Az amerikai adósság elérte a 23 ezer milliárd dollárt
A bankrendszer maximális fokozatban robog a végzete felé.
A Commodity oldalon számtalan statisztikai adatot láthatunk valós időben frissülni az amerikai gazdaságról. A 23 ezer milliárdos adósság küszöböt november 1-én lépte át az Amerikai Egyesült Államok a számítások szerint. Emellett az egy állampolgárra jutó adósság 69 ezer dollár, forintban számítva 20 millió forintnak megfelelő összeg, a GDP arányos adósság pedig 106%-on áll.
A mérföldkőre egy bitcoin támogató hívta fel a figyelmet. Rhythm ugyanis úgy véli, az adatok alapján
„nincs is jobb alkalom bitcoin venni.”
Egyik reakció pedig azt is kiemelte, hogy a 21 millió bitcoinra vetítve az összes államadósságot több mint 1 millió dollár per bitcoinra jön ki.
Max Keiser kriptopénz befektető a Hackernoon-on adott interjújában is kitért rá a napokban, hogy a központi bankok együttes erővel segítik a bitcoint a növekedésben. Kiemelte, hogy pont akkor indult felfelé a bitcoin ára 3300 dolláros mélypontról, amikor az amerikai központi banki kijelentette, végtelen mennyiségben hajlandó a pénzkészletet növelni, amennyiben szükség van rá. Erre Keiser csak annyit mondott:
Minden hagyományos pénz el fog pusztulni!
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!

