A norvég légitársaság tavasztól kriptovalutákat is elfogad

A Norwegian Air utasai tavasztól akár kriptovalutákkal is fizethetnek a repülőjegyekért.

A Norwegian Block Exchange (NBX) ügyvezetőjével, Stig Kjos-Mathisennel egy helyi lapban készült interjú során derült ki, hogy a tőzsdéje sikeresen tesztelt egy utalási infrastruktúra megoldást, amit majd a Norwegian Air honlapján és értékesítőhelyein fognak telepíteni, ezzel a repülőjegyek vásárlását már kriptovalutákban is le lehet majd bonyolítani.

„Minden kész a mi oldalunkról”, nyilatkozta Kjos-Mathisen az interjú során. A NBX valamikor tavasz folyamán indítja el a szolgáltatást.

Kjos-Mathisen, Bjørn Kjos milliomosnak, a Norwegian Air alapítójának a veje, aki aktívan támogatja a NBX fejlesztéseit. Már az NBX indulásakor köztudott volt, hogy a Norwegian Air be fogja vezetni a kriptovaluta fizetést a repjegyekért.

Múlt év szeptemberben Norvégia egyik legrégibb bankja is beszállt a tőzsdébe, mikor 16.3 százalékos részesedést szerzett benne. A kriptovaluta tőzsde szintén szeptember óta béta verzióban használható, az év kezdete óta pedig élesben is működik.

Az 1993-ban alapított Norwegian Air Shuttle a Skandináv régió legnagyobb légitársasága egyben Európa harmadik legnagyobb fapados üzemeltetője. Európai és észak-amerikai desztinációk mellett afrikai városokba is vannak járatai.

Múlt év októberben egy több éves karcsúsító program eredményeképp a vállalat rekord adózás előtti nyereségről számolt be, mintegy 190 millió euróról.

Hogy pontosan mely kriptovalutákat fogja elfogadni a légitársaság, az még nem nyilvános, az NBX tőzsde honlapjának GYIK-ja alapján feltételezhetően bitcoint (BTC), ethert (ETH) és USDC stabilcoint lehet majd repjegyekre váltani. A társalapító Lars Ola Kjors jól ismerten elszánt kriptovaluta befektető, aki 2017-ben mintegy 400 000 euróért vásárolt bitcoint még azelőtt, hogy az árfolyama elérte volna a mindenkori rekordárfolyamát decemberben 19 000 eurón.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo