A világ leghíresebb egyetemei álltak össze egy decentralizált közösség létrehozásáért

A BitDAO egy decentralizált eszközkezelő és egyben a legnagyobb, tokenek által irányítható alap is. Nemrégiben partnerségre léptek egyetemi hallgatói csoportokkal és tanszékekkel azért, hogy létrehozzák az EduDAO decentralizált közösségét. Az EduDAO segítségével a világ legnagyobb egyetemeinek tanszékeiből és hallgatóiból áll össze egy irányító bizottság, amely dönt majd fejlesztésekről és projektekről.

Az EduDAO több szempontból is különleges DAO

Pont a napokban írhattunk arról, hogy a 2000-es év után születettek számára a kriptovaluták már természetes részei a mindennapoknak. Egy MasterCard közvéleménykutatás még májusból szintén alátámasztotta, hogy ez a korcsoport érdeklődik leginkább a kriptovaluták iránt. A BitDAO és az egyetemek közreműködését a Mirana Ventures nevű kriptobefektető is támogatja. Természetesen a merítés szűknek is nevezhető, hiszen csak amerikai, brit és kínai egyetemek vesznek részt az EduDAO működésében. Nem más az egész, mint egy szavazási, döntési platform, ahol a tokentulajdonosok hozhatnak majd döntéseket. A BitDAO tervei szerint éves szinten 11 millió dollárt fog az EduDAO részére juttatni. A résztvevő egyetemi csoportok blokkláncok kutatásával és fejlesztésével fognak majd foglalkozni.

Az ötlet a Mirana Ventures nevű befektetési cég egyik igazgatójától származik. Szerinte ugyanis nem igazgatóknak, hanem a kutatók közösségének kell arról dönteni, hogy kinek a vezetése alatt milyen projektet és hogyan hajtanak végre. A pénzt hathónapos időszakokra adják, ha a BitDAO decentralizált közösségének tokenbirtokosai úgy ítélik meg, hogy rossz irányba halad a dolog, leállíthatják az egészet. A támogatásért cserébe az EduDAO résztvevői segíteni fognak BitDAO projektek fejlesztésében is. Abból a szempontból különleges lesz az EduDAO, hogy tokenekkel ellentétben itt egy többaláírásos tárca is elég lesz ahhoz, hogy a tagok jóváhagyjanak költéseket. A résztvevők hisznek benne, hogy a mostani projekt tökéletesen mutatni fogja majd azt, hogy mi az oktatás jövője.