A SEC weboldala szerint már nem foglalkoznak aktívan a Ripple-üggyel

A Ripple és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) közötti jogi csatározás kezdete 2020 decemberéig nyúlik vissza. A SEC ugyanis azzal az indokkal indított pert a Ripple két vezetője ellen, hogy az XRP tokenek regisztrálatlan értékpapírként kerültek kibocsátásra és értékesítésre, mely sérti az amerikai törvényeket.

Több mint négy évvel a pereskedés kezdete után azonban jelentős fordulat állt be a Ripple ügyében. Donald Trump beiktatásával távozott a pert elindító SEC-elnök, Gary Gensler, a Ripple-per pedig lekerült a SEC honlapjáról, mint aktívan vizsgált per. Ez azt jelentené, hogy véget érne a hosszú ideje tartó jogi csatározás?

Eltűnt a Ripple-per a SEC honlapjáról

A SEC Gary Gensler elnöklése alatt kifejezetten aktív volt a kriptovalutákkal szemben indított perek tekintetében. Donald Trump, republikánus elnök, távozásával azonban új irányvonalat jelöltek ki az Egyesült Államokban a digitális eszközök számára, melyeket első sorban a szabályozási és felhasználási oldalról közelítenek meg. Ezzel egyetemben, a demokraták által kijelölt Gary Gensler is lemondott pozíciójáról, sokan pedig azonnal a Ripple-perre gondolat, és arra, hogy az XRP mögött álló vállalat innentől kezdve megnyerte a több mint négy éve húzódó pert.

Az, hogy a SEC honlapjáról eltűnt a Ripple-per azonban több kérdést is felvet. Míg egyesek az ünneplés okának tekintik, mások a lehetséges jogi és szabályozási következményeket elemzik, melyek újradefiniálhatják az olyan digitális eszközök jövőjét, mint például az XRP.

Az is könnyedén előfordulhat, hogy csak egy adminisztratív hiba történt az oldalon. Ugyanakkor a kriptovaluta-közösség minden apró jelre felfigyel, sokan pedig a stratégiai visszavonulás első jeleként értelmezik ezt. Akárhogy is történt, a Ripple-re és a tágabb értelemben vett kriptovaluta-környezetre jelentős hatása lehet az ilyen apró lépéseknek is.

A Ripple-per jelenlegi állása

A Ripple elleni per 2020 decemberében kezdődött, amikor a SEC azzal vádolta meg a vállalatot, hogy több mint 1,3 milliárd dollár illegális finanszírozásra tett szert az XRP értékesítésén keresztül. A tőzsdefelügyelet véleménye szerint az XRP tokenek regisztrálatlan értékpapírok, ugyanakkor a vállalat szerint digitális valutákról van szó, melyekre nem az értékpapírtörvények vonatkozásnak.

Az ügy kulcsfontosságú fordulatainak betudható sikertelen „Howey-teszt” és Hinman-beszéd után Donald Trump 2024 novemberi győzelme mindent megváltoztatott, maximálisra emelve az optimizmust a digitális eszközök piacán.

A folyamatban lévő jogi csatározás közepette a kriptovaluta-közösség figyelt fel arra, hogy míg a Coinbase-t érintő esetek továbbra is elérhetők a SEC honlapján, a Ripple-ügy már nem. Ennek ellenére, a szövetségi bíróság nyilvántartási rendszerese szerint az ügy továbbra is aktív, mivel a Ripple jogi képviselői 2025. január 23-án hosszabbítást kértek a SEC fellebbezésére adott válasz kapcsán. Jelenlegi állás szerint április 16-ig kell válaszolnia az XRP mögött álló vállalatnak.

Az ügy várható kimenetele

Bár a kerületi bíróság korábban megállapította, hogy az XRP nem felel meg az értékpapírbesorolás következményeinek, a Ripple közvetlen intézményi értékesítése értékpapír-tranzakciónak minősül. A másodlagos piaci értékesítések azonban nem számítanak már értékpapír-tranzakciónak, amit a tőzsdefelügyelet most fellebbezni kíván.

Az ügy pozitív kimenetele precedenst teremtene az egész kriptovaluta-szektor számára, az XRP XRP Price XRP Price árfolyamát pedig valószínűleg az égbe emelné. A jelenleg 3,1 dolláros árfolyamon forgó kriptovaluta idén eddig 50%-os erősödést mutat, Trump elnök novemberi győzelme óta pedig ötszörösére nőtt az árfolyama.

Érdekelhet még: Breaking News: Új megbízott elnöke van a SEC-nek és a CFTC-nek is