A big tech a bankok tortájára pályázik? Jövő évtől folyószámlát kínál a Google

A big tech úgy tűnik elszánta magát, hogy a betegye a lábát a banki territóriumnak számító pénzügyi világba. A Facebook tegnap jelentette be a Facebook Pay-t, a Google pedig azonnal reagált: folyószámlát kínálna ügyfeleinek 2020-tól.

A Google a Google Pay alkalmazáson keresztül kínálna folyószámlát, írja a Wall Street Journal. A “Cache” projekt indulását jövő évre tervezik és nem egészen mellőzi a banki részvételt, még ha elsősorban a bankok tortáját veszélyezteti, ha bejön: a szolgáltatást a Citigrouppal és egy eddig alig ismert Stanford egyetemi hitelszövetkezettel közösen indítanák. A Google azt is hozzátette, a számlék úgy fognak funkcionálni, mintha e két banki entitás egyikétől jönne és az intézetek fognak gondoskodni a pénzügyi háttérről illetve a szabályozói megfelelésről.

Caesar Sengupta Google felsővezető a WSJ-nek elmondta, hogy a kezdeményezés célja, hogy többet lehessen tenni digitálisan a pénzünkkel és segítségével hűségkártya programokat lehet majd indítani. A publikáció hozzáteszi, a folyószámlák órási mennyiségű adatot fognak biztosítani a Googlénak a felhasználók vásárlási szokásairól, de az sem lesz titok, hogy pontosan mennyit is keresnek. Ezt ugyanakkor a Google gyorsan cáfolta is, és azt állítja, hogy az így kapott folyószámla adatokat nem fogja értékesíteni a hirdetőinek és egyébként is, a Google Pay adatokat nem használja hirdetési célokra.

Kihívás a bankoknak a Google folyószámla, kihívás a Facebooknak és az Applénak

Az elmúlt években a big tech vállalatok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a pénzügyi szolgáltatások iránt. Az év elején az Apple dobott ki egy hitelkártyát, az Apple Cardot a Goldman Sachs-sal partnerségben mialatt Facebook a Libra digitális pénzével égette meg magát a szabályozók előtt. Ez nem tántorította el és tegnap bejelentette a Facebook Pay-t, ami egy alkalmazások között is funkcionáló pénzutalási szolgáltatás lesz. Az Amazon kicsit le van maradva e téren, de már felröppent a hír, hogy vizsgálja folyószámla nyitását a 18 év alattiaknak.

Ezek a kezdeményezések pillanatnyilag inkább problémát mint hasznot termelnek a big tech vállalatoknak. Az Apple hitelkártyáját nőkkel szembeni diszkrimináció miatt vizsgálják a Facebook Libra projektjét meg sorra hagyják el a nagyvállalatok. A centralizált big tech entitások kezében túlságosan sok személyes adat összpontosul így nem csoda a szabályozók aggálya, hogy mi lesz akkor, ha e cégek a pénzügyi adatainkra is ráteszik a kezüket.

A decentralizált bitcoin és kriptovaluták esetében ilyentől nem kell félni, hiszen pszeudoanonimitást kínálnak illetve a tranzakciós adatok mindenki számára elérhetőek, nem csak pár mamutcég számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük