Bitcoin bányászat: Kínában a hashráta gyakorlatilag nulla

A Cambridge Center for Alternative Finance szerint a bitcoin bányászatra fordított hashráta Kínában gyakorlatilag nullára csökkent.

A térkép kristálytiszta. Az év elején a teljes globális bitcoin hashráta 53%-át Kína tette ki, ez márciusban 49%-ra csökkent.

Májusban valóságos összeomlás következett be, hiszen a hashráta 44%, júniusban 34%, júliusban pedig 0% lett, tehát elmondható, hogy Kína már nem tényező a bitcoin bányászatban.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban az év elején még csak 10% volt, de márciusra már 16%-ra emelkedett. Májusban még csak 17%, de júniustól fellendülés következett be: először 22%, majd júliusban 35%.

Az Egyesült Államokba telepített számítási teljesítmény százalékos aránya május és július között több mint kétszeresére nőtt, és jelenleg 35,4%-kal ők a világvezetők.

Érdekes módon a második helyen Kazahsztán áll 18%-kal, amihez hozzájárul az  is, hogy nagy mennyiségű és olcsó villamosenergiával rendelkezik, ezért a Kínából elmenekült bányászok egyik elsőszámú célpontja lett. Sok kínai bányász költözött a közép-ázsiai államokba az alacsony energiaköltségek és a Kínához való közelségük miatt. Oroszország és Kanada szintén a rangsor élén áll, 11%-kal, illetve 9,5%-kal.

A világon csak Írország (4,7%), Malajzia (4,6%), Németország (4,5%) és Irán (3%) rendelkezik 1%-nál nagyobb hashrátával.

Az Egyesült Államok a Kína korlátozás nagy nyertese

A legszembetűnőbb növekedés az Egyesült Államokban figyelhető meg, mivel egy évvel ezelőtt ez az arány alig több mint 4% volt, ami arra utal, hogy a Kínából kirakott bányászok nagy többsége az USA-ban talált új otthonra.

2019 szeptemberéig visszamenőleg Kínában a hashráta elérte a 75%-ot. Néhány évvel ezelőttig a kínai bányászok uralták szinte teljesen a piacot, ami többeket aggasztott. Az energiafogyasztás miatt a bitcoin bányászattal szemben hozott állami döntések azonban új országokat és lehetőségeket nyitottak a kínai bányászatok előtt. Kína idén komoly energiaellátási problémákkal küzd, és kétséges, hogy a jövőben, ha sikerülne is megoldania ezeket a problémákat, úgy döntene, hogy újra kriptobányászokkal népesíti be a környéket. Úgy tűnik tehát, hogy az ázsiai ország végleg elvesztette a bitcoin bányászatban betöltött vezető szerepét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük