Bitcoin, arany vagy olaj? Lehet ezt a kérdést, teljesen máshogy kell feltenni
Cikk meghallgatása
70 ezer dollár körül küzd a Bitcoin, miután elakadt a hét eleji brutális emelkedés, miközben az arany esik, az olaj emelkedik. Mi a jó döntés most? Teszik fel sokan a kérdést.
Mozgalmas hetet zárt a kriptopiac, de a Bitcoin ezúttal nem tudott tartós emelkedést felmutatni. Az árfolyam többször is próbálkozott felfelé elindulni, de végül 70 ezer dollár környékén ragadt.
A hét elején még erős volt a hangulat: a Bitcoin kedden egészen 76 ezer dollárig emelkedett, ami közel másfél hónapos csúcsnak számított. Ez azonban túl erős ellenállásnak bizonyult, és az árfolyam hamar visszafordult.
A figyelem ezután az amerikai jegybankra, a Fedre irányult. A kamatdöntés végül nem hozott meglepetést, mivel a kamatok változatlanok maradtak. Ennek ellenére a piac nem reagált egyértelműen pozitívan. A Fed elnökének óvatos hangvétele – különösen az inflációval kapcsolatban – inkább bizonytalanságot keltett.
Az árfolyam ennek hatására csütörtökön egészen 68 800 dollárig esett, majd innen próbált visszakapaszkodni. Jelenleg a Bitcoin azért küzd, hogy 70 ezer dollár felett maradjon.
Összességében a hét során a Bitcoin közel 5 százalékot veszített az értékéből, ami gyengébb teljesítmény több altcoinhoz képest. Egyes kisebb projektek azonban kifejezetten jól szerepeltek, ami kissé csökkentette a Bitcoin dominanciáját, ami az Ethereum vágtázásának is köszönhető. Az XRP az elmúlt napokban látványosan erősödött, és ezzel már a BNB-t is maga mögé utasította, így a piaci kapitalizáció alapján a negyedik helyre lépett elő. A héten a 6. születésnapját ünneplő Solana pedig ajándékként azt kapta, hogy a SEC árupiaci terméknek minősítette.
A teljes kriptopiac értéke jelenleg körülbelül 2500 millárd dollár, és a befektetők továbbra is a makrogazdasági híreket figyelik.
A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen
Az FTX Recovery Trust újabb jelentős kifizetési kört indít, március 31-től mintegy 2,2 milliárd dollárt juttat vissza a hitelezőknek. Ez már a negyedik nagy volumenű visszatérítés a 2022-ben összeomlott kriptotőzsde ügyében, és több millió érintett számára jelent kézzelfogható enyhülést.
A kriptós e‑kereskedelemmel és ajándékkártyákkal foglalkozó Bitrefill közölte március 17-én, hogy kibertámadás áldozata lett, amelyet nagy valószínűséggel az államilag támogatott észak‑koreai Lazarus csoport hajtott végre még a hónap elején.
Március 17-én az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) és az árupiaci határidős kereskedelmet felügyelő CFTC közös értelmező iránymutatást tett közzé. A dokumentum célja, hogy tisztázza, miként kell alkalmazni a meglévő értékpapír-jogszabályokat a kriptoeszközökre és a blokklánc-hálózatokon zajló tranzakciókra.
Figyelmeztetést adott ki az amerikai szövetségi nyomozóiroda, vagyis az FBI: a bűnüldöző szervezet szerint ugyanis hamis FBI tokenek jelentek meg a piacon, amik üzenetként érkeznek a tárcádba, és azzal fenyegetik a felhasználókat, hogy ha nem adják meg személyes adataikat, akkor egyenlegüket lefelezik.
A PayPal jelentősen kiterjeszti saját stabilcoinja, a PYUSD használhatóságát, a digitális dollár ugyanis mostantól már mintegy 70 országban tartható, küldhető és fogadható a platformon belül. A lépés elsősorban Dél-Amerika, Afrika és Ázsia fejlődő piacain hozhat érdemi változást. Magyarországon egyelőre nem elérhető a szolgáltatás.
Fontos fordulatot jelez az RSI a Bitcoinnál
Egyre több elemző figyeli a Bitcoin egyik kulcsfontosságú technikai mutatóját, az úgynevezett RSI-t. Ez az indikátor segít megmutatni, hogy egy eszköz túlvett vagy túladott állapotban van-e éppen aktuálisan.
A tapasztalatok szerint a korábbi medvepiacok alján gyakran megjelent egy úgynevezett bikás divergencia. Ez akkor alakul ki, amikor az árfolyam még csökken vagy alacsonyabb szinteken mozog, miközben az RSI már emelkedni kezd. Ez arra utalhat, hogy a gyengeség kifulladóban van.
Jelle kereskedő szerint most is hasonló helyzet alakulhat ki. Úgy véli, ha a heti RSI egy magasabb mélypontot alakít ki, az erős jelzés lehet arra, hogy a piac közel jár a fordulóponthoz.
Érdekesség, hogy szerinte nem is az a legfontosabb, pontosan hogyan mozog az árfolyam rövid távon. Lehet újabb mélypont, azonos szint vagy akár enyhe emelkedés is – a lényeg az, hogy az RSI felfelé kezdjen fordulni.
Még nincs vége a korrekciónak?
Bár sokan már a Bitcoin új emelkedésére várnak, több elemző szerint a piac még nem biztos, hogy elérte a mélypontját. Egy technikai minta, az úgynevezett bear flag (medvés zászló) továbbra is jelen van a grafikonon, ami újabb esést jelezhet előre.
