Belehülyülünk a COVID-tesztelésbe, sokan elvesztették a józan eszüket

A világsajtóban majd később a magyar sajtóban is futótűzként terjedt el a hír, hogy egy nő épp repülőn utazott, amikor kiderült, hogy pozitív lett a COVID-tesztje, ezért öt órára bezárkózott a repülőgép mosdójába. A történet először december 31-én jelent meg egy olyan év zárásaként, amely a koronavírus elleni vakcinák és a beteges tesztelés körül forgott.

A Covid-őrületben bár sokak bizalma megingott a tudományos és egészségügyi szakértőket illetően, másokban még egy kis aprócska kétely sem merült fel, hogy esetleg a járvány alatt tucatszám celebbé avanzsált virológusok is tévedhetnek. A mainstream média által a nap 24 órájában publikált “mind meghalunk” cikkek, a tévéből áradó állandó negativitás olyan szinten paranoiássá tette a lakosságot mindenhol, hogy az emberek a józan eszüket és ítélőképességüket elvesztve, óriási ostobaságokat művelnek, csakhogy nehogy elkapják a rettegett kórt.

A 2020-as lezárások után tavaly a vakcinák kapták a főszerepet, amelyből már sokan hármat is megkaptak, a pozitív esetek száma ettől függetlenül brutális mértékben emelkedik. Izraelben már elkezdődött a negyedik oltás felvétele is, az európai országok naponta több milliónyi embert tesznek, az a fránya COVID viszont csak nem akar eltűnni. A “békés” együttélés helyett, betegesen próbálunk ellene védekezni, amit nem is mutat jobban, mint egy chicagói nő esete, aki órákig dekkolt egy repülőgép mosdójában, mert a “csináld magad” koronavírus tesztje pozitív eredményt mutatott.

Az addig oké, hogy vitt magával tesztet. De milyen pánikbetegnek kell ahhoz lenni, hogy egy kis torokfájás miatt még a repülőn letesztelje magát, majd bezárkózzon a repülő mikroszkópikus vécéjébe, nehogy lemészárolja a gép többi utasát. Azóta egyébként kiderült, hogy a nő felszállás előtt 7 darab COVID-tesztet – két PCR-tesztet és öt gyorstesztet – csináltatott és mind negatív volt, szóval nem bízta a véletlenre.

A nőt a célállomásán Reykjavíkban karanténhotelbe zárták, ahol egyébként semmi baja nem volt. Szabadulásakor azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a tudományba vetett hite megingathatatlan, ezért a jövőben is ugyanilyen óvatos lesz.

Bár a CNN később a COVID-háború hőseként ünnepelte, a történet tökéletesen összefoglalja azt a fajta neurózist, beteges elővigyázatosságot és szorongást, amely jelenleg a lakosság körében uralkodik. A nő később bevallotta, hogy már attól jobban érezte magát, hogy mindössze másfél órás repülés után ismét tesztelhetett. Habár mindhárom oltással be volt oltva, mégsem tudott szabadulni a beteges tesztelési kényszertől. Az ő kalandja viszont csak egy a sok közül. Hány és hány olyan ember élhet közöttünk, aki egy enyhe orrfolyás vagy torokkaparás miatt képes állandóan tesztelnie magát? Hogyan juthattunk el egyáltalán idáig? Az európai országokban már emberek milliói vannak karanténba zárva sokszor tünetmentesen csak azért, mert pozitív lett a tesztjük, amiről egyébként a szakértők is azt mondták, hogy sokszor hamis eredményt mutat, főleg a jelenlegi omikron variánssal összefüggésben. Mikor lesz ennek a káosznak vége? Vége lesz egyáltalán valaha?