A MoneyGram társul a Stellar-ral és a USDC-vel a blokklánc alapú fizetések megvalósításáért

A MoneyGram, nemzetközi pénzforgalmi szolgáltatás, a szóban forgó 2 céggel összefogva még a 2021-es év folyamán elindítják közös projektjüket. A 2022-es évben pedig várhatóan elkezdik majd a fokozatos és széleskörű terjeszkedést világszerte. 

Az országhatárokon átívelő utalásokat lebonyolító pénzügyi óriásnak, vagyis a MoneyGram-nek, a Stellar nyílt forráskódú, decentralizált protokollra és a USDC stabilcoinra esett a választása. A vállalat ezen döntése teljességgel érthető is, ugyanis mindkét entitás kiemelkedő eredményeket produkál a saját tárgykörében.

Együttműködésüket szerdán, az az október 6-án, jelentették be és céljukként a közvetlen átutalások biztonságos és gyors kivitelezését jelölték meg. Kooperációjuk hivatalosan az idei év negyedik negyedévében fog megkezdődni. Az elkövetkezendő évben pedig annak terveznek nekivágni, hogy az amerikai dollárhoz kötött USDC-t használva áthidalják a kriptovaluták és a fiat pénznemek közti szakadékokat. Továbbá, a MoneyGram 150 millió ügyfelét is be szeretnék vonni a terv megvalósításába. Emellett pedig természetesen szándékukban áll megmutatni klienseik számára szolgáltatásuk eredményességét a mindennapi pénzügyekben.

„A MoneyGram-mel való társulásunk lehetővé teszi fogyasztóinknak tranzakcióik véghezvitelét mindazon helyeken, ahol a hatalmas kiterjedésű hálózat jelen van. Ez azt jelenti, hogy képesek lesznek kriptókat eladni fiat valutákért és fordítva is”, mondta Denelle Dixon, a Stellar vezérigazgatója. „Olyan magasra próbálunk törni, amilyen magasra csak lehet!”

Tudnillik, a MoneyGram irodáiban, a Coinme kriptotőzsdével kötött megállapodást követően, májustól kezdődően az ügyfelek már Bitcoint is vásárolhatnak.

 

Ezen hírek meglepetésszerűen érhették a Ripple-t, mivelhogy a MoneyGram-mel folytatott hosszútávú társulása kellemetlen keretek között zárult le. Az MG nemes egyszerűséggel felbontotta szerződését a Ripple-vel, miután az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete a tevékenységére vonatkozó jogszabályok megsértésével vádolta meg a céget.

Alex Holmes, a MoneyGram vezérigazgatója, elmondása szerint a Stellar-ral közös paktumuk a különböző valuták adásvételén alapszik, amely a Ripple-vel szemben mentes a volatilitástól.

Texas válik az együttműködés bölcsőjévé

A bankok általában viszolyogva állnak hozzá a kriptovalutákkal való ügyletekhez, azonban a United Texas Bank most kivételt tett. A texasi bank lesz az összekötő a MoneyGram és a Circle (a USDC kibocsátója) között. Ez a pénzintézet számára is nyereséges lesz, hiszen merész hozzáállásának köszönhetően pozitív megítélésre számíthat a jövőben.

Aggodalomra adhat okot azonban a tény, hogy a Circle az elmúlt héten idézést kapott az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettől. Deja vu, avagy elégtétel a Ripple cserbenhagyásáért?

Holmes derűlátóan áll a helyzethez és cseppet sincs meghökkenve a szabályozó szervek viselkedésmódján. A kriptovilág rohamosan nő és fejlődik, a törvényhozó hatóságok nehezen, de megpróbálnak lépést tartani velük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük