A kijárási tilalom nem csak életeket mentett, hanem munkahelyeket ölt meg

A COVID-19 első, márciusban kezdődő hulláma során sok állam vezetője egyetértett abban, hogy a közegészség védelme érdekében kormányzati beavatkozásokra és számos vállalkozás kényszerű bezárására van szükség. De megérte mindez? 

A állami beavatkozások miatt például az Egyesült Államokban kifejezetten súlyosbodott a helyzet, mivel a széles körben alkalmazott gazdasági pusztítás munkahelyek millióinak elvesztéséhez és súlyos jövedelemveszteséghez vezetett. Mindeközben a koronavírus halálozási aránya sem lett jobb a szigorú intézkedések után.

Néhány hónappal a világjárvány megjelenése után, valamennyi kormány mérlegelte a COVID-19 és a gazdasági veszteségek súlyosságát, majd lassan újra teret kapott a gazdaság fellendítését célzó politika. Természetesen ezek az államok csak lehetőséget adtak a vállalatok számára és nem kötelezték újraindíttatásukat. 

Az enyhítéseket sokan tömeggyilkosságnak nevezték, többek között Georgia állam kormányzója, Brian Kemp is, aki szerint a korlátozások enyhítése emberáldozatokat követel, a georgiai lakosokat pedig a világjárvány ideje alatti viselkedésük miatt “példáképeknek” nevezte.

A koronavírus-járvány első megjelenése óta egyre világosabb képet kapunk az egyes államok különböző eljárásairól és sikereiről, és úgy tűnik, az „újranyitott” vállalkozások összességében sikeresebbek az elzárkózott vállalkozásoknál.

A gazdaság visszaállítása érdekében azzal, hogy engedik az embereket munkába járni, a konzervatív államok messze felülmúlják a liberális államokat.” – írja Carrie Sheffield amerikai rovatvezető.

Ezzel az állítással egyidejűleg kijelenthetjük, hogy az emberek gyorsan alkalmazkodnak a körülményekhez, s most sokkal többet tudunk a vírus kezeléséről és arról, kiket fenyeget leginkább a járvány.

#Maradjotthon – de hogyan?

A luxus szellemi munkakörben dolgozók  szerint az otthon maradás az egyetlen megoldás a járvány megállítására- nyílvánvalóan azért vélekednek így, mert ők megengedhetik maguknak, hogy otthon maradjanak. Sokak szerint viszont, a kijárási tilalom „a munkásosztály elleni legszörnyűbb támadás az elmúlt fél évszázadban.

A fizikai munkát végzők továbbra is dolgoznak, beleértve a 60 éveseket is, akik nagyobb veszélynek vannak kitéve.” – mondja Martin Kulldroff, biostatisztikus. Kollégája, Jay Bhattacharya állítása szerint pedig „a kisebbségek közötti elhalálozási arány azért volt magasabb, mert számukra nem adatott meg a lehetőség, hogy otthon maradjanak. Valójában, a felülről lefelé irányuló politikai intézkedés regresszív és monomániát tükröz.” Ezt szem előtt tartva világos, hogy a tehetősebb emberek miért tartják a korlátozó intézkedéseket a legjobb megoldásnak.

Rengeteg ember számára a hosszabb ideig tartó jövedelem és társadalmi interakció nélküli élet halálhoz is vezethet. Martin Kulldorff azt állítja, a korlátozások nem veszik figyelembe a szélesebb körű népegészségügyi kérdéseket és járulékos károkat okoznak, mint például „szív- és érrendszeri betegségeket, a rákos megbetegedések számának növekedését és az immunrendszer gyengülését is.”

A társadalom „még hosszú ideig el fogja szenvedni a lezárások okozta egészségkárosodásokat.”– mondja Dr. Bhattacharya.

Vegyes üzenetek

Bhattacharya a korlátozások politizálását hangsúlyozza: „Amikor tavasszal a „Fekete életek számítanak” egyenlő bánásmódért küzdő civil tüntetések voltak, 1300 epidemiológus – járványos betegségek szakorvosai – aláírt egy nyilatkozatot, miszerint ezen összejövetelek jót tesznek a közegészségügynek”, miközben ugyanezen epidemiológusok azt hangoztatták, hogy „a karantént be kell tartani”.

