A Tesla már eddig többet keresett a bitcoinon, mint az autó eladásokon tavaly

Feltehetően már 1 milliárd dolláros profitot hozott a Tesla januári lépése, amikoris jelentős összeget fektettek bitcoinba.

A WedBush Securities kiszámolta, nagyjából mekkora lehet a Tesla profitja a bitcoin befektetésén, amit február elején jelentettek be.

A számításaink szerint a Tesla nagyjából 1 milliárd dollárt kereshetett azon, hogy januárban bitcoinba fektetett. Csak, hogy kontextusba helyezzük ezt a számot, a Tesla profitja a bitcoinon már most több, mint amit 2020-ban az elektromos autók eladásán kerestek.

— számolt be a Wedbush.

A Tesla tavaly volt először nyereséges sok év vesztesége után. Több, mint 500 ezer darab autót adtak el, amivel 31,5 milliárd dolláros árbevételhez 721 millió dollár profit társult. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy pontosan milyen árfolyamon vásárolt a Tesla bitcoint, de azt a SEC beszámolóból látni lehet, hogy januárban költöttek 1,5 milliárd dollárt bitcoinra. 2021 első hónapjában a bitcoin árfolyama 28 ezer és 41 ezer dollár között, a jelenlegi árfolyam ennél 40-200%-al több. Tehát ha a legmagasabb árfolyamon is jutottak volna bitcoinhoz (ami nem valószínű), akkor is magasabb a Tesla profitja a bitcoin befektetésén, mint amit tavaly elért az autóértékesítésen.

A elektromos autógyártó részvényárfolyama tavaly 800%-ot emelkedett, még a bitcoin árfolyam emelkedésén is túl tett.

BTC Tesla árfolyam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük