Már bitcoinnal és etherrel is támogathatod az árva gyerekeket

  • 52
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A SOS Gyermekfalvak és a CoinCash összefogásával bitcoinnal (BTC) és etherrel (ETH) is támogatni tudjátok a nevelőszülőknél nevelkedő, árván maradt gyermekeket.

A lépéssel a SOS Gyermekfalvak az első komoly civil szervezet Magyarországon, ami teret enged a digitális valuták nyújtotta szinte azonnali, költségkímélő és globális utalási megoldásnak, amit a kriptovaluták biztosítanak.

A szervezet több mint 400 gyermeknek biztosít pótmamát és pótpapát, olyanoknak, akik elhanyagolás, bántalmazás, szülői szenvedélybetegség vagy egyéb betegség miatt vér szerinti családjuktól elszakadva nevelőszülőknél cseperednek. Az SOS alapítvány az adományokból pszichológus, fejlesztőpedagógus és a szakemberek bevonásával a nevelőszülővel közösen azon dolgozik, hogy az elhanyagolt gyermekek visszakapják gyerekkorukat és kiegyensúlyozott, egészséges felnőtté válhassanak. A bitcoinban és etherben érkezett adományokat a CoinCash konvertálja át magyar forinttá, méghozzá költségmentesen.

“A kriptovaluták segítségével közhasznú alapítványként transzparensek maradunk támogatóink számára, támogatóink nyomon követhetik, hogy mi történik pontosan a befizetéseikkel. Nekünk, mint non-profit vállalkozásnak nagyon fontos stratégiai pont az áttekinthetőség, és ehhez tökéletesen illenek a blokklánc technológiát használó kriptovaluták. A kriptovalutákkal az adakozóink számára az is lehetségessé válik, hogy teljesen anonim módon adakozzanak. Illetve az is fontos előny, hogy ezáltal megtakaríthatunk olyan szolgáltatásokat is, mint a levelek, telefonhívások vagy a hírlevelek, és mindezeket a gyerekekre fordíthatjuk” – mondja Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adományozási igazgatója.

A CoinCash.eu magyar kriptovaluta váltó ügyvezetője, Mogyorósi Attila szerint, a karitatív adományozása a digitális valutáknak lehet az egyik hétköznapi felhasználási területük és ezért is álltak teljes mellszélességgel a kezdeményezés mögé.

Amennyiben szeretnél adományozni az SOS Gyermekalapítvány számára bitcoinban vagy etherben, akkor azt itt teheted meg.


  • 52
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

-VM-

Citizen of the world. Ms. Brightside. YNWA.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.