A bear flag mintázat lényege, hogy egy kisebb visszapattanás után az árfolyam ismét lefelé folytatja az útját. Ha ez most is bekövetkezik, akkor a Bitcoin könnyen újabb támaszszinteket törhet le a következő hetekben.
A múltban a Bitcoin nagyobb emelkedéseit gyakran az RSI fordulata előzte meg, például a 2022-es medvepiac végén. Akkor az árfolyam később több mint egy évig emelkedett. Ehhez hasonlóan fontos jel volt az is, amikor a Bitcoin visszaszerezte a 200 hetes mozgóátlagot, ami sokáig erős támaszként működött.
Ez a szint azonban nemrég ismét elesett, ami gyengíti a pozitív képet. Ez azt mutatja, hogy a piac még nem stabil.
A korábbi medvepiacok általában körülbelül egy évig tartottak, míg a mostani csúcs óta még csak nagyjából fél év telt el. Emiatt is túl korai lehet erős emelkedésre számítani.
A 70 ezer dollár lehet a kulcsszint
A Bitcoin árfolyama jelenleg egy kritikus zónában mozog, és a következő napok meghatározóak lehetnek a rövid távú trend szempontjából. Addig maradhat pozitív a kép, amíg az árfolyam 68–70 ezer dollár felett tud maradni.
Ez a tartomány nem véletlenül fontos: itt található a 200 hetes exponenciális mozgóátlag és az 50 napos mozgóátlag is. Ezek olyan technikai szintek, amelyek korábban többször is támaszként működtek, különösen gyengébb piaci időszakokban.
A Bitcoin árfolyama jelenleg egy olyan mintát követ, amely nagyon hasonlít a március eleji mozgáshoz. Akkor az ár először esett, kiszívta a piacról a likviditást, majd hirtelen fordult és emelkedni kezdett.
Most is hasonló folyamat játszódik le a piacon: az árfolyam egymás után alacsonyabb mélypontokat alakít ki, ami gyakran a kimerülés jele lehet. Ez azt jelenti, hogy az eladók ereje csökken, és közeledhet egy fordulat.
Ezt erősíti az RSI technikai jelzése is.
A likvidációs adatok is érdekesek: sok túlzottan tőkeáttételes pozíciót már kisöpört a piac. Ez gyakran tisztább alapot ad egy új emelkedéshez.
Bitcoin vs arany: fordulatra utaló jelek jelennek meg
Érdekes technikai jelzések jelentek meg a Bitcoin és az arany összehasonlításában, amelyek szerint a kriptovaluta hamarosan újra erősödhet. Az elemzők most főként a BTC/GOLD arányt figyelik, amely megmutatja, hogyan teljesít a Bitcoin az aranyhoz képest.
Az RSI február közepén nagyon alacsony, 21-es szintre esett, ami erősen túladott állapotot jelez. Azóta az RSI már 33-ra emelkedett, ami arra utal, hogy a medvés lendület gyengül.
Közben egy másik fontos indikátor, a MACD is fordulóponthoz közeledik. Ez az indikátor jelenleg a valaha mért legalacsonyabb szint közelében van, és hamarosan úgynevezett bikás keresztezést adhat. A múltban az ilyen jelzések gyakran egy nagyobb emelkedés kezdetét jelentették.
Korábban, 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban is hasonló helyzet alakult ki, és ezek után a Bitcoin 280–620%-kal erősödött az aranyhoz képest.
Az elemzők szerint a jelenlegi ciklus is hasonló lehet. Az elmúlt több mint egy évben a Bitcoin jelentősen alulteljesített az aranyhoz képest, és az esés mértéke már elérte a korábbi medvepiacok szintjét.
Ez azt jelenti, hogy közel lehetünk a mélyponthoz – az arannyal szemben. Felmerül a kérdés, hogy ha az arány fix marad és az arany ára megindul felfelé az inflációs félelelmek miatt az automatikusan magával ránthatja a digitális kistestvérét is, a Bitcoint.
Olajár-robbanás okozza az igazi inflációs nyomás
Az elmúlt hetekben jelentősen megugrott az olaj ára, ami komoly hatással lehet nemcsak a gazdaságra, hanem a kriptopiacra és az arany árára is. A Brent olaj ára már 105 dollár körül jár, ami nagyjából 50%-os emelkedés a közel-keleti konfliktus kezdete óta.
A háttérben főként az áll, hogy az Irán melletti Hormuzi-szoroson keresztül jelentősen visszaesett az olajszállítás. Míg februárban még napi 25 millió hordó haladt át itt, március közepére ez akár 7,5–9,7 millió hordóra esett vissza. Ez komoly kínálati sokkot jelent, és szakértők szerint az árak akár tovább is emelkedhetnek.
Ez az inflációra is hatással van.
Egy korábbi Fed-tanulmány szerint minden 10%-os olajár-emelkedés 0,35–0,4 százalékponttal növeli az inflációt. Ha az olajárak tartósan magasak maradnak, az akár 2,5–3 százalékponttal is megdobhatja az inflációt, ami jóval a jegybanki cél fölé tolhatja azt.
Ez azért probléma, mert a magasabb infláció miatt a jegybankok később és óvatosabban csökkentik a kamatokat. A piac már most úgy számol, hogy a következő kamatcsökkentés akár 2027-re is eltolódhat. A magas kamatok pedig általában nem kedveznek rövidtávon a kockázatos eszközöknek, mint például a Bitcoin.
Ha azonban az inflációs nyomás elhúzódik az hosszútávon az arany és a bitcoin keresletét is megemelheti, ami minden bizonnyal az árfolyamban is lecsapódik majd.








