Nincs ingyen ebéd – Az alapjövedelem ígérete és a magyar valóság

2026. augusztus 04. 9:38 61

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Sok progresszív közgazdász és politikai kommentátor – köztük olyan ismert baloldali szereplők, mint Robert Reich vagy Kyle Kulinski – úgy véli, hogy a gazdaság számos problémájára az univerzális alapjövedelem (Universal Basic Income, UBI) jelentheti a megoldást. Szerintük az UBI-nak nincsenek komoly hátrányai, a kísérletek sikeresek voltak, és erkölcsileg is helyes, ha minden ember számára biztosítanak egy minimális megélhetési szintet.

Az UBI gondolata azonban nem új. Már a 16. században Thomas More Utópia című művében is felbukkant a létbiztonság eszméje, később pedig Thomas Paine és Bertrand Russell is hasonló elképzeléseket fogalmazott meg. A modern koncepció az 1960-as és 1970-es években terjedt el szélesebb körben. Érdekesség, hogy a szabadpiaci közgazdász Milton Friedman is a szegénység enyhítését szorgalmazta, bár nem UBI-t, hanem negatív jövedelemadót javasolt.

Magyarországon is többször felmerült a kérdés. A 2010-es években civil szervezetek és politikai szereplők – például a Párbeszéd Magyarországért – különböző alapjövedelem-modelleket javasoltak (korábban jellemzően felnőtteknek havi 50–100 ezer, gyerekeknek 25–50 ezer forint körüli összegeket), de országos bevezetésre sosem került sor. A hazai vita elsősorban a finanszírozhatóság körül forgott, illetve arról, hogy a rendszer ösztönözné vagy inkább visszavetné a munkavállalást.

Az univerzális alapjövedelem előbb-utóbb jönni fog, a mikéntje a kérdés

Az elmúlt években az AI gyors fejlődése miatt az UBI ismét előtérbe került. Egyre több kutató és technológiai vezető figyelmeztet arra, hogy az automatizáció számos munkakört – különösen az adminisztratív, irodai és rutinszerű feladatokat – kiválthat. Emiatt egyesek szerint az alapjövedelem hosszú távon akár létfontosságú biztonsági hálóvá is válhat a tömeges munkanélküliség vagy jelentős jövedelemkiesés kezelésére. Mások viszont emlékeztetnek: a technológiai fejlődés korábban is megszüntetett munkahelyeket, miközben újakat teremtett, ezért szerintük korai az UBI-t elkerülhetetlen megoldásnak tekinteni.

Az UBI támogatói gyakran hivatkoznak a denveri alapjövedelem-kísérletre. A kutatásban három csoport vett részt: az első havi körülbelül 317 ezer forintnak megfelelő összeget kapott, a második az első hónapban mintegy 2,1 millió forintot, majd havi 160 ezer forintot, a harmadik pedig mindössze havi 16 ezer forintot. A tanulmány szerint a pénzbeli támogatás javította a résztvevők általános jólétét:

Ahogy a mondás tartja: ami túl szép, hogy igaz legyen, az gyakran nem is az. A támogatók gyakran eltúlozzák ezeknek a kísérleteknek az eredményeit. A tényleges adatok szerint az első csoportban – amely összesen mintegy 3,8 millió forintnak megfelelő támogatást kapott egy év alatt – a résztvevők 44 százaléka rendelkezett lakhatással. A harmadik csoport ezzel szemben mindössze körülbelül 190 ezer forintnak megfelelő összeget kapott, mégis a résztvevők 43 százaléka rendelkezett lakhatással. Vagyis annak ellenére, hogy az első csoport húszszor akkora támogatást kapott, a lakhatási eredmények között alig volt különbség.

Ráadásul a kutatás nem volt teljesen univerzális: kizárták azokat, akik súlyos, kezeletlen mentális egészségügyi vagy szerhasználati problémákkal küzdöttek. Emiatt felmerül a kritika, hogy a minta szelektált volt, ami kedvezőbb eredményeket mutathatott, mint amilyenek a teljes népesség esetében születtek volna.

