Az amerikai szankciók ellenére a cég tehát tovább próbálkozik a pénzmosási műveletek folytatásával. A Garantex komoly visszaeséssel szembesült a közelmúltbeli nemzetközi pénzmosási szankciókat követően.
Az amerikai hatóságok lefoglalták a domainjeit, az indiai hatóságok letartóztatták a társalapítóját, a Tether pedig márciusban befagyasztotta több mint 28 millió dollárnyi vagyonát. Akkor elterjedt a hír, miszerint a tőzsde befejezte működését, de most ez az új információ arra utal, hogy mégis létezik és most a Tornado Cash-t használja ETH mozgatására. A Garantex működő tárcái továbbra is aktívak az Ethereumon és az eszközök ezekből a különféle „elrejtést” segítő szolgáltatásokon keresztül mozognak.
A Garantex szinte minden jelenlegi tőkéje kétes forrásokból származik
Néhány hónapja futott körbe az az információ, miszerint a Garantex állítólag Grinexre változtatta a nevét és így működik tovább. A tőzsde akkor a rubelfedezetű A7A5 stabilcoint használta az új platformra történő átköltözéshez. A mostani tranzakciót a Global Ledger szúrta ki, amelynek során egy Garantex meleg tárcából mozdult el 99 ETH egy közbenső címre. Ebből a köztes tárcából az ETH-t három különálló tranzakcióra osztották fel, amelyeket egy másik köztes tárcába (0x3f…7e6a) küldtek.
Ez arra utal, hogy a nyomvonal rétegzésére és elfedésére törekedtek, ami bevett pénzmosási technika. Tehát hiába állította az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy a tőzsdét leállították, az eredetileg Garantexnek tulajdonított tárca továbbra is működik aktívan és képes tranzakciókra. Korábban a Chainalysis arról írt, hogy a Garantex mindenféle bűncselekményből származó források célplatformja volt.
A legtöbb pénzeszköz lopott kriptovaluta volt, amelyek nagyobb hackelésekhez, zsarolóprogramokhoz és darknetes piacokhoz kapcsolódtak. Az ilyen hírek a Tornado Cash-nek sem tesznek jót. Mert bár a vállalat 2025-ben azért némileg tudott tisztázni helyzetén, az amerikai hatóságok megerősítették elkötelezettségüket a társalapító Roman Storm elleni büntetőeljárás mellett.