A Kraken bezárja San Franciscó-i központját – komoly dolgok állnak a háttérben

A Kraken, a világ egyik vezető kriptovaluta tőzsdéje, arra az elhatározásra jutott, hogy jobb, ha véglegesen bezárja San Franciscó-i főhadiszállását. A cég vezérigazgatója biztonsági problémákra hivatkozva próbálta indokolni döntésüket, de vajon tényleg ez áll a háttérben?

A Kraken egyébként nemrégiben jelentette be, hogy felülete ezentúl támogatni fogja a Bitcoin Lightning hálózatának használatát, ami megkönnyíti a felhasználók számára a BTC tranzakciók lebonyolítását. Emellett pedig 2021 decemberében robbant a hír, miszerint saját NFT piacterrél is előrukkolnak majd a közeljövőben. Mindezek fényében sokakat megdöbbentett az ügy, hiszen az alacsony díjairól elhíresült platform csillaga felfelé ívelőben van. A vállalat közleménye szerint semmi ok az aggodalomra s a probléma forrása sajnos San Francisco városában gyökeredzik.

Jesse Powell, a kriptó csereplatform vezérigazgatója, a kalifornia várost hibáztatja, mivel elmondása szerint a helyi önkormányzat képtelen a közbiztonság megfelelő szabályozására. A Kraken hivatalos közleményében azzal indokolja a bezárást, hogy a városban „számos munkatársukat megtámadták, zaklatták és ki is rabolták munkába menet vagy éppen hazafelé tartva.”

A Kraken dobbant s vissza sem nézKraken Jesse Powell

A tájékoztatás első körben a Twitteren terjedt el, ahol egy San Franciscó-i politikai kommentátor, Richie Greenberg osztotta meg. Azóta rengeteg válasz érkezett tweetjére, amelyekben szintén a város biztonságügyi gondjait fejtegetik. Vajon a fennálló kellemetlenségek rányomhatják a bélyegüket a helyi kriptovilágra? Ha a helyzet nem változik rövid időnbelül, ez könnyen bekövetkezhet.

 

Powell szavaival élve a bonyodalmakat a város zűrös közbiztonsága mellett a bűnözés, a hajléktalanság és a kábítószerrel való visszaélés okozza. A legszomorúbb pedig az egészben, hogy annyira megszokott már ez a térségben, hogy egyáltalán nem is törődnek vele. A Kraken elnöke továbbá a kerületi ügyészt, Chesa Boudin-t okolja ezért, mivel nem tesz eleget a vétségek visszaszorításáért.

Ezenkívül, nem a Kraken az egyetlen kriptóban érdekelt vállalat, amely inkább búcsút mondott San Franciscónak. A Coinbase kriptotőzsde is a közelmúltban jelentette be, hogy 2022-ben bezárják helyi irodáikat. Ez a tendencia rendkívül rossz hatással van a város hírnevére, így mielőbbi változtatásokra lenne szükség az oldalukról.