Még ha a tanulmány eredményei pontosak is lennének, egy állandó állami UBI-program más hatásokat produkálna. Ennek egyik oka Milton Friedman permanens jövedelem hipotézise: az emberek fogyasztási döntéseiket nem az aktuális, egyszeri bevételük, hanem a hosszú távon várható átlagos jövedelmük alapján hozzák meg.

Jó példa erre, amikor valaki néhány százezer forint születésnapi ajándékot kap. Ezt elköltheti egy nagyobb vásárlásra vagy félreteheti, de ettől még nem változtatja meg tartósan a heti kiadási szokásait, mert tudja, hogy egyszeri bevételről van szó. Egy állandó fizetésemelés viszont hosszú távon már befolyásolja a fogyasztást. Ésszerű tehát feltételezni, hogy az emberek másként viselkednének egy tartós UBI-rendszerben, mint egy átmeneti kísérlet során, ahol tudták, hogy a támogatás csak ideiglenes.

Szép dolog az alapjövedelem, de miből fizetik?

Az állami UBI másik jelentős problémája a finanszírozás. A denveri kísérletet magánadományokból fedezték. Antony Davies és James R. Harrigan Cooperation and Coercion című könyve szerint az emberek másként reagálnak az önkéntes együttműködésre, mint az állami kényszerre. A kísérlet finanszírozói önként adományoztak. Egy országos programot viszont adókból kellene finanszírozni – az adófizetés nem önkéntes, hanem jogszabályi kötelezettség. Az adóemelések gazdasági hatásai ezért jelentősen eltérhetnek a magánadományokból finanszírozott kísérletek következményeitől.

Az emberek magasabb adók miatt el is költözhetnek. Erre gyakran hozzák példának Illinois államot, ahonnan egy elemzés szerint 2023-ban közel 56 ezer ember és mintegy 1 900 milliárd forintnyi jövedelem távozott. Christina és David Romer kutatása szerint az adóemelések jelentős mértékben visszafoghatják a gazdasági teljesítményt, egy másik tanulmány pedig azt mutatja, hogy a társasági adó terhének jelentős részét végső soron a munkavállalók viselik alacsonyabb bérek formájában.

Egy országos UBI-program rendkívül költséges lenne. Robert Greenstein becslése szerint, ha évente körülbelül 3,2 millió forintnak megfelelő összeget kapna 300 millió amerikai, a program éves költsége megközelítené a 950 billió forintot – ez az Egyesült Államok teljes szövetségi költségvetésének jelentős részét tenné ki, és közel akkora lenne, mint az éves szövetségi adóbevétel.

Magyarországon a helyzet hasonlóan komoly kihívást jelentene. Az Egyensúly Intézet 2025-ös szegénységkutatása szerint a válaszadók a szűkös megélhetéshez már nettó 300 ezer forintot, az átlagos szinthez 500 ezer forintot, a gondtalan életvitelhez pedig 700 ezer forintot tartanak szükségesnek fejenként és ez a szám azóta valószínűleg csak emelkedett.

Egy olyan UBI, amely a szűkös megélhetési szintet célozná (havi 250–300 ezer forint körül), a felnőtt lakosságra vetítve több ezer milliárd forintos éves kiadást jelentene – ez a teljes állami költségvetés jelentős hányadát felemésztené, még akkor is, ha a meglévő szociális juttatásokat részben kiváltaná.

Az UBI támogatói szerint a rendszer jelentősen javítaná az életminőséget azáltal, hogy mindenki számára biztosítana egy alapvető jövedelmet. A kritikusok viszont úgy vélik: a finanszírozási nehézségek, az adóterhek gazdasági hatásai és a rendelkezésre álló kutatások korlátai miatt egyelőre nem bizonyított, hogy egy országos program ugyanazokat az eredményeket érné el, mint a kisebb, időszakos kísérletek.

Mindazonáltal a mesterséges intelligencia gyors fejlődése miatt az univerzális alapjövedelem kérdése várhatóan a következő évtizedek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai vitája marad. Ha az AI valóban jelentős számú munkahelyet vált ki, az UBI fontos biztonsági hálóvá válhat. Ha viszont a technológiai fejlődés – mint korábban is – inkább új foglalkozásokat teremt, akkor más gazdaságpolitikai megoldások hatékonyabbnak bizonyulhatnak.