A gyermekvédelemmel takarózva szüntetnék meg a titkosítást az USA-ban

A gyermekek védelme érdekében az amerikai jogalkotók és az Igazságügyi Minisztérium meg akarják tiltani a végpontok közötti titkosítást. Ezzel viszont az internetfelhasználókat nem csak a kormány figyelheti, hanem a hackerek is.

William Barr főügyész azt állítja, hogy csak a gyermekeket akarja megóvni. Az viszont elég érdekes véletlen, hogy korábbi ügyvédi irodája, a Kirkland & Ellis védte Jeffrey Epstein-t, az egyik legelvetemültebb pedofil gyermekkereskedőt. Ezen felül az is kiderült, hogy Barr apja, Donald Barr volt annak az elit new york-i iskolának az igazgatója, ami tárt karokkal várta tanárként Epsteint.

A múlt héten a Fehér Ház csúcstalálkozóján Barr kijelentette, hogy az emberkereskedőknek segített a titkosítás.

Digitális korban élünk, ahol az emberkereskedők, mint mindenki más egyre többször támaszkodik a digitális kommunikációra és az internetre… és ezen digitális ragadozók felismerésére már rengeteg a bizonyíték. Mégis egyre több információ titkosítva van.”

Majd hozzátette: „Azt mindannyian elismerjük, hogy a kereskedelemben rendkívül fontos a titkosítás. Így védhetjük meg magunkat a kiberbűnözőktől. De katonai szintű titkosítást látunk már a mobiltelefonokon, a közösségi média platformjain illetve az üzenetküldő alkalmazásokon is, ami azt jelenti, hogy nem férhetünk hozzá ezekhez az adatokhoz. Nem láthatjuk azokat az üzeneteket és weboldalakat, amelyek aktívan részt vesznek az emberkereskedelemben. Ezek a weboldalak áthatolhatatlanok még a hatóságok számára is, ezért tennünk kell valamit.”

Barr már korábban azt nyilatkozta, hogy a fejlett titkosítást és más biztonsági intézkedéseket alkalmazó technológiai vállalatok hatékonyan alakítják az eszközeinket „törvénymentes övezetté”.

“A titkosítás megbízhatóan védi a fogyasztók érzékeny adatait”, mondta Brett Max Kaufman ügyvéd az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának központjában. „Nem lehet az FBI-nak hozzáférést adni a titkosított kommunikációhoz, hiszen akkor a bolygó összes kormányának azonos hozzáférést kellene biztosítani. A technológiai szolgáltatóknak továbbra is az a feladatuk, hogy a lehető legbiztonságosabb termékeket hozzák létre. Emellett pedig ellen kell állniuk minden kormányzati nyomásnak.”

Már kész a törvényjavaslat is

A Kongresszus most arra törekszik, hogy megtiltsa a végpontok közötti titkosítás használatát és szankcionálja azokat a vállalkozásokat, akik azt alkalmazzák. Barr, Lindsey Graham szenátor és Richard Blumenthal szenátor most összefogtak, hogy egy új törvényjavaslat benyújtásával erőszakolják ki a titkosítás megszüntetését. A javaslat módosítaná a Kommunikációs Tisztességről szóló törvény 230. bekezdését és arra kötelezné a vállalatokat, hogy az állami büntetőügyekben és a gyermekbántalmazási ügyekben vállalják át a felelősséget, amennyiben nem követik a nemzeti bizottság által megkövetelt szabályokat. Ezt a bizottságot „a gyermekek online kizsákmányolásának megelőzésével foglalkozó nemzeti bizottságnak” nevezik. 15 főből és egy főügyészből áll, aki maga Barr.

Nem mindenkinek tetszik Barr ötlete

Riana Pfefferkorn, a Stanfordi Jogi Iskola Internetes és Társadalomi Központjának tagja egy blogbejegyzésben azt írta, hogy a törvényjavaslat veszélyezteti az online kommunikációs platformok és azok felhasználóinak alkotmányos jogait. Pfefferkorn úgy fogalmazott:

„Noha a törvény látszólag a 230. bekezdésre irányul, ez valójában szokatlan módon befolyásolja a titkosításra vonatkozó törvényeket anélkül, hogy azt közvetlenül módosítanák. A törvényjavaslatnak számos rendkívül súlyos problémája van, túlságosan sok ahhoz, hogy beleférjen egy blogbejegyzésbe. Egyszerűen alkotmányellenes.”

A törvény elfogadása esetén a Telegramhoz hasonló társaságoknak is elérhetővé kellene tenniük a titkosított információkhoz, üzenetekhez való hozzáférést. Ezzel pedig még kiszolgáltatottabbá válnának a felhasználók, hiszen nemcsak a kormány kémkedhetne utánuk, hanem a kiberbűnözők is.

A Wall Street Journal szerint még az FBI és az Igazságügyi Minisztérium kormányzati tisztviselői sincsenek arról meggyőződve, hogy Barr elképzelése helyes.

2018-ban az FBI hamis információt adott arról, hogy a folyamatban lévő bűnügyekhez hány titkosított telefonszámot használtak az elkövetők. Időről időre helytelenül azt állította, hogy 7800 ilyen telefont blokkoltak a nyomozók. A Washington Post viszont később arról számolt be, hogy ezek az adatok 1000 és 2000 között lehettek. Az FBI azzal védekezett akkor, hogy programozási hiba történt.

Már jelenleg is létezik olyan szövetségi törvény, amely értelmében, ha az internetes társaság platformját gyerekkel szembeni szexuális visszaélésekkel kapcsolatos anyagok terjesztésére használják, akkor ezeket az információkat a vállalatnak továbbítania kell az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjának és együtt kell működniük a hatóságokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük