Az amerikai lakosság 53%-a szerint a kriptók jelentik a pénzügy jövőjét

Az amerikai társadalom rendkívüli módon támogatja a kriptovaluta adaptációt s az országban a világon az egyik legelterjedtebb a digitális eszközök használata. Erre világított rá egy nemrégiben napvilágot látott kutatás is, ami a helyiek szemléletmódját is remekül statuálja. Ha a rögzített adatok nem csalnak s a jövőben is hasonló tendencia valósul majd meg, Amerika a kriptovilág éllovasa lehet ország viszonylatban.

Momentán a StarkWare blokkláncfejlesztő vállalatnak sikerült szóra bírnia az amerikai lakosságot a kriptók témáját illetőleg. Az Ethereum Layer 2 megalkotásáért felelős cég által megvalósított közvélemény-kutatás ígéretes eredményekkel szolgált a szektor számára. Kiderült ugyanis, hogy az amerikaiak 53%-a gondolja úgy, hogy a kriptovaluták válnak majd a jövő pénzügyének allappilléreivé.

A friss adatok alátámasztják a feltételezést, miszerint a digitális eszközökkel szembeni szimpátia és bizalom egyre csak nő. Továbbá, az is megtudható a beszámolóból, hogy a 24-35 éves korosztály körében a legmagasabb az ágazattal kapcsolatos tájékozottság mértéke.

Megvalósulni látszik az amerikai (kriptó) álom?

A felmérésben 2 000 amerikai állampolgár vett részt s a korábbi információkhoz képest szerfelett megugrott a kriptókat protezsáló réteg lélekszáma.

 

„Egyszerűen elképesztő, hogy a rendszer, amelyről egy évtizeddel ezelőtt a legtöbb ember azt sem tudta, hogy micsoda, mára már a pénzügyi világ jövőjeként van emlegetve”, nyilatkozta a vállalat elnöke, Eli Ben-Sasson. Hozzátette, hogy véleménye szerint és az eredmények alapján, végre bekövetkezhet a „legjelentősebb pénzügyi változás a bankkártya megjelenése óta”. Mindez annak köszönhető, hogy a fiatalabb generáció sokkal fogékonyabb és nyitottabb az alternatív pénzügyi megoldások irányában. amerikai dollár kriptó

Azonban, míg a megkérdezett amerikai lakosok pozitív megítéléssel viszonyulnak a kriptókhoz, sokan közülük sajnos nincsenek tisztában a blokklánc-technológia működésével. Emellett arra a kérdésre, hogy a digitális eszközöket „szimplán túl nehéz megérteni”, a helyiek 36%-a igennel válaszolt.

Ezenkívül, a kutatás során arra is fény derült, hogy a válaszadók 17%-a fektetett be eddig kriptovalutákba, korcsoportra bontva pedig a 35-44 évesek viszik a prímet a maguk 35%-ával.

Összegzésül, a StarkWare vezérigazgatója, Uri Kolodny szerint a kriptók térhódítása során kifejezetten fontos szempont a társadalom megfelelő felvilágosítása a témával kapcsolatosan.