A NEAR 32%-ot emelkedett, mi lehet a következő cél? A Meme Moguls uralni kívánja a 6,1 milliárd dolláros piacot

A NEAR protokoll (NEAR) jelentős, 32%-os emelkedést produkált az elmúlt hét folyamán, amit a kereskedési volumen növekedése idézett elő. A piaci kapitalizáció szempontjából is figyelemre méltó növekedés ment végbe, ami sokakat arra ösztönzött, hogy diverzifikálásba fogjanak a szóban forgó kriptovalutával.

Ugyanakkor, nem ez az egyetlen altcoin, amely számottevő előrelépést mutatott, hiszen a Meme Moguls (MGLS) is bikapiaci trendet reprezentál. Az alábbiakban mindkét kriptoeszközt górcső alá vesszük és megvizsgáljuk a rendelkezésre álló adatokat, amelyekből majd kiderül meddig emelkedhetnek, illetve melyik bizonyul a legjobb kriptobefektetésnek.

A NEAR protokoll (NEAR) 32%-ot nőtt egy hét leforgása alatt – vételára 2024-ben elérheti a 4,13 dollárt is

A NEAR protokoll (NEAR) árfolyamának és kereskedési aktivitásának megugrása a piaci részvétel és a befektetői érdeklődés megnövekedett szintjére utal. A kriptovaluta a blokklánc-technológiához való egyedi hozzáállása okán keltette fel sokak figyelmét, ugyanis a NEAR protokoll a skálázhatóságra és a felhasználóbarát decentralizált alkalmazásokra (dApps) helyezi a hangsúlyt.

A közelmúltbeli árfolyam emelkedés és értéknövekedés egyre csak fokozódó érdeklődésre és lelkesedésre enged következtetni. A részletekbe menő adatok azt mutatják, hogy a NEAR protokoll csereértéke az elmúlt héten 2,09 dollárról 2,94 dollárra nőtt, emellett pedig a teljes havi emelkedés 40%-os volt. A befektetők és az elemzők árgus szemekkel figyelik az eszköz piaci dinamikáját, hogy megfejthessék meddig emelkedhet még. A NEAR protokoll árfolyam előrejelzése szerint 2024-re a 4,13 dolláros árszintet is elérheti.

A Meme Moguls (MGLS) 2025-re átveheti az irányítást a 6,1 milliárd dolláros piac felett

A Meme Moguls (MGLS) bikapiaci irányzatot láttatott a piacon s ezzel egyidejűleg létrehozott egy mém-alapú tőzsdét, amelyen keresztül a játékosok hozzáférhetnek egy P2E ökoszisztémához. A platformot az Ethereum hálózatán alkották meg és a szimulált kereskedés révén a felhasználók fejleszthetik majd kereskedési stratégiájukat.

Minden játékos virtuális valutával kezd majd, amelynek értéke 100 000 dollár. Ezt az összeget arra használhatják, hogy hozzákezdjenek a kereskedéshez a virtuális környezetben, de lehetőségük van arra is, hogy valódi készpénzes jutalmakká alakítsák át azáltal, hogy az ökoszisztéma különböző folyamatainál segédkeznek.

A kereskedők a Fantasy Trading platformon felül a MGLS tokent is stakelhetik. Ezzel garantált tőkenyereségre tehetnek szert. Az ökoszisztéma továbbá egy Farming Programot is tartalmazni fog, ahol bárki részt vehet a stakelési poolokban.

A kriptó ICO harmadik fázisában 10 000 dolláros nyereményjátékra kerül sor. A résztvevőknek a Zelay-ba kell belépniük ahhoz, hogy részt vehessenek a sorsoláson. Ezenkívül pedig teljesíteniük kell a megadott feltételeket, hogy jogosultak legyenek a jutalmakra. A kritériumok közé tartozik a saját tweetek, retweetek és kommentek megosztása, valamint a #MemeMogulsGiveaway hashtag használata a tweeteknél.

A felhasználók NFT karaktereket is vásárolhatnak vagy adhatnak el, amelyek módosíthatják a yin ritkaságot és növelhetik a kereskedési képességüket, illetve javíthatják feltételeiket. A Statista adatai alapján a globális mémipar értéke 2020-ban 2,3 milliárd dollár volt, ami 2025-re 6,1 milliárd dollárra is duzzadhat, a Meme Moguls pedig piacvezető szerepet tölthet majd be s így a legígéretesebb befektetés lehet.

Összegzés

A NEAR protokoll (NEAR) szélsebes erősödése valósággal lenyűgözte a legtöbb kereskedőt. Ennek ellenére sokan mégis a Meme Moguls elsődleges érmekibocsátását (ICO) preferálják, mivel rendkívüli prosperálást demonstrált. A harmadik szakaszban az MGLS 0,0025 dolláros áron vásárolható meg. A hivatalos megjelenésekor az elemzők 55-szörös föllendülést jósolnak, amit a mémérmék piacának szüntelen bővülése táplál.

Tudj meg többet a $MGLS-ről itt:

Látogass el a Meme Moguls weboldalára | Csatlakozz a közösséghez

***Figyelem! Fenti írásunk egy támogatott vendégtartalom. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***