Egy ilyen ellentmondás dacol a logikával és aláássa a vírus veszélyességével kapcsolatos érveket. Ha ez az új vírus valóban annyira veszélyes, mint ahogy azt mondják, akkor a világjárvány idején a tömeges tiltakozásokat és zavargásokat támogató politikai vezetők rosszul vélekednek. Ezt az ellentmondást számtalan perben idézték, melyekben a Covid-19 korlátozások érvényességét és alkotmányosságát vitatják.

Sokszor, ezek az átgondolatlan korlátozások olyan alkotmányilag védett jogokat céloznak meg, mint a vallásszabadság gyakorlása. Samuel Alito, a Legfelsőbb Bíróság tagja elítélte a Nevadai kormányzó korlátozásait, mondván „Nem meglepő, hogy Nevada elkülönülne a szerencsejáték-ipar és dolgozói érdekei miatt… viszont kötelességünk megvédeni az Alkotmányt, és még egy közegészségügyi vészhelyzet sem menthet fel minket e felelősség alól.”

Ez a kritika azonban nem nyerte el a Legfelsőbb Bíróság támogatását, mivel „a kormányzó a felelős a lakosság világjárványban való védelméért”.

Az állam legrosszabb bűnözői

A szabályok betartása politikailag előnyös lehet, de sokkal jelentősebb problémát jelent az alapvető szabadságjogok szempontjából, mivel a védelmi korlátozásokat – nem demokratikus eszközökkel – a kormányok vagy közigazgatási szervek adták ki.

A korlátozások értelmetlenek lennének betartásuk és felülvizsgálatuk nélkül, így számos amerikai nagyváros munkacsoportokat hozott létre a szabályok betartásainak ellenőrzésére. Például, Los-Angeles polgármestere, Eric Garcetti azzal fenyegetőzött, hogy betiltja a közszolgáltatásokat azok számára, akik házibulikat szerveznek. Garcetti a privát összejöveteleket is irányítása alá akarja venni, akárcsak az általa bezárni kényszerült bárokat és szórakozóhelyeket – ezen intézkedését viszont ellehetetleníti az ellenőrzéshez szükséges erőforrások hiánya.

A New York-i Sheriff Hivatal nemrég egy több mint 200 fős összejövetelt buktatott le, ahol maszk nélkül táncoltak, alkoholizáltak és vízipipáztak – megszegve ezzel a koronavírus korlátozásokat. A kormány tipikus eljárásához hűen a hely tulajdonosát a vészhelyzeti korlátozások megszegéséért, alkohol engedély nélküli értékesítésért és raktározásért büntették meg.  Mi is lenne velünk a kormány nélkül?

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom már régóta része annak a törekvésnek, mely a közegészségügy érdekének leple alatt korlátozza a szabadságjogokat. Newsom kormányzó és a Kaliforniai Közegészségügyi Minisztérium új biztonsági intézkedéseket adott ki minden magán-összejövetelre a Hálaadás ünnepe alatt, melyek a következők:

  • egyszerre legfeljebb három háztartás gyűlhet össze – beleértve a házigazdákat és a vendégeket
  • az összejövetelt csak a szabadban lehet megrendezni, és maximum 2 órán át tarthat

Tekintettel Newsom beavatkozási hajlamaira, valószínű, hogy ezeket a korlátozásokat meg fogják valósítani. Azt, hogy hogyan fogja mindenezen intézkedéseket a kormány betarttatni és ellenőrizni, kíváncsian várjuk.

Az intézkedések, a felülről lefelé politikai stratégia kudarcot vallott. A szigorú korlátozások családok millióinak jövedelmét pusztították el, miközben nem értek el sikeres eredményt a halálozási arány növekedésének megállításában. Ennek a sikertelen kísérletnek véget kellene mihamarabb vetni!

Szerző:

Mitch Nemet, kockázatkezelési szakember

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük