12 évesen bitcoinba fektette a nagymama ajándékát – ma pedig multimilliomos
Cikk meghallgatása
A Bitcoin forradalma 2009-ben indult el, napjainkra pedig az egykoron izgalmas ígéretnek tűnő szabadság valósággá vált: a világ egyik legnagyobb eszközéről beszélünk, amely egyszerre testesíti meg az arany által kínált szűkösséget és a digitális elérhetőséget is. Bár a Bitcoin számos eszme, küldetés szimbólumává vált, nem szabad megfeledkezni spekulatív jellegéről sem, amit egy 12 éves fiú felfedezett.
Erik Finman 2011-ben találkozott először a Bitcoinnal, és bár vakmerőnek tűnhet, de a nagymamájától kapott egyetemi alapját fektette be a vezető digitális eszközbe. A férfi napjainkra multimilliomos lett. Utánajártunk, elképzelhető-e egy hasonló forgatókönyv annak, aki most találkozik a Bitcoinnal.
Így lett egyetemi alapból milliomos befektetés
Erik Finman 2011-ben találkozott először a Bitcoinnal, amikor 12 évesen, nagymamája 1000 dolláros ajándékát befektette a digitális eszközbe. Bár a nagymama az összeget az egyetemi tanulmányok finanszírozására szánta, Finman úgy döntött, nem állampapírokba, vagy részvényekbe fekteti, hanem az akkor 10-15 dollár körül ingadozó bitcoinba – így összesen 83 bitcoint
BTC Price
(BTC) sikerült megszereznie.
Finman ezt követően édesapjával fogadást kötött, melynek az volt a tétje, ha 18 éves korára – tehát 2017-re – milliomos befektetés lesz belőle, akkor nem kell egyetemre mennie. Az idő a vakmerő férfit igazolta, mivel vagyona 18. születésnapjára elérte az 1,3 millió dollárt – ekkor a BTC árfolyama 16 ezer dollár is volt. A vagyonból később vállalkozás lett, ugyanis ebből az összegből indította el a Botangle oktatási platformot, valamint a FIN Fund kockázatitőke-alapot, amellyel többek között mesterséges intelligenciába és űrkutatásba fektetett.
Egy 2017-es interjúban Finman a CNBC-nek az alábbi nyilatkozatot tette:
„A Bitcoin nem csak befektetés, nem gyors meggazdagodási sémának tűnik, ahogy sokan mondják. Én a pénzügyek jövőjét látom benne, a valuta jövőjét.”
Kockázatok és lehetőségek egy magyar fiatal számára
Természetesen Finman vállalása nem volt kockázatmentes: 2018-ban a BTC árfolyama 80%-ot esett, Finman pedig nekiállt kritizálni az eszközt, amely a meglehetősen magas volatilitás miatt később több alkalommal is szenvedett el 50%-nál is nagyobb esést rövid időtávon belül.
Bár Finman elérte célját, és vállalkozó lett ahelyett, hogy egyetemre ment volna, nem feltétlenül kell, hogy története követendő példa legyen a fiatalok számára, ugyanakkor, ha valaki hasonlóan gondolkozik, és 12 évesen, 18 éves koráig akár csak havi 100 dollárt BTC-be fektet, jelentős összegekre is szert lehet tenni – amely akár képes fedezni az egyetemi tandíjat, az első autót, vagy az első lakás önerejét.
Tegyük fel, ugyanezt a hatéves periódust vesszük alapul, ahogyan azt Finman is tette, és a BTC követi az átlagos növekedési ütemét, vagyis az évi 30%-ot. Ebben az esetben a havi százdolláros befektetésünk 2032-re akár 18 000 dollárt is elérhet. Erre ugyan nincs semmilyen garancia, de nem egy videó van fent az interneten, ahogyan a tinédzserek bitcoinba fektetnek, majd várják, hogy learassák annak gyümölcsöt évekkel később.
Mielőtt bármibe fektetnénk, azonban érdemes elvégezni saját elemzésünket, felmérve anyagi helyzetünket, céljainkat, és az időtávot, amelyen gondolkozunk!