A Citadel ismét a kisbefektetők ellen fordult: nyílt levélben fordultak a tőzsdefelügyelethez a DeFi miatt

A decentralizált pénzügyi rendszerek az elmúlt években tetemes növekedést produkáltak, átrajzolva a pénzpiacok addig szikla szilárd szabályait. A hagyományos brókercégek és tőzsdei szereplők kényelmi zónájából kilépve olyan blokklánc-alapú ökoszisztémákkal találkozhatunk, ahol okosszerződésekkel fillérekért és villámgyorsan juthatunk hozzá a legnépszerűbb pénzügyi szolgáltatásokhoz úgy, hogy egy központi szereplő helyett számos likviditást szolgáltató egyén tartja fenn a hálózatot.

A Wall Street egyik legnagyobb szereplője azonban most ismét a kisbefektetők ellen fordul: a vállalat nyílt levelet küldött az amerikai tőzsdefelügyeletnek, melyben bizonyos decentralizált protokollokat kritizálnak, mondván a szabályozásuk nem megfelelő. Nézzük, hogyan próbálja meg a Citadel ellehetetleníteni a befektetőket, akárcsak a GameStop-saga idején is tette.

A Citadel levele felkavarta a kriptovaluta-közösséget

A Citadel Securities a globális pénzpiacok egyik legnagyobb szereplője, naponta pedig több tízmillió tranzakciót kezelnek világszerte. A világ részvényforgalmának jelentős részét lebonyolító vállalat konkrétan a tőkepiacok láthatatlan motorjaként tevékenykedik már évtizedek óta, legyen szó részvényekről, derivatívákról, vagy kötvényekről.

A vállalat azonban igyekszik minden eszközzel bebiztosítania oligopolhelyzetét: december másodikán ugyanis a Citadel vezetősége nyílt levelet írt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek, melyben bizonyos DeFi-protokollok átminősítését kéri, amelyek tokenizáltan amerikai részvényekkel kereskednek. A levél szerint ezek a protokollok ugyanis funkciójukat tekintve a hagyományos tőzsdékhez és brókercégekhez hasonlóan működnek, ezért az SEC fennhatósága alá kellene, hogy tartozzanak.

A Citadel levele kitért arra is, hogy az eltérő szabályozások alá eső, de ugyanazt a funkciót ellátó szolgáltatások gyengíthetik a befektetővédelmet. A vállalat innovációt torzító cselekedete pedig azonnal felháborodást váltott ki a kriptovaluta-közösségen belül.

„Teljesen félreértelmezik a nyílt forráskódú fejlesztés szerepét. Úgy kezelik ezeket a protokollokat, mintha központosított közvetítők lennének, holott egyáltalán nem azok, sem pedig a mögöttük álló fejlesztők.”

– nyilatkozta Hayden Adams, az Uniswap alapítója.

A közösségben sokan úgy látják, hogy a Citadel lépése a decentralizált modell elleni támadás, amely a Gensler-féle SEC korábbi, konfrontatív vonalát idézi fel.

A GameStop-őrület árnyékában

A Citadel mindig is óvatosan fogalmazott a digitális eszközökkel kapcsolatban, ugyanakkor 2022 óta mintha felgyorsult volna közeledésük az eszközosztály felé: a technológiai fókuszú vállalat számos algoritmust, adatelemzést és kvantitatív modellt alkalmaz a döntéshozatal hatékonyságának a növelésére, 2022-ben pedig elkezdték kiépíteni saját kriptovaluta-kereskedési infrastruktúrájukat is, ami jelenleg is szabályozói megbeszélések tárgyát képezi.

A DeFi-ügy sokakban felidézte a 2021-es GameStop-történetet, amikor a Citadel a Robinhooddal együttműködve a „kisbefektetők ellenségeként” jelent meg. Akkor a piac reakciója egyértelmű volt: a pénzügyi hatalom a szabadságot korlátozta, most pedig hasonló narratíva bontakozik ki. Egy kriptoszakértő, “BlockProf”, úgy fogalmazott:

„Citadel most háborút hirdetett a DeFi ellen, ugyanazokat az érveket használva, amelyekkel Gensler korábban kudarcot vallott.”

A Citadel stratégiai pozíciója miatt minden megnyilvánulása piaci hatással jár. A kérdés most az, hogy a decentralizált rendszerek fejlődését korlátozza-e a szabályozói nyomás, vagy éppen ellenkezőleg: a nagy szereplők részvétele legitimálja a kripto- és DeFi-piacot hosszú távon. Bár a vállalat sosem tartozott a kriptovaluta-szektor forradalmárai közé, lépésükkel tovább erősítik a konzervatív piaci logikát.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