A spanyol pénzügyminisztérium lehetővé tenné a kriptók lefoglalását
A spanyol pénzügyminisztérium nemrégiben új adóreformot javasolt. Egy olyat, mely lehetővé tenné a kriptovaluták lefoglalását adótartozások behajtásakor Spanyolországban. Tehát az állam lefoglalhatja majd ezeket a digitális eszközöket, amelyhez az első lépést az jelentette, hogy az elektronikus pénzzel foglalkozó szervezeteket adóbeszedőnek nyilvánították az országban. Kijelenthetjük, hogy a pénzügyminisztérium az adófizetők tulajdonában lévő kriptoeszközök feletti ellenőrzés és felügyelet megszerzésére törekszik.
Idén már a külföldi kriptókat is be kell vallani a spanyol adóhatóságnak
Az új javaslat célja, hogy az Agencia Tributaria, azaz a spanyol nemzeti adóhatóság lefoglalhassa a kriptovalutákat is az adófizetők adósságainak behajtására. A 2021-ben az Európai Uniónak már bejelentett javaslat hamarosan törvényi erőre is emelkedhet, mivel a kormány igyekszik mindent megtenni a reform alkalmazásához szükséges feltételek megteremtése érdekében. Egy rendelet az elektronikus pénzekkel foglalkozó szolgáltatókat adóbeszedőknek nyilvánította. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a kormány kérésére az ügyfelek digitális pénzére vonatkozó lefoglalási intézkedéseket végre kell hajtaniuk. Ezt korábban csak a hagyományos bankoktól és hitelintézetektől tudták megkövetelni.
Emellett idén először az adófizetőknek be kell majd vallaniuk az országon kívül tartott kriptopénzeszközöket, amely adatok hasznosak lesznek az új szabályozás alkalmazásához, ha elfogadják. A 2021-től létező kriptós adóbevallásokból származó adatokat szükség esetén tehát adótartozásokból származó pénzek behajtására is fel fogják használni. E kriptovaluta-törvények gyors alkalmazása azonban terhet fog róni a spanyol szabályozókra. Meg kell változtatniuk fogalmaikat, és alkalmazkodniuk kell az új adókerethez és annak szabályaihoz. Ezek ugyanis nem egyeztethetők össze az olyan uniós szintű szabályokban bevezetett fogalmakkal, mint a MiCA. Ez a kriptovaluta eltérő meghatározását tartalmazza, de a 2026-tól alkalmazandó általános uniós adóirányelvet is meg kell vizsgálniuk a spanyoloknak.