Két láncon belüli mutató szerint is most „kell” Bitcoint venni

A tapasztalt kereskedők általában a piac ellen mennek: eséskor vesznek, emelkedéskor eladnak. A bő tízéves történelemmel rendelkező kriptovaluta piacon általában botok kereskednek egymással, azonban a tapasztaltabb befektetők már nemcsak fundamentális tényekre alapozva kereskednek, hanem nézik a grafikont és a hálózaton belüli adatokat.

Egy Bitcoin és altcoin trader legutóbbi bejegyzésében arról beszélt, hogy két hálózaton belüli mutató is arról árulkodik, hogy a piac a lehető legegészségesebb fázisában van, és „most” van az a pillanat, amikor vásárolni kell.

A piac ciklikussága és annak állapota

A kriptovaluta piac ciklikusan mozog, a ciklus legjobb viszonyítási pontja pedig a nagyjából négyévente bekövetkező felezési esemény. A Bitcoin bányászjutalmának felére csökkenésével egyfajta kínálati sokk éri a piacot, ez pedig az árakat felfelé hajtja. Mister Crypto (@mistercrypto) legutóbbi X-bejegyzésében arról beszélt, hogy a piac „legegészségesebb” korrekcióján vagyunk túl, az árak visszahúzódása utoljára két évvel ezelőtt teremtett ilyen szintű belépési lehetőséget, mint most.

A Bitcoin és altcoin kereskedő közel százezer követőjével osztotta meg gondolatait, mely során az OI súlyozott átlagára és az MVRV aktuális értékére tért ki, mint két kulcsfontosságú mutató a vásárlásokat és eladásokat tekintve. Nézzük meg ezeket.

A Bitcoin OI súlyozott átlaga

Az OI, vagyis az Open Interest az éppen nyitott kontraktusok számát mutatja meg egy adott opcióra nézve. Minél magasabb az OI értéke, annál nagyobb eséllyel lehet egy ügyletet lebonyolítani, hiszen annál nagyobb egy opció likviditása. A Bitcoin OI súlyozott rátája a Bitcoin határidős pozíciók tartásának a költségét jelenti, mely az elmúlt 24 órát negatív zónában töltötte és a CoinGlass adatai szerint a cikk írásakor 0,0093%.

Bitcoin súlyozott OI ráta, forrás: CoinGlass

Az OI ráta annak ellenére, hogy jelentős emelkedést produkált, még mindig elmarad az április eleji 0,0714%-tól, ami arról árulkodik, hogy a korrekció egészséges volt, az árfolyamok erősek és a Bitcoin készen áll a kilövésre – tette hozzá Kyle Doops, a Crypto Banter műsorvezetője. A magasabb finanszírozási kamatlábak ugyanis a hosszú ügyletek iránti megnövekedett érdeklődésről tesznek tanúbizonyságot, ez pedig arra enged következtetni, hogy a piaci hangulat bikás hosszú távon.

Március elején és közepén az OI tetőzésekor a Bitcoin mindkétszer történelmi csúcsot döntött, 2018-tól 2021-ig a mutató pedig három éven át szolgáltatott folyamatosan jó belépési pontokat.

Alul- vagy túlértékelt épp a Bitcoin

A Bitcoin értékeléséhez használt MVRV mutató, vagyis a Market Value to Realized Value annyit tesz, hogy a Bitcoin piaci árát a legutolsó beszerzési ár átlagához viszonyítja. Ennek a mutatónak a célja meghatározni, hogy a Bitcoin éppen alulértékelt vagy túlértékelt státuszban van.

Bitcoin MVRV-értéke, forrás: LookIntoBitcoin

Akkor beszélhetünk alulértékelt Bitcoinról, ha az MVRV értéke 1 alatt található, és akkor túlértékelt az eszköz, ha az MVRV értéke meghaladja a 3,5-et. A bejegyzés közzétételekor a Bitcoin MVRV értéke 2,32%, ami közel 6,5%-os csökkenést jelent április elejéhez képest, vagyis jó úton haladunk az alulértékelt státuszhoz.

Következtetés

Fontos megjegyezni, hogy mind a technikai indikátorok, mind a hálózaton belüli mutatószámok historikus adatokon alapszanak, vagyis nem garantálják a jövőbeli árfolyamok alakulását, csupán következtetést lehet levonni belőlük. A Capriole Investments alap alapítója, Charles Edwards kitért arra is, hogy az értékelés már nem olyan, mint pár éve, amikor a piacon kevesebb szereplő uralkodott, kisebb volt a volumen, ezáltal könnyebb volt következtetni a mutatószámokból.

A Bitcoin árfolyama BTC Price BTC Price az elmúlt 24 órában közel 4%-ot esett, árfolyama nagyjából 64 000 dollár körül mozog.