Az orosz űrügynökség ex-vezetője állítja, Amerika nem járt a Holdon

Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űrügynökség korábbi vezetője azt állította, hogy körülbelül egy évtizeddel ezelőtt konkrét bizonyítékokat keresett arra vonatkozóan, hogy az amerikaiak 1969-ben leszálltak a Holdra. Mivel nem sok mindent talált, megkérdőjelezi, hogy az Apollo-11 küldetés valaha is elérte a Hold felszínét.

“Körülbelül tíz évvel ezelőtt, amikor a kormányban dolgoztam, hivatalos kérést küldtem a Roszkoszmosznak, hogy szolgáltasson nekem dokumentumokat az amerikaiak Holdon tartózkodásáról, amelyek akkoriban még a szövetségi ügynökség rendelkezésére álltak” – mondta Rogozin egy vasárnap közzétett bejegyzésében.

Majd azt írta: “Fájdalmasan zavarba hozott az a tény, hogy a többnapos expedíciókról visszatérő szovjet űrhajósok alig tudtak megállni a lábukon és hosszú lábadozáson estek át az ilyen repülések után, az amerikaiak pedig úgy ugrottak ki a holdjáróikból, mint uborka a kertből.”

Rogozin azt állította, hogy a Roszkozmosz többször is kérvényt nyújtott be a NASA 1969-es holdraszállásának bizonyítására. Elmondása szerint az egyetlen bizonyíték, amit kapott, egy könyv volt, amely Alekszej Leonov szovjet kozmonauta beszámolóját tartalmazta az amerikai űrhajósokkal folytatott beszélgetéséről és a Hold-misszióról folytatott megbeszéléseikről.

Rogozin a bejegyzését úgy folytatta:

“2018-ban, amikor a Roszkoszmosz állami vállalatnál kezdtem dolgozni, tovább kerestem a bizonyítékokat, de nem találtam semmit, kivéve néhány ember dühös vádjait, hogy mások, köztük akadémikusok rovására Amerikába megyek, hogy én, szerintük, aláásom a “szent együttműködést a NASA-val.” Egy magas rangú tisztviselőtől is kaptam egy dühös hívást, aki azzal vádolt, hogy kételyeimmel súlyosbítom a nemzetközi helyzetet.

Én nem aláástam és nem súlyosbítottam semmit, csupán természetemnél fogva próbáltam a részletek mélyére hatolni, és legalább saját magam részére megállapítani a dolgok valódi állását a Hold versenytársaink általi felfedezésének kérdésében. Nem volt világos számomra, hogy az Egyesült Államok a múlt század 60-as éveinek technológiai fejlettségi szintjén hogyan tudta azt, amit most nem tud?”

Rogozint szerint az az űrhajó még egy mai USB-C töltőnél is kisebb számítási teljesítménnyel rendelkezett, mégis 1969-ben képes volt asztronautákat vinni a Holdra, ahová 54 évvel később nem sikerült embernek visszatérnie a jelenlegi modern technológiának köszönhetően sem.