Amerikai tisztségviselők és kriptocégek vezérigazgatói tárgyalnak esetleges szabályozásról

A mai nap folyamán a Kongresszus épülete a digitális eszközökről való véleményektől lesz hangos, ugyanis az Egyesült Államokban működő House Financial Services Committee 50 tagja fejti majd ki saját véleményét a kriptotér esetleges szabályozásáról.

A House Financial Services Committee a kriptovaluták és a stabilcoinok helyzetéről fog tárgyalni. A tagok mellett jelen lesz több vezérigazgató is, mint például Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója, Alesia Haas, a Coinbase Inc. vezérigazgatója, Brian Brooks, a Bitfury vezérigazgatója.

A bizottság által tartott néhány korábbi meghallgatással ellentétben a mostani ülés egy teljes bizottsági meghallgatás lesz. Ennek során a több mint 50 tagnak lehetősége lesz arra, hogy kérdéseket tegyen fel, vagy tisztázza az iparággal kapcsolatos aggályait a többi részvevő közreműködésével. Továbbá a stabilcoinokkal kapcsolatos néhány kérdésről fognak tárgyalni, de piac jelenlegi szerkezetével is terveznek foglalkozni majd. Az ülés nagyrészt a vezérigazgatók vállalkozásainak az ismertetése fogja kitenni. Utoljára javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben a jogalkotók hogyan kezelhetik a szabályozási hiányosságokat.

„A kriptovaluták piacai nem rendelkeznek átfogó és központosított szabályozási kerettel. Ezzel minden befektetés ki van szolgáltatva a csalásnak, a manipulációnak és a visszaéléseknek.”-olvasható a bizottság jegyzékében.

Kriptó maraton

A törvényhozók várhatóan nem vitatják meg a kriptó szabályozására irányuló konkrét törvényjavaslatok érdemeit ezen a meghallgatáson. Ennek ellenére Warren Davidson képviselő már tweetelt a Token Taxonomy Act-ről, amelyet már többször bemutattak, azonban eddig még nem szavaztak róla.

“Sok munka van hátra a tartalék-, likviditási és tőkekövetelmények, valamint a kockázatkezelési és működési rugalmassági követelmények meghatározásában a globális méretű stabilcoin kibocsátók számára.”-mondta Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója.

Brooks, a korábbi megbízott pénzügyi ellenőr, aki a Bitfury előtt a Binance.US-t irányította, azt mondta, hogy a kriptotevékenységek már most is a szabályozási kereteken kívül zajlanak. Ennek ellenére szerinte van értelme egy jogalkotási javaslatnak, amely ezeket a tevékenységeket a szövetségi szabályozó hatóságok felügyelete alá vonja. Brooks a stabilcoin kibocsátókra mutatott rá. Megjegyezte, hogy mennyire igazságtalan, hogy csak bankok bocsáthatnak ki stabilcoinokat, és aztán nem adnak banki engedélyt a legnagyobb stabilcoin kibocsátóknak.