AstraZeneca botrány Olaszországban: meghalt egy 18 éves lány

Ismét fellángolt az oltási pánik Olaszországban, miután egy 18 éves fiatal lány elhunyt az AstraZeneca oltás után. Közfelháborodás alakult ki, mivel az AstraZenecát csak 60 éven felülieknek adhatnák volna be az Egészségügyi Minisztérium ajánlása szerint, de a tartományok nyílt napok szervezésével a fiatalokra próbálták rásózni az idősek által visszautasított vakcinát.

Már lazán hat hónapja tart a Covid-19 elleni vakcina oltási kampánya Olaszországban is. Számos hír járta be a sajtót a vakcinák hatékonyságát és mellékhatásait illetően, most viszont Itáliában ismét fellángoltak az oltással kapcsolatos negatív megnyilvánulások. Tegnap ugyanis meghalt egy 18 éves lány a genovai San Martino kórházban, miután agyi vénás trombózist kapott az AstraZeneca oltást követően.

A fiatal lányt még május 25-én oltották be egy úgynevezett oltási nyílt napon. Június 3-án ment először a sürgősségi osztályra komoly fejfájással. A kórházban agyi és neurológiai vizsgálaton is átesett, mindkettő negatív eredményt mutatott, így hazaengedték az orvosok azzal a kéréssel, hogy 15 múlva térjen vissza egy újabb ellenőrzésre. Június 5-én azonban visszatért a sürgősségire, mivel nem tudta rendesen mozgatni a végtagjait. Ezúttal a regionális kórházba, a genovai San Martinóban küldték, ahol az idegsebészeti osztályon azonnal meg kellett műteni agyi vénás trombózis miatt. A lány harcolt az életéért, de sajnos tegnap este meghalt. Halála feltüzelte a közhangulatot, hiszen nem ő az egyetlen, aki fiatalon elhunyt az AstraZeneca vakcina beadása után. Még márciusban és áprilisban több hasonló esetet jelentettek a kórházak, mely következtében az olasz kormány úgy döntött, hogy a brit-svéd oltást nem ajánlott 60 éven aluliak esetében alkalmazni, főképp nők esetében nem, mivel náluk gyakrabban alakul ki trombózis.

Erre azonban úgy tűnik a régiókban nem igazán figyeltek, és az idősek által visszautasított, már-már halomban álló AstraZenecát valakinek el kellett passzolni. Az olasz kormány, a regionális elnökök, csakúgy, mint minden más európai országban gyakorlatilag versenyt csinálnak abból, hogy hol érik el hamarabb a már jól ismert nyájimmunitást, ezért az olasz gyógyszerügynökség (AIFA) ajánlásával szemben elkezdtek úgynevezett Open Day-eket, azaz nyílt napokat szervezni több városban is. A nyílt napra mehet bárki, aki nem szeretne regisztrálni a helyi egészségügyi ellátóközpont weboldalán és heteket vagy akár hónapokat is várni az oltásra. Az Open Day alkalmával azonban rendszerint csak AstraZeneca, esetleg Johnson vakcina érhető el. Míg az előbb említett regisztrációval egybekötött oltás esetében orvossal meg lehet vitatni, hogy melyik oltás számunkra a legalkalmasabb a négy, Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezettből, addig a nyílt napon mindenkit oltanak ész nélkül. A lényeg, hogy a készlet a fogyjon, esténként pedig be lehessen zengeni, milyen sok ember kapta már meg a vakcinát. Senki nem akarja, hogy bármilyen módon is lelassuljon az oltási kampány, ezért inkább kockáztatnak.

Akkor kié is a felelősség?

Az AstraZeneca vakcináról szóló, az AIFA nyilvánosan elérhető betegtájékoztatójából (március 25-én tették közzé) még a laikusok számára is egyértelmű: “Nagyon ritkán vérrögök, gyakran szokatlan helyeken (pl. agy, belek, máj, lép), alakulhatnak ki, egyes esetekben vérzéssel kísérve, melyet az AstraZeneca/Vaxzevria vakcinázást követően megfigyeltek… A legtöbb ilyen eset az oltást követő első három hétben fordult elő, és főként 60 év alatti nőknél. Néhány esetben ez az állapot halálhoz vezetett.”

Ezt azoknak is el kellett tudniuk olvasni és értelmezni, akik a nyílt napokat szervezték. Az egészségügyi minisztérium április 7-i körlevelében külön kiemelte, hogy a “60 év felettieket előnyben kell részesíteni”. Mégsem érdekelt a kutyát sem, tömegével álltak sorba a szabad életre vágyó fiatalok, akiknek senki nem mondta, hogy kockázatos lehet az oltakozás. Sőt, a mainstream média minden napra tartogatott egy-egy cikket arról, milyen bátrak és ügyesek azok a 18-20 évesek, akik önként felveszik az AstraZeneca oltást. Hát tényleg bátrak voltak, hiszen most az ország több kórházában élet-halál harcot vívnak fiatal nők.

Sokan a virológusokat hibáztatják a kialakult eset miatt, akik naphosszat azzal próbálnak a fiatalok lelkiismeretére hatni, hogy nagyszüleikért (akik már egyébként be vannak oltva Pfizerrel) és a társadalom többi tagjáért hozzák meg ezt az áldozatot. A 18 éves Camilla meghozta.

Most sokan várják a válaszokat. A sajnálatos eset után több régió bejelentette, hogy többet nem szerveznek nyílt napot. Egyes orvosok nyíltan arra szólították fel a kormányt, hogy ne engedélyezzék semmilyen formában sem az AstraZeneca oltás beadását a fiatal nőknek, hiszen annak beláthatatlan következményei lehetnek. Liguria tartománya felfüggesztette azon sorszámú fiolák használatát, melyből a fiatal lány is kapott.

Közben Giovanni Toti, Liguria elnöke Rómát hibáztatja az eset miatt: “Az AstraZeneca mindenki számára önkéntes alapon történő alkalmazásának lehetősége nem a régiók találmánya: ez egy olyan javaslat volt, amely a legmagasabb technikai és tudományos szervektől származik, hogy növeljük a védőoltások számát, és így elkerüljük a [COVID] haláleseteket.” A régió elnöke kihangsúlyozta, “az Egészségügyi Minisztérium, a Gyógyszerügynökség, az Egészségügyi Intézet, a Tudományos Műszaki Bizottság felelőssége, hogy egyértelmű, végleges és megváltoztathatatlan kijelentést tegyen az AstraZeneca alkalmazásával kapcsolatban. Ez egy olyan szérum, amelynek használati feltételeit három hónap alatt legalább ötször változtatták meg: csak 50 év alatt, majd felfüggesztve, majd csak 60 év felett, majd mindenkinek. A rómaiak [az olasz kormány] félreérthetetlenül jelentsék ki: úgy vélik, hogy az AstraZeneca több millió adagjára is szükség van az életek megmentéséhez? Akkor vállalják a felelősséget, nyilvánosan mondják ezt ki, anélkül, hogy azokat vádolnák, akik csak követik az utasításaikat. Vagy inkább mégis fontolóra veszik az AstraZeneca nélkülözését, miközben lassítják az oltásokat, mert azt túl kockázatosnak tartják? A római tudósoknak ki kell mondaniuk, egyszer és mindenkorra. Felelősség és egyértelműség. Hogy legalább biztos legyek abban, hogy ez a drámai halál nem volt hiábavaló.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük