Tálib lázadók nyerésre állnak 3 újabb afgán nagyvárosban

Az Al Jazeera tudósítóinak elmondása alapján 3 afganisztáni nagyváros körül is intenzív harcok alakultak ki az utóbbi időben a tálib lázadók és az afgán kormányerők között. Az említett városok Lashkar Gah, Kandahar és Herat. A tudósítások szerint egyáltalán nem kizárható, hogy akár mindhárom város a vallási szélsőségesek kezére kerüljön a közeljövőben.

Az amerikai csapatkivonások bejelentésével, majd annak tényleges megkezdésével brutális lendületet vet a vallási szélsőségesek kormányellenes kampánya. Míg az amerikai jelenlét alatt már évek óta egy szunnyadó állóháborúról beszélhettünk, az azóta eltelt pár hónap alatt szinte már az ország felének irányítását átvették a tálib lázadók.

Afganisztán második legnagyobb repülőterén, a Kandahári Nemzetközi Repülőtéren ideiglenesen minden civil légiforgalmat felfüggesztettek, miután több, a lázadók által indított rakéta is eltalálta az épületet. Csak a szerencsének hála, hogy emberi sérülés vagy haláleset nem történt.

A tálib lázadók szóvivője szerint a repteret azért vették támadás alá, mert a kormányerők rendszeresen innen indítottak különböző a szélsőségesek ellen irányuló légicsapásokat.  Ez egyébként való igaz, a repülőtéren szinte több a katonai, mint a civil légi aktivitás.

Köszi, hogy voltatok, máskor inkább ne gyertek

Az Al Jazeera a jelentésében azt is kiemeli, hogy a tálib lázadók számtalan kulcsfontosságú utat és határátkelőhelyet is az ellenőrzésük alá vontak, sok esetben gyakorlatilag ellehetetlenítve a közlekedést és a szállítmányozást a még kormánykézen lévő régiók között.

Hogy egész pontosak legyünk ami a határátkelőhelyeket illeti, több független riport is egyhangúlag megállapítja, hogy az ország külhoni határátkelőhelyeinek többsége már a vallási fanatikus törzsek kezére került.

Az afganisztáni csapatkivonással számos amerikai katonai szereplő sem értett egyet, ám Joe Bident ez nem nagyon hatotta meg. A tiltakozók, pont erről a rémálomszerű forgatókönyvtől intették óva az elnököt, hiszen a jelen állás szerint úgy tűnik, hogy hamarosan akár egy egész önálló államot iszlám szélsőségesek irányíthatnak majd.

Amennyiben ez bekövetkezik azt kétségtelenül destabilizáló hatással lehet a környező országokra, és akár az ISIS terrorszervezet újbóli megerősödését is elhozhatja. Számos amerikai katonai forrás szerint az idő előtti csapatkivonással értelmetlenné vállt az egész Afganisztáni amerikai katonai szerepvállalás, hiszen az amerikai csapatok úgy hagyják hátra az országot, hogy az ott kialakult helyzet, mind gazdaságilag, mind társadalmilag, mind a szélsőséges csoportok hatalma szempontjából rosszabb, mint azelőtt.

Nem az első alkalom, hogy az Egyesült Államok egy rakás káoszt hagy maga mögött katonai intervenciója nyomán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük