A kínai cenzúra már a decentralizált kártyajátékot is elérte

A Gods Unchained blokkláncon alapuló kártyajátékot vírustámadás sújtotta, miután egy Hearthstone által letiltott top kategóriás játékosnak felajánlották, hogy kifizetik az összes elvesztett nyereményét. A játékosnak azért kellett kitiltással lakolnia, mert egy élő közvetítés során azt mondta, hogy „Szabadítsuk fel Hongkongot, korunk forradalma”.

A Hearthstone tulajdonosa az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy “Miközben mi azon vagyunk, hogy jogot adjunk az egyéni gondolatok és vélemények kifejezésére, a játékosoknak, akik úgy döntenek, hogy részt vesznek a versenyünkben, be kell tartaniuk a hivatalos versenyszabályokat.”

Chung Ng Wai-t, ismertebb nevén Blitzchung-ot, azonnal eltávolították a Grandmaster versenyből és nyereményét sem kapja. Ezenkívül tizenkét hónapra eltiltották az oldalon való játéktól. A tulajdonos Blizzard szerint, a játékos magatartása sérti a nyilvánosság egy részét vagy egy csoportját illetve azokat egyéb módon károsítja.” Már csak az a kérdés, hogy kiket is sértett meg viselkedésével.

A nyilatkozat hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában is, ahol a Gods Unchained bejegyzése 26 000 szavazatot kapott:

„Blizzard letiltotta Blitzchungot és megfosztotta őt a Hearthstone-on elért nyereményétől, csak azért mert ők inkább a pénzzel foglalkoznak, nem pedig a szabadsággal. Mi kifizetjük neki az összes elvesztett nyereményét és egy 500 000 dolláros jegyet is fog majd kapni a versenyünkre. Senkit sem szabad a meggyőződésért büntetni”. #freegaming

Ezzel Blizzard bebizonyította, hogy a központosított játékvállalatok cenzúrázzák és kihasználják a játékosaikat, ha pénzügyileg az az érdekük. A Gods Unchained ezzel szemben cenzúrázatlan. Azt írták, hogy „még ha nem is értünk veled egyet, nem tudjuk elvenni a kártyáidat. ”

A Gods Unchained egy olyan kártyajáték, mint a Hearthstone, de minden kártya egyedi azonosítóval rendelkezik az ethereum nyilvános blokkláncon. Az ethereum blokklánca megváltoztathatatlan, így nem lehet módosítani a kártya tulajdonjogát. Nem akadályozhatják meg senkinek sem a kártyákhoz való hozzáférést és a játékosokat sem tilthatják le.

Az NBA-Kína kapcsolat is a hatalom áldozata

A Gods Unchained iránti érdeklődés rendkívüli mértékben megnőtt, miután a következő üzenetet tweetelték:

„A szervereket kinyírták. A lehető leghamarabb helyreállítjuk és üzembe helyezzük őket.” Két órával később már elérhető volt. Azt még nem tudni, hogy Blitzchung elfogadja-e az ajánlatot vagy sem. Azt mondta, hogy nem bánja tettét: „Ha elveszítjük a mozgalmat, Hongkongnak annyi”. A hongkongi közösségi médiában már augusztusa óta „korunk forradalmának” nevezik a megmozdulásokat. Ez viszont az első alkalom, hogy azt már nemzetközi szinten is annak hívják.

Kína válaszul erre, szeparatista szereplőknek nevezte a résztvevőket, és a People’s Daily kijelentette, hogy „Kína területi integritása nem tárgyalható”. Ezt válasznak szánták az NBA-nek is, amely kiállt a szólásszabadságért, miután a Houston Rockets vezérigazgatója, Daryl Morey kijelentette: „Harcolj a szabadságért, állj Hongkong mellé.” Ez a kijelentés végül ahhoz vezetett, hogy az összes kínai, NBA sugárzást biztosító partner, megszakította a kapcsolatot az amerikai profi kosárlabda ligával. A kínai óriás vállalat, a Tencent is bejelentette az NBA-vel folytatott kapcsolatának felbontását. A cég amúgy a Blizzard részvényeinek 5%-át birtokolja. Az ESPN, amely stratégiai partneri kapcsolatban van a Tencenttel, kiadott egy belső üzenetet, amelyben arra szólította fel a házigazdákat, hogy kerüljék a kínai illetve a hongkongi politikai helyzettel kapcsolatos vitákat.

Hongkong most a demokráciáért harcol. Lassan már más országokban is a szólásszabadságért kell küzdeni, hiszen Kína próbálja az ellenőrzése alatt álló vállalatait arra kényszeríteni, hogy érvényesítse a vállalati cenzúrát Amerikában és Európában is. A blokkláncot azonban nem vonhatják a cenzúra alá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük