Az afgán nők segítségért kiáltanak, vajon meghallja őket valaki?

Elképesztő a káosz Afganisztánban. Aki teheti, az menekül az országból. De akik nem tudnak elmenni, mi lesz velük? Az afgán nők segélykiáltásait meghallja valaki? 

Habiba egyetemista, és mindig azon gondolkodott, mint sok nyugati lány is: miért kellene neki burkát viselnie? Szabadon nőtt fel, egy olyan családban, amely azt akarta, hogy iskolába járjon, hogy tanuljon. Most azonban a szülei jajveszékelve arra kérik, hogy takarja el teljesen magát, hogy biztonságban legyenek a táliboktól. A lány nem akar egy függönyszerű anyag mögé elrejtőzni, mikor egész életében a családja azon volt, hogy ő egy szabad, független és talpraesett nő legyen.

“Ha ezt viselem, azzal jogot adok a táliboknak arra, hogy irányítsanak engem. Az lenne a kárhozat kezdete, ha fogoly lennék a saját hazámban” – mondta a lány a The Guardiannak.

A nők helyzete Afganisztánban mindig is kényes kérdés volt, de Habibának – sok lányhoz hasonlóan, akik a 2001-ben véget ért fundamentalista uralom után születtek – nincsenek emlékei azokról a megalázó korlátozásokról, amelyeknek a nők akkoriban alá voltak vetve. Azok az anyák és apák, akik átélték a tálib uralom éveit, emlékeznek még arra, mit jelentett akkoriban nőnek lenni. Teljesen más szabályok szerint nevelték lányaikat, de most könyörögnek nekik, hogy takarják el, rejtsék el magukat, mert a ruhadarabban egy pajzsot látnak, amely megvédheti őket azok figyelmétől, akik ismét átvették a hatalmat, és akik szerint a nő nem ember.

Sok fiatal nő egész életében azon volt, hogy megmutassa milyen is az afgán nők szépsége, sokszínűsége és kreativitása. Most viszont ennek vége, a nyugati mentálist képviselő generációnak is alá kell vetnie magát a hatalom akaratának és burkát viselő alakká kell válnia, ha élni akar. A függetlenség egy pillanat alatt elnyomássá alakult át.

A helyi nők félnek, egész éjszaka ébren vannak, várják az újabbnál újabb fejleményeket az ország belpolitikai helyzetét illetően. Az már egyértelmű, hogy mostantól minden más lesz. Ők nem dőlnek be a média által harsogott szövegnek, miszerint a tálibok ártatlan báránykák, akik csak az ország érdekeit nézik.

Egy kabuli lány névtelenül írt The Guardiannak. Elmeséli a tálibok betörését a városba, amely akkor történt, amikor ő még az egyetemen volt. “Mindannyian haza akartunk menni, de nem használhattuk a tömegközlekedést. A sofőrök nem engedtek minket beszállni az autóikba, mert nem akartak felelősséget vállalni egy nő szállításáért. Még rosszabb volt a helyzet a kollégiumban lakó nők számára, akik Kabulon kívülről érkeztek. Féltek és összezavarodtak, hogy hová is kellene menniük. Eközben a körülöttünk lévő férfiak gúnyolódtak a lányokon és a nőkön, nevetve a rettegésünkön. Menj és vedd fel a burkádat. Ezek az utolsó napjaid az utcán.”

Sok szülő már látta, hogyan hurcolják el a tálib harcosok a fiatal lányaikat, mint valami értékes hadizsákmányt. A nőknek tehát két választásuk van: vagy behódolnak, eltakarják magukat, korábbi életüket feladva bezárkóznak és többet nem lépnek az utcára, vagy elmenekülnek. Az Associated Press riporterének egy afgán bírónő azt mondta: “Hogyan lehetséges, hogy miután olyan keményen dolgoztam azért, hogy elérjek egy bizonyos pozíciót, most a hazámban kell bujkálnom? Szörnyű, de az egyetlen módja, ha élni akarunk az, hogy megpróbálunk megszökni. Ha itt maradunk, börtönbe kerülünk, vagy meghalunk.”

A nő állítja, hogy a tálibok az igazságszolgáltatást és a nőket veszik elsőként célba, így neki nem sok esélye van a túlélésre. Pályafutása során több bírónő ítélt el tálibokat, valamint a szélsőségesekkel szoros kapcsolatban álló befolyásos üzletembereket, ami miatt ma már fokozottan ki vannak téve az elnyomás kockázatának.

Hasonlóan kétségbeejtő a női újságírók helyzete is Afganisztánban. Több helyi lap újságíró nőjét már halálosan megfenyegették. Még alig néhány napja foglalták el a tálibok Kabul városát, de már eltakarították a női bemondónőket és műsorvezetőket a televíziócsatornák képernyőjéről. A tálib vezetés szerint ugyanis a nők helye otthon van, nem pedig a tévében.

“Talán azért történt így, mert reményeink egy fekete vázában nőttek” – olvasható egy híres afgán művésznő, Shamsia Hassani Instagramján megosztott műve mellett. A rajzon egy könnyes arcú lány virágot nyújt át egy hosszú szakállú, puskát viselő fekete férfinak. A virág egy gyermekláncfű, vagy másnéven pitypang a gyermekkor örömét és gondtalanságát jelképezi. amelyet könnyen elfúj a szél. Shamsia most 33 éves, gyermek volt, amikor a tálibok uralma véget ért. Akkor a szabadság reményét érezhette saját bőrén, most viszont ő is retteg.

Sok afgán nő fegyvertelenül, a közösségi médiában önti ki a fájdalmát. Egyesek szerint a tálibok hatalomra jutása a lassú halált jelenti számukra. Rada Akbar afgán fotós a Twitteren azt írja: “A városok, az emberi testek, a történelem és a jövő, az élet és a szépség összeomlik, a világunk összeomlik. Kérem, valaki állítsa le ezt.”