Szűk két hónap maradt a bitcoin medvepiacából: trendfordulóra figyelmeztet az elemző

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

Időről időre mindig feltűnnek azok a találgatások, amik valamilyen történelmi mintára akarnak figyelmeztetni a bitcoin kapcsán. Miután 2025 októberében új történelmi csúcsot ért el a vezető kriptovaluta, értékének több mint 50%-át elvesztette, amely egy medvepiacon normális. A jelenlegi piaci hangulat ennek köszönhetően inkább semmilyen, ugyanakkor egy elemzés szerint ez a nihili hangulat már csak 50 napig tart.

Egy technikai elemző szerint 2017 óta minden medvepiac 365 napig tartott, ebből pedig arra következtethetünk, hogy 2026. október 5-én eléri lokális mélypontját és elindul felfelé. Utánajártunk, mi szól elemzése mellett és ellen.

Ezer nap emelkedés, egy év lejtmenet

Rekt Fencer technikai elemző érdekes mintázatra talált rá a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) kapcsán: véleménye szerint ugyanis 2015 óta megfigyelhető egy olyan trend, mely szerint a bitcoin pontosan 1064 napig emelkedik, majd ezt követően 364 napig csökken. Ugyanezek a számok helytállóak voltak 2015-2018, majd 2018-2022 és 2022-2025 között is.

Ha hallgatni lehet erre a mintára, akkor mindössze 51 nap maradt 2026. október 5-ig, ahol a vezető kriptovaluta következő lokális mélypontját felveheti.

Forrás: Rekt Fencer

„A makrociklusok szinte túlságosan tökéletesek: ha az 1064 napos bikapiaccal, majd a 364 napos medvepiaccal számolunk, akkor a ciklus mélypontja idén október 5-re esik, vagyis már csak másfél hónapot kell kibírni.”

– áll elemzésében, ami ide kattintva érhető el

2023 őszéhez hasonló unalom

A mostani apátia hasonlíthat ahhoz, amit 2023 őszén láthattunk: ekkor a bitcoin a nyári oldalazást követően indult meg szinte egyik pillanatról a másikra úgy, hogy előtte a kereskedési aktivitás nullához konvergált.

Ekkor az amerikai azonnali Bitcoin ETF-ek körüli találgatások adták meg azt a katalizátort, melynek köszönhetően elindult a piac, a bitcoin pedig 28%-ot emelkedett. Ebből természetesen nem következik, hogy ugyanez vár ránk idén ősszel is, de a történelem néha megismétli önmagát.

A havi hozamokat tekintve az elmúlt négy augusztusban rendre 8-10% körüli eséseket láthattunk, azonban a „mindig medvés” szeptember már nem feltétlen helytálló: miközben 2017 és 2022 között hat egymást követő szeptembert zárt a bitcoin eséssel, 2023 és 2025 között átlagosan 5%-os növekedést ért el a vezető kriptovaluta a „mindig bikás” október előtt.

Forrás: CoinGlass

Az október és úgy általánosságban az utolsó negyedév azért lehet fordulat, mert ekkor a bitcoin általában 50-70%-os növekedésre is képes. 2013 óta mindössze 3 alkalommal (2014, 2018, 2025) zárta pirosban az utolsó negyedév első hónapját a bitcoin, 2019 és 2024 között pedig átlagosan 20%-os növekedést produkált.

Nem menetrendszerű fordulópont

Rekt Fencer mellett Ali Martinez, az egyik leghíresebb technikai elemző is októberre teszi a kriptovaluta-piac trendfordulóját: elemzése szerint október 6–16. között jöhet egy úgynevezett „utolsó diszkont” időszak, amelyből újabb bikapiac indulhat.

Forrás: X/Rekt Fencer

Ezt ugyanakkor könnyen boríthatja idén egy amerikai kamatemelés, melyre jelenleg 68%-os esélyt lát a CME Group. Mind a makrogazdaság, mind pedig az olyan katalizátorok, mint az ETF-beáramlások és a geopolitika, könnyedén felrúghatják a már megszokott – szinte már várt – mintázatokat, ugyanakkor az biztos, hogy az utolsó negyedévre fordulva érdemes alapos figyelemmel követni a piac alakulását.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo