A kínaiak szerint a blokklánc tízszer többet ér, mint az internet – blokklánc oktatás a kínai tévében

A kínai állami TV (CCTV) szerint a blokklánc technológia gazdasági értéke tízszer több mint az interneté.

Blokklánc oktatás a kínai állami tévében

Vasárnap este mutatták be a kínai „Dialóg” című műsort a CCTV-n. A házigazda Chen Weihong egy órán át tartó beszélgetésben ismertette több ismert blokklánc ipari szereplővel együtt közérthetően a blokklánc technológia részéleteit. Ez volt az első alkalom, hogy kifejezetten oktatási céllal a széleskörű közönséggel szerették volna megismertetni a technológiában rejlő lehetőségeket és kockázatokat.

A bevezetőben a blokklánc és a megosztott főkönyv technológia alapjait ismertették. Majd Chen megemlítette, hogy a blokklánc technológia az internet második felvonása, értéke pedig 10-szer több mint elődjéé.

„Az internet valós értékét az adja, hogy az egységnyi információt egy helyre gyűjti össze. Tulajdonképpen ugyanaz amit a Google és a Facebook tesz. Most pedig egy olyan korszakba lépünk be, ahol az információ decentralizálttá válik és az egyes egyének birtokolhatják a saját adataikat. És ez a blokklánc valós értéke, mely igazán izgalmassá teszi.”

– tette hozzá az egyik meghívott vendég, Zhang Shoucheng, a Stanford Egyetem fizika professzora, aki egyben a Danhua Captial kockázati befektetési cég alapítója, mely blokklánc technológiába fektet be.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo