A Polymarket-fogadók szerint az áprilisi FOMC ülésen sem lesz kamatvágás
Cikk meghallgatása
A várakozásokkal ellentétesen indult 2026 makrogazdasági szempontból: januárban a venezuelai elnök, Nicólas Maduro, elrablásával forgatta fel Donald Trump a világgazdaságot, míg februárban a Közel-Keleten az Irán és Izrael közötti konfliktusba avatkozott be, ezzel pedig teljesen felborítva az olajárat, ami az egekbe szökött. Ez a két esemény közvetlen hatást gyakorolt például a kamatdöntésekre is, áprilisban pedig újabb FOMC ülés következhet kamatvágás nélkül.
A hazánkban betiltott Polymarket és Kalshi fogadói szerint az április 29-i FOMC ülésen sem fog kamatot vágni az amerikai jegybank, és egyre kisebb esélyt lát az internet bölcs közössége arra, hogy idén akár egy 25 bázispontos kamatvágást is láthassunk. Marad az alapkamat 3,50-3,75%-on az év második felében is?
Ahogyan az előrejelzési piacok látják a helyzetet
A jelenleg érvényben lévő amerikai alapkamat 3,50-3,75%-on áll, 2025 novembere óta változatlanul. Bár 2024 decembere és 2025 szeptembere között ugyanúgy láthattunk egy hosszabb periódust, amikor Jerome Powell jegybankelnök nem nyúlt az alapkamatokhoz, most más irányból kell szemlélni a dolgokat. Az olajárak masszív emelkedése ugyanis beépül a gazdaság minden szegmenségbe, vagyis az inflációt sokkal nehezebb féken tartani.
A hazánkban betiltott Polymarket és Kalshi felhasználói folyamatosan árazzák várakozásaikat az április 29-i Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság, vagyis az FOMC ülés kapcsán, a legfrissebb adatok szerint pedig 99%-os esélyt látnak arra, hogy Jerome Powellék nem nyúlnak most sem az alapkamatokhoz.
Érdekes módon a 2026-os teljes évre vonatkozóan a Polymarketen a „zéró kamatvágás” forgatókönyve a legvalószínűbb, 40%-os eséllyel, míg a Kalshin ugyanez 39,9%-on áll. Ez a pesszimista várakozás a 4,3%-os munkanélküliségi rátának és a 3,3%-os inflációs adatnak köszönhető.
A Polymarket piacán egyébként már több mint húszmillió dollár gyűlt össze ezen a kérdésen, míg a Kalshin 3,1 millió dollár.
Történelmi hullámvasút a bitcoin szempontjából
A bitcoin
BTC Price
(BTC), mint 0-24 kereskedhető, árérzékeny eszköz, általában elsőként szokott reagálni minden globális piacot érintő hírre, így tehát a kamatdöntésekre is. Történelmileg azonban azt a tendenciát láthatjuk, hogy a kriptovaluták gyakran ellentmondásos teljesítménnyel reagálnak Jerome Powell szavaira.
Bár elméletben a laza monetáris politika kedvez a kriptovalutáknak, érdemes megjegyezni, hogy az alacsonyabb alapkamat a beruházásokat serkenti, tehát a reálgazdasági eszközökben csapódik le. Mivel a BTC esetében nem beszélhetünk ilyen beruházásokról, így inkább a részvények és kötvények azok, amelyek erre jól reagálnak – a kriptovaluták esetében inkább a piaci hangulattal egybefüggő, hirtelen felszúrásról, vagy leszúrásról beszélhetünk, ami a tőkeáttételes pozíciók kiütését követően korrigálni szokott.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy 2025-ben a 8 FOMC ülést követően csupán egyszer reagált pozitívan a bitcoin a sajtótájékoztatón elhangzottakra, tehát nem feltétlenül ez a kedvenc eseménye a kriptovaluta-kereskedőknek. Ami a kamatdöntésen túl még irányadó lehet, az az, hogy a jegybanki mérleg mennyiségi lazítást, vagy szűkítést irányoz elő.
Várhatóan 2026 végig a kivárásról fog szólni, és a reagálásról: mi történik a Közel-Keleten, hogyan alakul a munkanélküliség, valamint az infláció, esetleg a gazdasági lassulásba kell beavatkozni. A befektetőknek érdemes lehet figyelemmel kísérni minden olyan eseményt, amelyek felülírhatják a jelenlegi konszenzust, új lendületet adva a befektetői piacoknak.

